Hogyan lehet túlélni a szülők halálát?

Mióta dolgozni kezdetem,és látom,hogy a korombeli fiatalok,hogy sírnak mikor a szüleiket elveszítik,én is többet gondolok arra,hogy majd egyszer "elhagynak" engem.Tudom,hogy ez az élet rendje,de rossz belegondolni.

Nálunk a vőlegényem az élő példa,hogy túl lehet élni a szeretteink elvesztését.Ő először elvesztette az apai nagyapját egy agyvérzés következtében,majd alig 2 hétre rá autóbalesetet szenvedett az apjával ketten.A párom karcolásokkal megúszta,az apja a mentőben meghalt.Mivel ő volt az egyetlen fiú a családban,gyorsan fel kellett nőnie.mert ott maradt támasz nélkül az édesanyja és a 2 húga.Már 6 éve történt,de még most is elsírja magát.Főleg mostanában,hogy esküvőt meg babát tervezünk,és ezekben a pillanatokban az apja nem lehet vele.De tudja,hogy tovább kell lépnie,mert nem sokára ő fogja jelenteni nekem és a leendő gyerekeinknek a támaszt.

Igazából erre nincs jó válasz, hogy hogyan lehet túlélni... egyszerűen muszáj, és ha megtörténik, semmi sem segíthet. Nem igaz, hogy az idő mindent begyógyít, de könnyebb lesz egy idő után.

Én 15 voltam mikor apukám meghalt, az első hét volt a legkritikusabb, nem ettem, nem beszéltem senkivel. Aztán muszáj volt iskolába menni, és idővel ahogy elfoglaltam magam, kénytelen voltam kevesebbet gondolni rá. Eltelt 12 év, de még mindig minden nap eszembe jut, főleg ha valami fontos történik (érettségi, diploma, eljegyzés) mindig azon gondolkozom, hogy most neki is itt kéne lennie. De most már sokkal könnyebb.

Édesanyám elvesztésétől én is úgy rettegek mint te, főleg hogy apukám halála után hozzáköltöztem, így sokat voltunk együtt. De próbálok erre nem gondolni!

Hány éves vagy?

Egész más kiskorban elveszíteni, más kamaszkorban, és más felnőttként.

Feldolgozni nem lehet, be lehet és kell törődni a dologba.

Nekem idősek voltak a szüleim, és mindig is tudtam, h valószínű hamar elveszítem őket.

Anyu mindig reménykedett, h legalább az unokát megéli majd, így is történt, én azért tudtam átlendülni a gyászon, mert volt egy másfél éves kisfiam, aki miatt igenis fel kellett reggel kelni, játszani kellett vele, nevetni. Ettől függetlenül voltak persze kiborulásaim, de a férjem is mellettem volt, így azért könnyebb.

31/N