Párom kórházba került mégsem tudom abszolút sajnálni! Mit kellene tennem?
Mostanában a párom szinte minden este összejön a haverokkal iszogatni, hol többet, hol kevesebbet. Ez engem alapjáraton idegesített, mert egyrészt ez nem kevés pénz (de ehhez nem sok közöm van), másrészt ilyenkor én el vagyok felejtve, sokszor hanyagolt emiatt. Volt már vitánk ebből bőven...
Tegnap szintén neki indultak, mondván, hogy utána elmennek bulizni. Ennek az lett a vége, hogy hajnalban egy haverja hívott, hogy baj van. Annyira totál K.O-ra itta magát az én drága párocskám, hogy elvesztette az egyensúlyát, elesett és felszakadt a feje, ki kellett hozzá hívni a mentőket, ha tudok menjek be a kórházba.
Bementem, annyira kész volt, hogy szerintem azt sem tudta hol van, csak kérdezgette, hogy én hogy kerültem oda, mit keresek ott... Ahogy elfektették már aludt is. Bent tartják megfigyelésre egy-két napig. A kezembe nyomták a véres ruháit, hogy vigyem el és slussz. Én ott álltam sokkolódva az egész eseménytől, a vértől, a párom állapotátol, mindentől, hogy most sírjak, vagy nevessek, vagy mit csináljak. Olyan mértékű indulatos idegesség van bennem, hogy én azt nem tudom elmondani. Voltam bent nála megint, vittem neki kaját, üdítőt meg egy-két dolgot teljesen kába még mindig, ha beszélt akkor is csak annyit, hogy itt fáj meg ott fáj. Csak annyit tudtam reagálni, hogy megérdemli... Ez nyilván nem szép tőlem.
Lehet, hogy egy szívtelen önző dög vagyok, de legszívesebben még én is megcsapkodnám, hogy megmondtam és tudtam, hogy ez lesz vége és a p*csáért kell neki ennyit inni, én így nem bírok már mellette maradni. Ütni tudnék, ugyanakkor aggódom is, hogy megússza ennyivel, ne legyen komolyabb baja (elég komoly ütés érte).
Nincs kedvem találkozni és beszélgetni vele, pláne nincs kedvem hallgatni a jajjgatását, amikor csak is magának köszönheti az egészet. Hogyan vezessem le ezt a feszültséget és egyáltalán hogyan kéne kezelnem ezt az egészet?
Olyan ideg van bennem, hogy remegek reggel óta és képtelen vagyok lenyugtatni magam.
A szüleit is fel kéne hívnom, de jó lenne előtte egy kicsit lehiggadni, messze laknak, nem akarom a szívbajt rájuk hozni és lekezelően sem szeretnék beszélni a páromról nekik.
Egyébként huszon évesek vagyunk, még nem élünk együtt.
válasza:"Az ilyen férfi nem fog változni", "Nem fog tanulni az esetből" stb.
Itt már megint (mint a GYK-n mindig, ugye...) mennyi jóstehetség van. Azta.
Kíváncsi lennék, hogy ezt ti honnan szoptátok ki, főleg így, ismeretlenül?
Ettől a hajamat tépem, komolyan.
A másik meg az, hogy ha belekerült ebbe a társaságba és alkoholproblémái is vannak, akkor nem inkább támogatni kellene, hogy kilábaljon az egészből???
Vagy akinek ilyesfajta gondja van, az már egyből dögöljön is meg???
Én 17 éves korom óta pánikbeteg vagyok és depressziós.
Ez príma kis alapja mindenféle függőségnek ugye.
Hát igen, az alkohol engem is megtalált 1-2 éve.
A barátommal több, mint 3 éve vagyunk együtt, ő már rengeteg hasonlót átélt miattam...
És igen, szégyenlem. Nagyon.
Kórház is volt egyszer, megharapott egy kutya, mikor részegen benyúltam hozzá a kerítésen.
Műteni kellett és egyebek.
Ő végig ott volt, rohant be, a szüleim mesélték, hogy annyira aggódott értem, hogy enni sem tudott, mikor vettek neki szendvicset és mikor műtöttek, ő sírt, úgy félt.
