Elmondanád a párodnak, hogy nyugtatót szedsz?

10#

Én 17 éves korom óta szedek antidepresszánst és nyugtatót, mert KELL.

Pánikbeteg vagyok és szorongásos depresszióm van.

Nem tartom magam drogosnak.

Persze könnyű osztani az észt úgy, hogy például soha egy pánikrohamot nem éltél át életedben (nem is kívánom neked), de sokan úgy tűnik, még mindig nem fogják fel, ahogy te sem, hogy ezek betegségek, amiket kezelni kell.

És igen, sokszor gyógyszerrel is.

Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha nem kéne bogyókat szednem és azon rettegnem, hogy mikor kapok újabb pánikrohamot.

Valószínűleg a te párod egy rossz időszakában rákapott a nyugtatóra és függő lett, de ezt ne hasonlítsuk már össze azzal, ha valaki tényleg mentálisan beteg.

Köszönöm.

És bocs az OFF-ért.

Egyébként, hogy a kérdésre is válaszoljak: igen, eddig minden párkapcsolatom elején elmondtam, mi a helyzet és miket szedek. Sőt, a barátaim is tudják egytől egyig.

Sosem volt ebből gond.

L/25

soha nem mérgezném magam drága és felesleges szerekkel.

ha az ok megszűnik, akkor az okozat is.

nekem már 2x volt pánikrohamom, pedig nem vagyok egy parázós típus. munkahelyi gondok álltak a háttérben. kiléptem a cégtől, azóta van egy normális munkám, és elmúltak a lelki bajaim.

volt már olyan is, hogy meglegyintett a depresszió szele, de tudatosan küzdöttem ellene, nem hagytam, hogy felülkerekedjen rajtam.

19-es:

Vannak súlyos gondjaim, igen. Voltak is, vannak is. (Jelenleg súlyos betegség, ami miatt leamortizálódtam.) Bármelyik bőven van olyan komoly, mint amiket pl. te írsz. Volt-e idegbeteg főnököm? Volt! Többször kiborított annyira, hogy 2 órán át nem tudtam megnyugodni; pánikrohamom volt. Ajánlott fel nyugtatót az üzemorvos, mert oda vitt az elsősegélynyújtó, megköszöntem, nem éltem vele. Pedig iszonyatosan ki voltam. De az elveimet akkor sem adtam fel egy olyan baromállat miatt. Szóval nem a levegőbe beszélek, mikor azt mondom, indokokat rohadt könnyű találni, miért kell szedni a bogyót. Tudom, mert anyám is ilyen dilibogyókon él. Közben semmi oka szedni. Pontosabban: oka lenne, de ilyen alapon mindenki éljen drogokon, mert kábítva viselik el a világot.

21!

Párom is jóformán gyerekkora óta élt nyugtatókon. Elhitették vele teljesen, hogy anélkül nem tud létezni. Pont mint te. (tehát nem felnőttként egy gyenge pillanatban kezdte el szedni) Komolyan esdekelt, értsem meg, ő rosszul lesz, ha nem szedi be. Neki is voltak pánikrohamai, emberek között szédelgett, minden baja volt, vizsgálták többször pszichiátrián, szóval ő sem kicsiben volt részese ennek. Eleve apjának sem valami jó az idegrendszere, szóval mondhatjuk, még örökölte is a hajlamot. Idegbeteg környezetben nőtt fel, szorongások közt, mert az apja félelemben tartotta a családot, ilyen közegben kellett felnőnie.

Pár hónap alatt maradéktalanul leszoktattam róla, kiegyensúlyozott ember lett. Pedig előtte szabályosan remegett, ha emberek közé ment. Én mégis több ezer embert foglalkoztató céghez elcsaltam dolgozni (nem volt munkája, mikor összejöttünk, amiatt is ideges volt), megtanítottam neki kezelni a helyzetet. Mára egy erős lelkű férfi lett, a szülei és a családja ámulnak, mit tettem vele, hogy ilyen kiegyensúlyozott. Szóval szerintem nekem ne ugasson be senki, hogy nem tudok mit a dologról.

Azt is tudom, csak a gyengék nem tudnak kilábalni belőle. A párom akart változtatni, tudott is.

Kinek mondanám el ha nem a páromnak?

Eleve ott kezdődik a dolog,hogy arról is tudjon ha baj van,ha megyek orvoshoz.

Valerianat szedtem egy időben,elviselhetetlen volt a munkahely,valerianával és rengeteg citromfűteával tompitottam le magam.Párom tudott az alapproblémáról is,és arról is hogy addig kell amig nincs más meló.Miért titkoltam volna?

"Kedves" 23-as.

Te is azon beszűkült látókörű emberek közé tartozol, akik nem fogják/fogadják el, hogy léteznek mentális betegségek is, nem csak fizikálisak.

Volt pánikrohamod életedben 2X. Na bumm. Az emberek 80-90 százalékának életében legalább egyszer van.

Ez nem jelenti azt, hogy átérzed mondjuk ez én helyzetemet.

Képzeld, én először foggal-körömmel küzdöttem az ellen, hogy gyógyszert szedjek.

Évekig úgy gondoltam, hogy nem akarom, hogy egy bogyótól legyek boldog.

Aztán egy olyan időszakban, mikor már többször megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata (és nem az életem miatt, imádok élni) és csak arra voltam képes, hogy a sarokban zokogjak, na akkor azt mondtam, hogy adjanak BÁRMIT, amitől elmúlik ez az érzés.

És igen, segített.

Tudom, hogy a gyógyszer egy mankó, nem teljes gyógyulás.

De azt is tudom, hogy ez a mankó időnként kell, hogy lábra tudja állni.

