Támogatnád a férjed/feleséged, ha ott akarná hagyni a munkahelyét, mert nem érzi jól magát ott?

Épp azt teszem.

Eleinte szerette a helyet,de utóbbi évben nagyon rosszul érzi magát.Magától nem hagyná ott,én duruzsoltam addig amig döntött,lelép onnan.Keresek annyit hogy van ideje másikat találni,nincs gyerekünk még,felőlem költözhetünk is ha ez megoldás.

Nekem első az hogy boldog legyen,ebben akadály ez a cég.

Nem félek,ha szűkösebben is,de megélünk.

Igen. Ha ennyire rossz, nem kérném, hogy maradjon. Egyébként ez megtörtént nálunk is, személyes tapasztalatból beszélek.

Nem mondom, hogy nem aggódtam sokszor a költségvetésünkre gondolva. De inkább némi bizonytalanság és anyagi nehézségek, mint egy gyomorfekély vagy egy idegösszeroppanás.

Mi így mérlegeltünk, de nem azt mondom, hogy bármire rá akarlak beszélni. Nem mindegy, hol laktok, mennyire sokoldalú, talpraesett a párod, mert ezek függvénye is, hogy milyen hamar talál új munkát.

Nálunk gyerek nincs, hitelünk a bank felé nincs, eleve lazábban vehettük a helyzetet, mint mások.

Volt ilyen eset mindkettőnkkel. Mindketten támogattuk a másikat, hiszen annak semmi értelme hogy az egészsége tönkre menjen, hogy állandóan ingerült, feszült legyen. Volt hogy a párom egyik napról a másikra kilépett, mert a munkahelyén hónapok óta olyan légkör volt amit képtelen volt elviselni. 2 hónapig keresett munkát, végül talált. De megérte, hogy 2 hónapig szűkösen éltünk, mert jobban szeretem ha vidám.

Nem is olyan régen én is hasonló helyzetben voltam. Nálam tovább tartott a munkakeresés, de segített, támogatott a párom. Ma dolgozom, igaz nem az álmaim állása, de legalább nyugi van, nem ba**ogatnak. Ami a lényeg, megfizetnek.

Nálunk két évvel ezelőtt ez volt a helyzet, a férjem már halomszámra szedte 30 évesen a gyógyszereket a vérnyomására és a reflux betegségére, aminek a stressz az egyik legnagyobb okozója. Közben három hónapos volt az újszülött babánk, így még nehezebb helyzetben voltunk. Végül annyira kicsinálták, hogy rá akartak kenni valami mulasztást, így felmondott anélkül, hogy lett volna másik állása. Én támogattam benne, bár nem teljes vállszélességgel, mert én is azt mondtam, hogy amíg nincs másik, addig tartson ki, hiszen nekünk már egy kisbabáról is gondoskodnunk kellett. De ő eljött, közben voltak más jellegű gondjaink is, állást egy hónap után talált, ami három hónap múlva véget ért, a fizetés meg egyre kevesebb lett, utána munkanélkülire ment el, majd lett egy állandó állása, vezető pozícióba került, de valami hihetetlenül vicces fizetésért, viszont kellett a munka, úgyhogy elvállalta. Na, onnan nézelődött, és most végül jól fizető állása van, igaz 200 km-re tőlünk, de már nem volt más választásunk, sajnos olyan régióban élünk, ahol nincs lehetőség kitörni. Így döntenünk kellett, hogy normális életet biztosítunk-e a gyerekünknek, viszont az apja csak kéthetente láthatja, vagy itthon marad, de akkor a sok probléma miatt hamarosan úgyis tönkremegyünk anyagilag is és a kapcsolatunk is. Közben egy szerencsénk volt: én nagyon jó tgyást kaptam, nettó 150ezer körül, majd a gyedem is a maximum lett és volt még spórolt pénzünk, amit fölélhettünk. Enélkül nem tudom, hogy mi lett volna velünk!

Szóval támogasd őt, de kizárólag akkor, ha van más kilátásban, mert hiába akar dolgozni valaki, ha rajta kívül még több ezren akarják ugyanezt! És a jó melók általában ismeretség útján szerezhetők meg!

Ha olyan helyzetben van, hogy felkapott a szakmája, és esélyes, hogy találna munkát, valamint anyagilag megengedhetjük magunknak azt az 1-2 hónap kiesést, akkor igen, támogatnám - az is fontos, hogy ne legyen idegi roncs minden nap, mikor hazaér.

Azt javaslom, hogy keresgéljetek munkalehetőségeket neten, újságokban, érdeklődjetek cégeknél, és ha úgy látja, van úgy munkahelyre esély, akkor lépjen ki.