Pedig nem komoly dologról volt szó, csak sebtisztítás és a kézfejemen lévő kisebb sebek összefoltozása.
Nem ez volt az első húzásom nekem sem sajnos (és nem is az utolsó...) mégis így reagált rá.
Eszébe nem jutott akkor (sőt, utána sem) önmagát sajnálni.
Most tartok ott, hogy tudom, komolyabb segítségre van szükségem és jövőhéten megyek kezelésre is.
Fogalmam sincs, hogy nélküle végig tudnám-e csinálni.
Ha otthagyott volna, akár ez első ilyennél, akár nemrég az utóbbinál (ami remélem az utolsó is volt egyben), akkor talán...nem is tudom. Ebben az állapotban biztos rámjönne a "leszarom" állapot és sajnálnám magam, ez pedig ahhoz vezetne, hogy megint leinnám magam valami jó kis indokkal.
Nem csodálom, hogy manapság annyi a válás, ha az emberek így állnak a párkapcsolatokhoz, mint az itt válaszolók 95 százaléka.
Komoly gond van? Á nem változik, hagyd ott! Ez az új jelmondat.
Persze, lökjünk még egyet a másikon, ahelyett, hogy segítenénk neki kimászni a gödörből! Pedig állítólag hűde szeretjük...
Ilyenkor (is) rádöbbenek, hogy milyen szerencsés is vagyok én.
L/25
válasza:Húzz máshova szitkozódni, idegbeteg nőszemély! Senkit sem lehet rá kötelezni, hogy rángasson ki a szarból egy akaratgyenge idiótát!
Én a páromat leszoktattam a nyugtatókról, mert tudtam, hogy képes rá. Olyannal nem foglalkoztam volna, aki átver, hamis ígéretekkel traktál.
Az emberek normális párt akarnak maguknak, nem szenvedélybeteget! Ha nem tetszik, bújj a föld alá!
válasza:Miért is vagyok idegbeteg "kedves" utolsó?
Ja, leszoktattad a nyugtatókról. TE. Ha magától nem akarta volna a javulást, te aztán a fejeden is pöröghettél volna kisanyám/apám.
Nem is értem, ez hogy jön ide.
Akkor ezek szerint te is egy szenvedélybeteggel voltál??? Mi jogon ítélsz el engem?
De amúgy is: milyen jogon ítélsz el te bárkit is?
SOHA nem kívánnám senkinek (nem, még neked sem, pedig igazán átélhetnéd egy hétig, legalább, milyen is ez), hogy hasonlón menjen keresztül, mint amin én az utóbbi közel 8 évben.
De hadd ne kelljen már elviselnem, hogy itt pocskondiázol, mikor gőzöd nincs az egészről (ne is legyen).
Nincs jogod pellengérre állítanod engem, csak mert nekem sz*rul jött ki a lépés az életben, neked meg nem.
Ló*szart sem tudsz rólam, hát kinek képzeled magad???
De tudod mit? Szerencsére én meg fogok gyógyulni. Te viszont mindig ilyen arrogáns és ostoba maradsz.
L/25
válasza:Kedves Utolsó! Veled egyidős vagyok, szintén nő. Anyám alkoholista sajnos, ki kell mondanom.
Aki utánad szólt, leszóltad, hogy csak annak lehet segíteni, aki akarja is, saját akaratából. Na látod, én ugyanezért nem sajnálom azt, aki saját akaratából alkoholhoz vagy droghoz nyúl. Mert senki nem kényszeríti, mégis megteszi, nem a párja, családja löki bele, felnőtt ember önálló döntésekkel, hát tegye, de akkor egyedül is másszon ki belőle. Nyilván itt azért a szélsőséges esetekre gondolok, nem általánosítok, és nem is depresszióról beszélek. Tehát nem védek és nem is támadok senkit, de ha pl én könyörögtem anyámnak, hogy ne tegye, mert tönkre tesz vele, majdnem sikerült neki (az esküvőmön sem volt ott, aznap műtötték az intenzíven, mert a pia miatt elesett), most is bejárok hozzá, május óta a kórházba, viszont ha nem az anyám lenne, már rég hagytam volna. És nem azért, mert nem segítek, segítek, de nem vagyok köteles senkiért éjszakákon át várni, hogy mi van, mi lesz, történt-e valami, mi a baj, rendbe jön-e és hogy hallgat-e rám.
