Tapasztalta valaki már, hogy a kisfia nem engedi a közelébe a saját apját?
Sziasztok!
Képzeljétek, épp, hogy kiírtam a kérdést ide, 2 napra rá, mintha kicserélték volna a kisfiamat. :) Persze nem tudni, hogy ez így is marad, vagy csak átmeneti, mindenesetre nagyon örülünk a férjemmel, mert most megengedi apának, hogy megpuszilja, sőt, este lefekvés előtt ő maga megy apához "jóéjtpuszit" adni, nem esik kétségbe, ha bemegyek a fürdőszobába egyedül és nem tiltakozik az ellen, hogy apa engem megpusziljon, újra elmentek ketten a boltba is és játszótérre is és már többször mondta apának, hogy szeretlek :) Egyik pillanatról a másikra jött ez a változás, vagy nem is tudom, lehet, hogy a kisfiamban ez egy sokkal hosszabb folyamat eredménye volt. És ő talán nagyon sokat dolgozott magában azon, hogy egy hullámhosszra kerüljünk. Persze mi is a férjemmel igencsak arra összpontosítottunk és a továbbiakban is azon leszünk, hogy javuljon a helyzet, hogy minél jobb legyen a kapcsolatunk.
válasza:Örülök, hogyan neked ilyen hamar rendeződött.
Nálunk sajnos több hétig volt ilyen a gyerek, mert nem volt időpontunk a pszichológushoz. Ahol aztán kiderült, hogy azért van ez az egész, mert én háztartásbeli vagyok, és a férjem gyakran van üzleti úton. De szerintem erre mi is rájöttünk volna. :-)
válasza:örülök, hogy rendeződtetek.
és ennyit az ödipálisról... az utolsó hozzászóló is azt erősítette meg, hogy a szülők és a környezet viselkedése hat a gyerek viselkedésére, nem pedig az anyát el akarom venni apától.
egy normális társadalomban az utóbbi deviáns viselkedésnek számít.
plusz ezzel sem leszek gondolom népszerű, és általában értem: ha gond van pl. a gyerekkel, akkor azt az okot kell megtalálni, és megszüntetni, ami a gondot okozza. ez viselkedés, magatartás változtatással lehetséges.
Az nem működő módszer, hogy megkeresed a sok elmélet közül, ami passzolhat, és minden változatlanul megy tovább, de a lelked nyugodt, mert lám, nem csak nálatok van így.
mondom, ez nem csak a kérdezőnek szól. bár gondolom kedves kérdező, a kérdés kiírását követően valamit változtattál a viselkedéseteken a gyerek felé az ide válaszolók ötletei alapján.
Kedves LollyB!
Nálunk is az a helyzet, hogy én több időt töltök a kisfiammal, mert apukájának sokat bent kell lennie a munkahelyén, ráadásul itt, ahol élünk, szinte egyetlen rokonunk sincs, barátaink közül többen külföldre költöztek, így mi valóban nagyon "összenőttünk", általában csak ketten voltunk. Aztán bölcsibe irattuk a kisfiúnkat, és valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy miután szinte minden időmet vele töltöttem, most ismét jobban illetve ha lehet, még intenzívebben vágyott arra, hogy csak vele foglalkozzak.
okoska31!
Nem értek veled egyet teljesen.
Egyrészt igazad van, hogy a szülők, a környezet viselkedése nagyban befolyásolja a gyermek viselkedését, és sok esetben a gyermek viselkedését úgy lehet megváltoztatni, ha a szülő megváltoztatja a saját viselkedését, mert abban van a hiba.
Másrészt viszont a gyermek esetében is már beszélhetünk egy adott személyiségről, temperamentumról, ami jóllehet csak bontakozófélben van, de akkor is: ő már egy önálló, saját, egyedi lelkülettel bíró kis egyén, melyhez az alapot eddigi tapasztalatai, illetve örökölt tulajdonságai adják. Szóval szerintem igenis léteznek olyan belső hajtóerők/ösztönök a gyermekben, melyek egyrészt elengedhetetlenek a testi-lelki fejlődése szempontjából, melyek segítenek neki megismerni a világot, és a látottak, hallottak, tapasztaltak feldolgozásában is nélkülözhetetlenek - és ezek azt gondolom, hogy a környezettől teljesen függetlenül megjelennek, csupán a környezet változatossága, az, hogy ahány család, annyiféle szokás, annyiféle hozzáállás, annyiféle megoldás stb. stb, az, ami színesebbé, olyan sokféléve teszi többek között az ödipális korszak megélést is mind a szülők, mind a gyermek számára.
