A múltamban volt egy ember, akin még majdnem 30 évesen se tudok túllépni, annyira fáj. Mihez kezdjek?
19 voltam, mikor megismertem egy fiút egy koncerten. A legjobb embernek hittem, akkor éreztem először valaki iránt szerelmet. Széthullott családból, állandó veszekedésből menekültem a karjaiba, ő volt az oltalom, a vigasz, a bástya, aki elfeledtet mindent, ami körülöttem zajlik. Együtt fedeztük fel a világot, örök álmodozók voltunk. Egyre többet buliztunk, egyre több olyan barátunk lett, akik csak úgy éltek a nagyvilágba, nekünk meg ez akkoriban nagyon tetszett, kalandnak fogtuk fel. Voltak tivornyák, minden, ami ezeket kíséri, és bejött az életünkbe egy dolog, amitől én rettegtem, ő meg nem vetette meg. Nem hiszem, hogy le kéne írnom, mi az, ami tönkretesz embereket. Először 4 évig voltunk együtt, amikor beijedtem ettől, azt mondtam, hogy nekem ez sok, normális életet akarok. Aztán elszakadtunk egy félévre, de rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni, utána még 2 év következett. A végét én mondtam ki, olyan fájdalmas dolgok történtek, amikről nem szívesen beszélek és nem vagyok képes leírni. Szinte gyűlöltem. Tönkrementem lelkileg, fizikailag, semmi pénzem nem volt, se család, se barátok. A lényeg, hogy öngyilkos akartam lenni, annyira szétesett az egész életem. 4 év telt el és még mindig fáj, bár már valamennyire összeszedtem magam, viszonylag normális az életem, de egyszerűen lelkileg nem tudok túllépni rajta. Nem tudok egy kapcsolatba belemenni, mert bennem van ez a fájdalom. Egyedül a barátkozás megy, de a végén eljutok odáig, hogy nem barátkozna velem, ha tudná, hogy éltem. Nem tudok továbblépni, mit csináljak?
29/N
válasza:
válasza: válasza:Örülök, hogy leírtad helyettem. Én nem vagyok képes se leírni se beszélni erről, mert másnak csak egy szó, nekem a pokol, amit az ember soha nem tud elfelejteni, akkor se, ha újrakezdi, akkor se, ha elmenekül.
Régóta úgy élek, hogy ezt elfelejtsem, de ezt élő ember nem tudja, ha nem magamtól, akkor éjjel rémálmok formájában jön elő. Hiába van vége, soha de soha nem tudok túllépni rajta és nem tudom, meddig bírom.
Nem, csak lelkileg tett tönkre, de ez épp elég volt. Néha
úgy érzem, annyi fájdalom van bennem, amit egy pszichiáter se tudna kikezelni és ezért is rettegek, hogy ezzel kell leélnem az életemet. Én nagyon szerettem azt az embert, nagyon szerettem volna a gyerekünket, meg az életet, amit a pokol nélkül leélünk. Belerángatott, én még időben kiléptem a függőség részéből az viszont semmi volt ahhoz képest, amit végignéztem utána.
válasza: válasza: válasza:Nagyon jó ötlet az, amit előttem írtak, én konkretizálom: pszichiáter kellene neked, és elég gyorsan, olyan, aki traumafeldolozással is foglalkozik (azaz analitikus képzése is van).
Ha ennyire fáj neked egy évtized után is, és ennyire hiányzik a srác, akkor nem csak egyszerűen arról van szó, hogy volt egy kedves, helyes sárc, akivel jó volt együtt lenni, és kost már nincsen, hanem azt is, hogy a pokoli családodból úgy menekültél hozzá, hogy rádobtad az összes apai szeret iránti vágyadat, soha meg nem kapott törődéseket. Értsd: nem azt az embert láttad valójában, aki volt, hanem ehhez a konkrét emberhez hozzákapcsolódott egy egy vagy több másik, valahai, múltbéli ember iránti érzelmed.
Ezt a nagyon erős érzelmi kötést, káoszt fel kell oldani benned (NEM sarlatánokkal, akiknek fogalmuk sincsen arról, hogy mit miért csinálnak és annak mi a hatása), különben csak rosszabbodik a helyzet. A srác, mint "tárgy" eltűnt az életedből, de a hozzá kapcsolodó érzelmek ott vannak benned és úgy látszik, képtelen vagy ezt feldolgozni egyedül.
A drog különösen megnehezíti a dolgot.
Neked - véleményem szerint - egy egyszerű pszichológus már kevés, minimum klinikai szakpszichológus kéne, de inkább pszichiáter.
Nem lehet "túllépni" ilyen fájdalmas lelki gócokon, mert a kötések nagyon mélyek lehetnek és nagyon erősek (azaz nagyon korai gyerekkori problémák is állhatnak a háttérben).
Nézd, itt senki sem tud téged megmenteni, de másutt sem, ha te magad nem akarod. Elmondjuk a véleményünket, ki ezt lát, ki azt, de a döntés mindig a tiéd.
Ha élni akarsz, és főként minőségi életet élni, nem pedig vegetálni, esetleg csonka családokat létrehozva magad körül, akkor nagyon-nagyon jó volna, ha elmennél egy kiváló szakemberhez.
(Az apahiány mögött sokszor nem az apa elutasítása áll, hanem a durván önző, birtokló anya (akikből sokkal több van, mint azt bármely szakirodalom hírdeti, vagy bármely szakember is álmodná), aki nem engedi a kicsinek, hogy elérje az apját érzelmileg. Az apa egy idő után feladja a harcot, a gyerek pedig anyuka "birtoktárgya" marad. Ezt feloldani elég komoly meló.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!