A végén kicsit elszaladt velem a ló, de a lényeg inkább az elején van. Tehát ha úgy gondolod, hogy valakin csak úgy lehet segíteni, hogy ő is akarja, ez azt jelenti, hogy saját akaratából is ment bele a dologba, hát ne várja el tőlem senki, hogy mossam a sz.t utána.
válasza:33-as vagyok.
Kedves 34-es (és neked tényleg szól a kedves, mert értelmesen szólítottál meg és írtad le a véleményed).
Teljes mértékben és reálisan átlátom azt, hogy a kívülállóknak mennyire nehéz egy ilyen helyzet.
Viszont nekik is meg kéne érteniük, vagy legalább elfogadniuk, hogy mindenféle függőség igenis betegség.
Nagyon rosszul látod, hogy ez választás kérdése.
Nem az.
Szerinted én választanék magamnak (és nem csak én, bárki) olyan életet, mint amilyen bármelyik alkohol/drog/szerencsejáték stb. függőjé?
SENKI nem választja, csak belecsúszik.
Mindig van valami ok.
Nálam a depresszió.
Nem úgy keltem egy reggel, hogy "jaj de jó lenne függeni valamitől, mostantól alkesz leszek".
A függőség sajnos iszonyú alattomos módon kúszik be az életedbe és mire ráeszmélsz, hogy baj van, akkor már tényleg baj van.
Velem is ez volt.
Elhiszem, hogy kívülről könnyűnek tűnik, hiszen csak le kell tenni azt a fránya üveget/tűt.
Ha nem lennék érintett, talán én is így vélekednék.
Sajnálom az anyukádat, őszintén és becsüllek téged, amiért mellette vagy.
Igazából magam sem tudom, hol a határ, mikortól le kell mondani egy függőről...
Én nem mondok le magamról, viszont mint írtam, magába a függőségbe körülbelül 1-2 éve kerültem bele, talán nekem még könnyű.
Anyukádnál mióta tart?
L/25
válasza:Nagyon nagy hülyeségeket beszélsz, kedves 33-as! Ha valaki le akar szokni, azt neki kell akarni legjobban. Ezt még az orvosok is elismerik: aki önmaga nem akar változtatni, azt senki nem fogja rávenni és hiába támogatják, ugyanoda jut. Nekem is alkoholista az anyám, mint az utánunk író válaszadónak. Na, ő, mármint az anyám, a büdös életben nem fog leszokni. Megadtunk neki minden támogatást, lóf*szra nem mentünk vele, már bocsánat a kifejezésért. Hogy miért nem? Mert nincs betegségtudata, hazudik, letagadja, ha ivott, pedig lerí róla.
Ha a párom egyszer is úgy vett volna be nyugtatót, hogy le próbálja tagadni (úgyis észrevettem volna rajta az 1 db-ot is, mert anyám is évek óta szedi), hagytam volna a francba. Benne megvolt a vágy, hogy változzon. Nélkülem is sikerült volna neki. Az hajtotta, hogy nekem bizonyítani akar, mert tudta, az alkesz anyám után nem akarok még egy szenvedélybeteget magam mellé. Tini korától szedte a bogyókat, és nem egészen 1 év alatt, a kapcsolatunk kezdetétől számítva, leszokott. De ehhez az ő saját akaratereje kellett. Mindenkit nem lehet leszoktatni így.
válasza:Nem tudom, miért beszéltem hülyeségeket.
Szerintem egy büdös szóval nem állítottam az ellenkezőjét annak, amit te írsz.
Pont azt mondtam én is, hogy senkit nem lehet leszoktatni, csak ha ő maga is akarja.