Amellett pedig, hogy bár feljebb azt írtam, hogy a gyermek már egyedi személyiséggel rendelkezik ebben a fiatal életkorban is, azt mégsem tartom elfogadhatónak, hogy azt írod, hogy deviáns viselkedésnek minősülne az Ödipusz-komlexus nyomán kialakuló elképzelés, miszerint a fiúgyermek el szeretné szakítani édesanyját az édesapjától. Ezt túlzás így kijelenteni, hiszen ez nem tudatos viselkedés a gyermek részéről, csupán arról van szó, hogy általában az anya tölti a legtöbb időt fiával, legtöbbször ő ad neki enni, a legtöbb esetben ő csillapítja mindenféle fájdalmát, ő az, aki megnyugvást ad számára, akinek a jelenléte egy biztos pont az életében. A lelki köldökzsinór sokkal később szakad meg anya és fia között, és a 2-3 éves fiúgyermek esetében ez még bőven egy erős kötelékként jelen van. Szóval a gyermeknek ez igen eőnyös, hogy anya minden energiáját, szeretetét csak őrá fordítja. Egyébként, ha kistestvér érkezik ugyanúgy megjelenik a féltékenység, tehát akkor sem szeretne a gyermek vetélytársat, akivel osztoznia kell anyán.
válasza:Én mondjuk nem csak a fiammal voltam, mert vannak 4 éves ikerlányaim plusz még egy 7 éves kislány, és mivel nem Magyarországon élünk hanem az Egyesült Államokban, a gyerekek csak 5 éves korukban mennek iskolába(óvoda a megfelelője) ezét addig otthon lehetnek.
3 gyerekkel voltam otthon és, úgy hogy az ikreknél semmi ilyen nem volt, nagyon rácsodálkoztunk erre a dologra.
LollyB!
Érdekes, amit írsz. Szóval az ikreknél nem vettetek ilyet észre. És a nagylányodnál, aki most 7 éves, mikor ő volt 2, akkor volt valami hasonló?
válasza:Kedves Kérdező!
Utolsó válaszodban Te magad is azt írod, hogy a gyerek azért ragaszkodik az anyjához jobban, mert ő ad neki enni, vigasztalja, egyszóval gondoskodik róla.
Azaz, hogyha az apa is kellő időt tölt el a gyerekkel, akkor az apát is ebbe a kategóriába fogja sorolni, nem pedig vetélytársként kezeli, aki a gondoskodási erőt vonja el az anyától, és így a gyerekre kevesebb jutna.
Lehet, hogy nálunk azért is maradt el, mert én is végzek házimunkát, sőt, a gyerek is élvezettel utánoz minket (pl. felveszi a kesztyű szerű portörlő rongyot, és közli, miközben a szekrényt törli vele, hogy "apa is így csinálja").
Így nekem még mindig logikus, hogy akkor csak a szülő ronthatott el valamit, és nem szabad egy elméletre alapozva kibújni a változtatás igénye alól.
Az ödipális konfliktus alapja, ha emlékeim nem csalnak, konkrétan az, hogy Oidipus azért, hogy elvehesse az anyját feleségül, felnőtt korában végzett az apjával.
Azért ettől elég messze áll az a viselkedés, amit egy 3-4 éves gyerek megtesz.
És én ugyan nem vagyok pszichológus, de nagyon szomorúnak tartanám, hogyha a kisfiadra is leírt viselkedés, ami azóta megoldódott, ugyanannak minősülne, mint fentebb... De ha igen, akkor fogadjuk el Freud elméletét is, miszerint minden felnőttkori férfi viselkedési devianciáért az anya felelős a gyerekkori viselkedésével....
ugye, hogy nem...:)
Ami az öröklést illeti: valóban hajlamot lehet örökölni egy születés során, de konkrét viselkedésmintát nehéz. Persze a szeretet, amit az anya érez valaki iránt, átragadhat már a méhben a gyerekre, de minden egyebet már a születése után lát. Amikor felismerik a gyerekben a viselkedést, amit a szülei is végeznek, akkor már általában jó pár hónapot eltölt a gyerek a szülei mellett, azok viselkedésmintájának megfigyelésével. Ergo eltanulja a viselkedést, és nem vele születik.
Ezért nagyon fontos, hogy a születést követően következetesek legyünk a gyerekekkel, és lehetőleg kerüljünk szülőként minden általunk akár csak kicsit helytelennek vélt tevékenységet (csúnya beszéd, bolti kajálás, stb.)
Köszönöm, ha végigolvastad - és gondolom nem leplek meg, ha én még mindig devianciának kezelem az ödipális viselkedést...
válasza:Igen, azt hiszem volt valami hasonló, de ő akkor már 4 éves volt. Már megvoltak az ikrek, és ő nagyon féltékeny volt rájuk, ezért akart mindig velem lenni szerintem. A kettő, bár nem ugyanaz, mégis hasznos következtetéseket lehet levonni belőle. A dackorszak szintén nehéz, de jóval könnyebb mint pl.: a kamaszkor.
Zeny folyton nyávogott, és úgy viselkedett mint egy beszélő kisbaba. Beült az ikrek babakocsijába, a gyerekhordozóban akart utazni, és cumisüvegből ivott, és folyton műsírt, hogy a mommy csináljon vele mindent. A daddyvel a fürdésnél volt közeli kapcsolatban.
Aztán nem sokkal a elviselhetetlenség határa előtt, az unokanővére(akkor 8 éves volt), megkérdezte tőle hogy mért iszik cumisüvegből. Szerencsére a kisgyerekek mindig választanak maguknak egy példaképet - ez esetben az unokanővért - akire felnéznek. Ez éppen egy esküvő próbavacsoráján volt, és másnap már büszkén tudtunk bevonulni a templomba a 4 éves nagylányunkkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!