Nem tartom magam gyenge embernek, csak az agyamban egyszerűen nem úgy működik a szerotonin átvitel (és igen, ez már fizikális gond), mint másoknál.

A gyógyszer abban segít, hogy ezt normalizálja.

Nem feltétlenül kell bármi trauma ahhoz, hogy ebbe a helyzetbe kerüljön a ember.

Nálam például nincs kiváltó oka, tehát tényleg az átvitel a hibás.

Olykor a legboldogabb időszakokban tör rám a szorongás, a pánik.

És innentől már nem lelki, hanem igenis testi (agyi) gondokról van szó.

Ezt kéne sokaknak, köztük neked is, megérteni.

L/25

Talán azért is ítélkezem ilyen durván a nyugtatót szedő emberektől, mert én voltam a szenvedő része ennek. Voltam és vagyok. Lehet, hogy aki a bogyókat beszedi, tök jól érzi magát tőle, így könnyebb neki az élet, csak épp mit érez a családja, hogy egy függővel él? Az én anyám is ilyeneket szed. Én adom ki az adagját napi 3x, különben nyakló nélkül szedné. Sokszor iszik is rá, olyankor megtagadom tőle, ha látom rajta, hogy ivott előtte. Igen, láttam, milyen, ha nem szedi be. Idegbajos idióta, minden ostobaságot hozzávág a családtagokhoz. Pl. bár dögölnék meg, takarodjak el, minek élek? Vagy volt, hogy nekem akart támadni. Már nem tudna a rohadt tabletták nélkül létezni, fontosabbak neki mindennél és mindenkinél. Mikor a kórházból hazaértem a leleteimmel, az volt az első kérdése, hol a déli gyógyszere?

Szóval talán ezért állok úgy a témához, ahogy. Ezért tartom gyenge, undorító embernek, aki szedi. Mert anyámat annak tartom. Egy utolsó kis senkinek, aki a saját hülye kis problémaival nem bír el, helyette a családját teszi tönkre már majdnem egy évtizede, s közben beállítja magát áldozatnak. Ebben az idegbeteg közegben kellett felnőnöm. A legnehezebb kamaszéveimben kellett az alkoholista anyámat kerülgetnem, látnom, hogy tönkretesz minden családi ünnepet, megaláz mások előtt és megbomlassza a családi összetartást. Kihívni hozzá a mentőt, mikor a hülye lopott bogyói elvonási tünetei miatt földhöz vágódott és vérben feküdt.

A ti családotok örül, hogy szeditek? Örömmel néz a kábult képetekbe nap mint nap? Mert igenis kábult! Míg párom néha beszedte, neki is láttam azt a kómás tekintetet a szemében, amit anyáméban mindig. Azt a világra fátylat húzó undorító tekintetet. A gondolatra is összeszorul a gyomrom és az öklöm.

Szóval könnyű takarózni a problémákkal és nyugodt szívvel beszedni a bogyót, csak épp kinek van szüksége olyan emberre, akinek ez napi rutin? Aki nem képes úgy élni, hogy ne legyen benne valami drog? Nekem nem lenne. Párommal sem maradtam volna, ha nincs benne hajlandóság a leállásra. Olyan viselkedésingadozásai voltak, amit hosszú távon nem toleráltam volna, épp elég volt anyámat végignézni. És igenis büszke vagyok rá, hogy bár ott volt nekem tinikorban a kísértés minden oldalról (olyanok társasága, akik már próbáltak drogot, cigiztek, ittak), mégsem éltem soha egyikkel sem, magam megbirkóztam a gondjaimmal, ahogy tudtam. És nekem még olyan támaszom sem volt, mint nekem a párom.

Párom meg úgy vélem elég jó példa arra, hogy igenis csak akarni kell. Minden de - egy hazug mentsvár a függőnek.

Kedves 27-es. Téged szenté kéne avatni,de ahogy elnézem amit írtál,neked is segítségre van szükséged mert nem tudod magad túltenni a gyerekkorodon! Ez a külső "keménység" szerintem csak látszat,és belül igen is instabil vagy!

Elhiszem hogy sz@r életed volt,nekem is az volt hasonló közegben nőttem fel mint te. Alkoholista apa aki terrorizálta a családot,sokszor annyira részeg volt hogy összehugyozta magát késsel fenyegetőzött. Idegbeteg anya(miatta),aki nem egyszer fenyegetőzött a gyerekei előtt azzal hogy megöli magát kezében a gyógyszeres doboz...folytassam még???

Szóval engem is keménnyé tett az élet legalábbis kívülről annak látszom,de életem során párszor szükségem volt már arra a fránya nyugtatóra. És e miatt nem tartom magam gyengének,sem függőnek!!! Sőt büszke vagyok magamra hogy ahonnan jöttem nem süllyedtem le én is a mocsokba nem lettem alkoholista,sem drogos,sem idegroncs!!!

27#

Mi nem ugyanarról beszélünk.

A te édesanyád alkoholista és gyógyszerfüggő (volt?).

De vannak emberek, akik tök normálisan élik az életüket, csak éppen kell az a mankó.

Oké, ezt láttad, de ettől függetlenül szorulhatna beléd annyi empátia, hogy nem bélyegzel meg másokat az anyukád viselkedése miatt.

Én például nem szedek olyan gyógyszereket, amitől "homályos" lesz a tekintetem, vagy bármi hasonló.

Továbbra is azt tudom mondani, hogy aki nem élt át ilyesmit, annak fogalma nincs semmiről e témával kapcsolatban.

Az a durva, hogy ha épen jól vagyok, akkor én is úgy gondolom, hogy milyen gyenge voltam, hiszen le tudom küzdeni a rohamokat.

De amikor jönnek...

Szóval hogy is várhatnám el bárkitől, aki még csak át sem élte, hogy megértse...

L/25