Igazából ezek nem olyan egyszerű dolgok, mint amilyennek elsőre látszanak.
Azt hiszem, a legnehezebb része az, hogy beismerd saját magadnak, hogy baj van.
Ez sokaknak nem megy.
Sajnos ez nem a kívülállóktól függ, de egy része igenis múlhat rajtuk.
Ha egy függőségben szenvedő embert magára hagynak, csak még jobban belekerül abba a bizonyos spirálba, amiben amúgy is van.
Persze sokszor, mint te is írtad, hiába a támogatás.
Erre őszintén szólva én sem tudok mit mondani.
Nekem tényleg szerencsém van, egyrészt a családom és a barátom miatt, másrészt meg amiatt, hogy én képes voltam beismerni magamnak, hogy itt már gondok vannak.
Csak azt akartam mondani a legelső kommentemmel is, hogy baromi rossz érzés olyanokat olvasni, hogy a szenvedélybetegek úgysem változnak, dögöljenek meg (jó, nem szó szerint így, de a lényeg ez).
Fordított esetben el nem tudnám képzelni, hogy a szerelmemet elhagyjam, mikor a legnagyobb szüksége lenne rám.
Aki képes erre, az nem szerelmes, de még csak nem is szereti a párját.
És pont ezért elkeserítő, hogy szinte minden hozzászólás arról szól, hogy hasonló helyzetben mindenki dobbantana.
Persze nem azt mondom, hogy a végtelenségig kell kitartani és már önmagunkat tönkretéve küzdeni, de könyörgöm...látod, a kérdező barátja másfél hónapja csinálja ezt és a kérdező már szakítana...ez csak szerintem baromi elkeserítő?
L/25
válasza:l/25, te nem pánikbeteg vagy (ilyen betegség nincs is), csak depressziós. Az alkohol miatt pedig jó eséllyel ütődött. De lehet depis sem vagy, csak jött egy gondolat, hogy igyál, mert nehéz az élet és kész. Vagy fogyatékos vagy, de ez nem tükröződik az írásodon.
Az alkoholista nőnél gusztustalanabb nincs is. (Minden porcikád pia-szagú, ráadásul leépít is, mint látható.) Nem hiába csak deto alkesz/drogos pasival jöttél össze. Ezek vonzzák egymást.
válasza:38-as...
Nem is tudom, hol kezdjem...
1. Szorongásos depresszió és pánikbetegség. Ezt diagnosztizálta nálam 5 pszichiáter is. De te biztos jobban tudod. :D
2. Az alkoholizmust nálam nem úgy kell elképzelni, hogy ülök itthon egyedül és mindennap piálok. Néha bekattanok és elmegyek barátokkal, ismerősökkel, viszont akkor annyira K.O.-ra iszom magam, hogy másnap azt sem tudom hol voltam, mit csináltam. Tehát nem, nem vagyok egyfolytában "piaszagú" és egyebek.
3. A barátomról nem is írtam semmi információt, azon kívül, hogy támogat és mellettem áll. Honnan vetted, hogy "drogos"??? Te egy idióta vagy, már bocs...
A barátomat még csak részegnek sem láttam a több, mint 3 év alatt (jó, 1-2-szer becsiccsentve igen), nem hogy "alkesz" legyen.
Szóval.
Fogalmam sincs, te milyen fórumot olvastál, mikor ezeket a nagyon okos dolgokat leírtad velem kapcsolatban, de hogy nem ezt (vagy ezt baromi rosszul értelmezted) az biztos.
L/25
válasza:Ja, és még csak annyit: 1-2 év után nem beszélhetünk semmiféle "leépülésről", ez azok esetében igaz, akik 10-20 évig masszívan, minden nap piálnak. Nos, mint írtam, nálam ez nem így van.
Igen, összejöttek a dolgok, ezért az utóbbi pár hónapban lett ilyen durva a helyzet, de most már átlátom és teszek is ellene. Ennyi.
Lehet, hogy te nem használsz tudatmódosítókat, de kettőnk közül szerintem te vagy az, aki értelmileg le van épülve, már bocs...
L/25
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!