Komoly kapcsolatban élők! Ti soha nem vagyok féltékenyek a párotokra?

Én a legénybúcsúra köteleztem hogy szervezzenek neki táncolós lánykát , mert akkor látott utoljára meztelen nőt, mármint aki ugye nem én vagyok.

Meg így nem szégyelltem hogy nekem palijaim voltak :D

Nem, mert nem adott rá okot.

A féltést meg a féltékenységet azért ne keverjük össze. Természetes, ha féltjük azokat, akiket szeretünk, nehogy valami baja essen vagy nehogy valami hülyeséget csináljon. De attól, hogy elfordul tőlünk, normális esetben nem félünk.

11:28

"Nem vagyok féltékeny, mert önálló életem van ami nem kizárólag a páromra épül."

Vagyis te nem vele, hanem csak mellette élsz!

Úgy kezeled, mint egy cserealkatrészt.

Az isten mentsen meg mindenkit az ilyen nőktől, akik a párjukat alkalmasint lecserélik, ha úgy hozza az önös érdekük éppen!!

Szerintem csak arról van szó, hogy pont azok válaszait olvasod, akik nem féltékenyek. Szakszóval: nem reprezentatív a felmérés. Ha országos közvéleménykutatást tartanál reprezentatív mintával, valószínűleg más eredményt kapnál.

Ez pont olyan, mint hogy a segítségkérő helyeken csak panaszkodó, szomorú embereket találsz, de ebből nem következik az, hogy minden embernek rossz, és mindenki szomorú. Csak a vidámak élik világukat - máshol.

Nem, mert nem adott rá okot.

"A féltést meg a féltékenységet azért ne keverjük össze. Természetes, ha féltjük azokat, akiket szeretünk, nehogy valami baja essen vagy nehogy valami hülyeséget csináljon. De attól, hogy elfordul tőlünk, normális esetben nem félünk."

Nem megy a szövegértelmezés?

Senki nem keverte a féltést a féltékenységgel!

Teljesen megbízok benne. Régen, még a kapcsolatunk elején voltak nagy féltékenységeim, persze neki nem mutattam. Én így láttam magunkat az elején: egy bitang jó pali, magabiztosan és jó humorral és egy csúnyácska, félénk lány. Hogyne lettem volna féltékeny. De aztán bebizonyította nekem a sors, az élet, az univerzum, hogy nem vagyok én olyan csúnya, sőt. Így a félénkségem is elmúlt, önbizalmam is nagyobb lett. A szemembe kvázi egy szinten vagyunk.

De közben rá jöttem arra is, hogy ő engem akar, én meg őt, így már nincs okom (akkor sem lett volna) féltékenynek lenni.

DE az én férjem, már rég nem jár bulizni, nem másznak rá nők. Ha elmegyünk valahova együtt megyünk, általában a közös barátokkal kocsmázni, régebben hetente egyszer, mostanság csak havonta egyszer.

Áá, nem mostad össze a kettőt, dehogy is.

"Ez egy teljesen természetes dolgog mint mikor egy szülő félti a gyerekét...akit szeretsz félted, akibe szerelmes vagy féltékeny vagy"

Valójában köze nincs egymásnak a kétféle érzelemnek. Akibe szerelmes vagy, azt is "csak" félted, jó esetben. Ha féltesz valakit, nem attól parázol, hogy elfordul tőled, mást tesz az életében a helyedre. Ha féltékeny vagy, akkor viszont igen.

Én alapvetően féltékeny nem vagyok, megbízom a páromban, tudom, hogy nem csal meg, DE...

Ettől még az exét, aki már párszor újra szerelmet vallott neki, nagyon gyűlölöm. Nem szerettem mikor vele találkozott, de tudtam, hogy egykor fontos volt neki és mivel épp egy roncshalmaz volt a csaj, ezért beszélt vele, mikor a lány akart. Nem voltam féltékeny, mert tudtam, hogy nem fog megcsalni, de a csajt tiszta szívből gyűlölöm.

Ugyanúgy nem szeretem ha a szemem láttára flörtölni próbál vele egy liba, de nem vagyok féltékeny, mert a barátom a szemem láttára le is rázza.

Szóval a barátomban megbízom, de a lányokat akik megpróbálják megkörnyékezni utálom. :)

Nagyon is köze van egymáshoz... javaslom a magyar nyelvtant.

Mindkét érzelemnek köze van valaminek az elvesztéséhez...mindkettő egy fajta félelem, kinél erősebb, kinél gyengébb...a különbség annyi, hogy más az indíttatás!

Nekem a férjemnek önbizalomhiánya van mellettem. Mindig arra törekszik, hogy hogyan tegyen féltékennyé engem. Ebbõl mindig viták adódnak a viselkedése miatt.Ez pontosan azért, mert õ rettentõen féltékeny, de én nem csinálok olyan dolgokat, hogy vita kerekedjen közöttünk, vagy féltékeny legyen.

Akire féltékenyek vagyunk az ad is rá okot, mert pontosan vele van a probléma.

Sajnos erre csak évek után jöttem rá, sajnos.