Kitettek a "szégyenfalra" Tényleg ezt érdemeltem?
Figyelt kérdés
Unokáját imádó, féltő és gondoskodó nagymama vagyok. Nálam nyaralt a kicsi. A gyermek szülei elváltak, őt az édesanyja neveli a mamájával. A gyermek édesapja többször említette, hogy a fia köhög és ezt mindig arra fogják, hogy a nála töltött napok /hétvége/ alatt fázik meg, mert élményfürdőbe viszi, stb. Az első éjszaka egy szemernyit sem aludtam, mert éjfél körül három köhögőroham zajlott le nála gyors egymásutánban. Aztán két napig semmi, majd újra köhögés, napközben is, krákogással kísérve. A gyermek édesanyja és a nagymama is dohányzik a lakásban. Többször kértem már, hogy a kicsi érdekében legalább ne a lakásban tegyék ezt, de ezek a kérések teljesítetlenek maradtak.Egyik nap beszéltem az apjával /fiam/ és a gyerek telefonközelben volt /9 éves/. A nyomaték kedvéért azt találtam mondani a telefonba, hogy ha ez így megy, a gyerek a húsz évet sem éri meg. Arra céloztam, hogy akár a COPD-t is megkaphatja. Mondtam ezt azért, mert van a családban egy COPD-s és a kicsinél tapasztalt köhögés erősen emlékeztet az illető köhögésére. Az unoka ezt elmondta az édesanyjának és a nagymamájának. Az anyuka az iwiw üzenőfalán támadott meg és annyiban el is hallgatta a valóságot, hogy azt írta: "mert én dohányzom" /mármint ő, az anya/. Holott nekem nem azzal van bajom, hogy ők az édseanyjával dohányoznak hanem azzal, hogy veszélyeztettik a gyerek egészségét. Hozzá kell még tennem az igazság kedvéért, hogy a gyereket nap-mint nap ijesztgetik a halállal... Pld." ha leesel a bicikliről, meghalsz", vagy: "ha lenyeled a szálkát, meghalsz" és még számtalan esetben kilátásba helyezik a gyerek előtt a halált. Olyan nagy bűnt követtem el ezzel a mondatommal, hogy pellengérre legyek állítva? Az anya "buta" beszédnek nevezte, amit mondtam a telefonba. Éppen csak azt nem írta oda, hogy az a buta öreganyja. Mit kellene ezután tenném azon kívűl, hogy bocsánatot kértem a gyerek édesanyjától, amire válasz nem érkezett.2009. aug. 11. 22:12
31/43 A kérdező kommentje:
Kérlek, értsetek már meg! Nem a gyereket használom fel és pláne nem a szüleivel szemben, hiszen édesnyját és nagymamáját már ezerszer kértem négyszemközt, hogy a gyerekre való tekintettel a lakásban ne dohányozzanak. Ugyanúgy szívták tovább és talán a mára ígért orvosi vizsgálat meggyőzi őket arról, hogy ez így nem mehet tovább. Bár én annak eredményéről valószínű soha nem szerzek tudomást. Legalább 30 évre titkosítják..., akkor meg már nem leszek!
2009. aug. 12. 17:10
32/43 anonim válasza:
Szerintem, ha aggódsz a gyerekért akkor ne azt hangoztasd folyton, hogy ők fújják rá a füstöt. Legyél egy kicsit fifikásabb. Mondd az anyukának, hogy sokat gondolkodtál, lehet, hogy gyerek azért köhög annyit mert allergiás valamelyik virágporra, vagy tollra ilyesmire. Kérje, hogy küldjék el allergia vizsgálatra. Hiszen ma már minden második gyerek allergiás. A gyerekeknél az allergiavizsgálat a gyermekpulmonológián történik, ahol ugye jobb helyen nem is lehetne a köhögős gyerek. Ott majd kiderítik, hogy mi van a köhögés hátterében és az anyukát letolják, ha dohányzik a gyermek közelében. Persze várj még elül a vihar, s megnyugszanak kicsit.
Én voltam aki mindig kötekedik veled. Csak, hogy tudd, téged is értelek. ;)
33/43 A kérdező kommentje:
A kicsi rendszeresen tölti a hét végéket /péntek-vasárnap/az édesapjánál. Ott is köhögéssel indul, azután alábbhagy. Náluk nem dohányoznak. Másfél éve figyelik ezt a köhögéses műsort. Tehát náluk nem, vagy alig köhög. Annyira egyértemű, hogy a dohányzás miatt van. Más - allergiát előidézhető - anyagtól nincs elzárva /fű, fa, virág,toll, kutya, macska, stb./ Összetűzésem soha nem volt a kicsi édesanyjával, sőt: nagyon szeretem és becsülöm, mert egy kedves, aranyos nő.
2009. aug. 12. 20:20
34/43 anonim válasza:
Attól, hogy szerinted nem allergia, még fifikából mondhatod, hogy szerinted az és nézesse meg az anyuka ezügyben. Mint írtam az allergia vizsgálatot gyerekeknél gyermek tüdőgyógyász szakorvos végzi. S ha az allergia tesztje negatív is, kiderítik, hogy mitől köhög. S a cél nem az lenne, hogy meggyógyuljon? (talán ha a tüdőgyógyász mondja akkor nem cigiznek majd a gyerekre)
35/43 A kérdező kommentje:
Már írtam /talán nem olvastad a kommentben/, hogy ma készült vele az édesanyja az orvoshoz. Az eredményt valószínű titkosítani fogják harminc évre. Tehát én nem fogom megtudni az igazságot. Legfeljebb akkor, ha az apja is elviszi, mert nem hiszem, hogy vele is közlik-e egyáltalán a vizsgálati eredményt. A szülők között antagonisztikus ellentétek feszülnek...
2009. aug. 12. 20:37
36/43 anonim válasza:
Úgy gondolom, hogyha az unokád egészsége fontos csak, nem számít a vizsgálat eredménye, csak az hogy meghelelő kezelést kapjon. Hacsak nem arra lenne jó, hogy azt monthasd, te megmondtad. Milyen orvoshoz viszik a gyermeket?
37/43 A kérdező kommentje:
Nem vagyok megmondogatós. Gondolom a körzeti gyerekorvoshoz viszik, nem kötötték az orromra. Már régen mondogattam, hogy a gyerek köhög. Nem reagáltak rá, illetve azt mondták, hogy az apjánál megfázott. Ezt ők sem gondolták komolyan, dehát ennyivel elintézték. Eddig!
2009. aug. 12. 22:17
38/43 anonim válasza:
Kiderült már mitől köhögött a gyerek? A körzeti gyerekorvosnak is hallania kell, ha a légzéssel baj van esetleg komoly légszomj van a gyereknél. Mizujs a köhögéssel? Köhög még a gyerkőc? Kapott rá gyógyszert?
39/43 A kérdező kommentje:
Nem tudom. Nem szólnak semmit sőt: nemcsak a gyerek édesanyja törölte magát az MSN-emről, hanem az unokát is, nehogy tudjak vele beszélni. Egy szerencsém van: az édesapja által elérhetem, ha nehezen is. Az apja rengeteget dolgozik /informatikus mérnök és állandóan túlóráztatják/, így még a hét végéjére is számot tartanak valamennyire. Hétközben képtelen elvinni őt az orvoshoz és nem is egy településen laknak, tehát a gyereket az állandó lakhelyén kell orvoshoz vinni.
2009. aug. 26. 21:27
40/43 anonim válasza:
Az apa, csak tudja mi van a gyerekkel? Neki nem mondták?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!