Kedves szülök, mit tennétek ha a gyereketek az egyik napról a másikra eltűnne szó nélkül?

Szerintem egyértelmű, ő a 24 éves gyermek, csak ilyen csavarosan tette fel a kérdést. Nem kell fröcsögni rá, aljanépek.

Nos, ha én szülő lennék ilyen helyzetben, egyrészt krvára nem érteném, hogy ilyen idősen, főleg ha van lehetőség, miért nem költözött el hamarabb?! Talán magamhoz láncoltam, érzelmileg zsaroltam, esetleg olyan bénán neveltem fel, hogy teljesen élhetetlen és suta lett? Számomra a szó nélküli lelépés egy egyértelmű üzenet lenne. Más kérdés, hogy anyád talán belemagyarázna valamit, csak hogy ne kelljen a saját hibájával szembesülnie.

Egyébként csak javasolni tudom, hogy lépd meg ezt. Nem feltétlenül kell faképnél hagynod, méltathatod néhány keresetlen szóra, sértésre, vagy amire te gondolsz. Aztán költözz el. Tapasztalat részemrőL: a távolság nagyon jót tesz az egyébként silány szülő-gyerek kapcsolatnak. Mikor csak kb havonta egyszer láttam őket, szinte hiányoztak, és el tudtam viselni azt, amitől máskor kardomba dőlök. Most, hogy nyár van, és itthon lakom, megint érzem, hogy kezdenek ráhúzódni az agyamra.

A lényeg: éld a saját életed, mert ezért kaptad. A tesód meg, aki 29, őszintén szólva horror, hogy még mindig otthon terpeszkedik. Nincs benne egy csöpp életösztön se?...

Ha van hova menned, meg tudsz élni egyedül, menj. Én is mennék ,csak nincs hova:( Amúgy meg a szülőnek, semmi köze a gyerekhez, ha már annyira utálja őket, hogy feszélyezi még a JELENLÉTÜK is. Ezen nem gondolkodtatok még el, válaszolók?

Amúgy meg nekem egyből lejött, hogy ő a 24 éves.

Már ne is haragudj, de nem érzem "aljanépnek" magam azért, mert a szerencsétlen kérdező egy épkézláb mondatot nem volt képes leírni.

Tűnj el szó nélkül, szerintem anyád még hálás is lesz érte!

Nos, nem tudom, dolgoztál-e valaha, van-e tartalékod, én azt tudom csak mondani, hogy én 24 éves vagyok és a szüleim kb. "idegbajt" kaptak, amikor bejelentettem főiskolai tanulmányaim mellett, hogy dolgozni fogok. Nem akartak engedni, de én elmentem, és munka után miután hazajöttem, hallgathattam itthon a balhét, hogy miért dolgozom, ne dolgozzak, hülye vagyok (irodai munkát és diákmunkát dolgoztam, és a vizsgáimat is tudtam mellette végezni). Mikor éppen nem dolgoztam, akkor meg az volt a bajuk.

Ha rajtuk múlik, most semmi tartalékom nem lenne, de ha nem ellenezték volna, hogy legalább főiskolán már dolgozzak, akkor - mivel ők nekem nem előtakarékoskodtak - gyűjthettem volna többet is, amivel már el tudtam volna indulni önállóan, hogy fenntartsam magam.

Középiskolában se lett volna rossz diákmelózni persze, de időm nem volt rá, mivel nyelvtanfolyamra jártam 3 évig, hogy nyelvvizsgám legyen érettségire (meglett, így a főiskolán már ezzel nincs gondom), és se téli se nyári szünetem nem volt, szóval emellett dolgozni már nem tudtam. Főiskolán már szerettem volna, de nagy balhék voltak belőle, mire megértették, hogy az, hogy dolgozom tanulás mellett, nem megalázó (nekik se). Igazság szerint nem tudom, miért ellenezték, hogy dolgozzak.

Szóval ha fenn tudod tartani magad, akkor kezdj önálló életet, a családod majd csak megérti idővel, hogy felnőttél.