Külföldön élünk, és azt érzem azért távolodnak el a barátok és egyes családtagok mert irigyek, más is tapasztalta ezt? Mit lehetne ez ellen tenni?

Nem hiszem hogy csak a km-erek az okok, mert ezek nem összejárós kapcsolatok voltak eddig sem, hanem főleg interneten tartott kapcsolatok, aminél meg nem igazán számít milyen messze vagyunk egymástól. (Mindegy hogy, 200km-ről jön a levél, vagy 2000km-ről)

Még a "barátok" oké, nem voltak igaziak, nem is ők hiányoznak, hanem inkább az bánt hogy a család is ilyen.

Hiába éltünk eddig egy országba, olyan nagy volt a távolság, hogy évente csak 2-3 alkalommal tudtunk találkozni, most is kb. 2-szer megyünk egy évbe látogatóba. De régebben hetente többször is kaptam emailt, beszéltünk skype-on, de mióta elköltöztünk ezek szépen lassan elmaradoztak. Most ott tartunk hogy eltelik úgy egy hónap hogy nem jön semmi. Ha én írok, 1-2 hét múlva jön egy két mondatos válasz... hogy majd írnak, minden ok. Majd míg én újra nem keresem őket, addig megint semmi.

A barátokkal ellentétbe ők nem mondják hogy nektek könnyű, mert már lassan beszélő viszonyba se vagyunk.

Családi bulit nem csinálhatok, mert ahhoz túl messze vagyunk, ők ide tuti nem jönnek, mi meg nyár elején voltunk, még a fényképekre se voltak kíváncsiak, nemhogy arra hogy mi van velünk. Egy történetet nem hallattak végig, csak panaszkodtak hogy milyen szar minden... Mintha nem tudnám...

Olyan rossz ez az egész. Jól lenne tenni valamit, mielőtt teljesen megszűnik a kapcsolat.

Köszönöm a válaszokat!

Nagyon el vagyok keseredve, én soha nem gondoltam volna hogy ez lesz. Nem is távoli rokonokról van szó, hanem szülőkről, testvérekről, és olyan közeli unokatestvérekről, akik eddig olyanok voltak mint az édestestvéreim.

Nehéz a megélhetésük ez igaz, de nem éheznek, van saját házuk, van saját kocsijuk, van munkájuk. Nekünk soha nem volt mégcsak lehetőségünk sem saját lakásra (nemhogy házra), saját kocsira, de sajnos a végére már munkánk sem volt, ennek ellenére míg volt munkahelyünk sokszor mi segítettük ki őket anyagilag (nem kölcsönnel), de ez egy családba így is van rendjén szerintem. Ha valakinek épp szüksége van rá, akkor aki tud, ad. Úgy költöztünk el, hogy összekapartuk amink maradt, pénzzé tettünk mindent, és elindultunk. Tehát itt nulláról kezdtük újra az életünk. Ebből látni hogy nem fenékig tejfel az élet, de én azt mondom jó itt, mert hónap végén is tudok venni húst, sőt, szokott is maradni egy kis pénz, amit az újrakezdésre tudunk fordítani.

Nem azt akarom hogy ezekkel ők foglalkozzanak, de jól esne ha érdeklődnének, ha nem szakadna meg a kapcsolat. Lehet tényleg az a baj hogy nem panaszkodok? De akkor meg azért hurrognának le. Én szeretek pozitívan állni a dolgokhoz, mindenbe igyekszem a jót meglátni.

Amit 8-as válaszoló írt nálunk is igaz, hogy mindennek ellenére elvárják hogy ha megyünk akkor mi fussunk mindenki után, amivel nem lenne baj, csak így hogy egyébként le se tojnak, nem is nagyon van kedvünk már futkosni.

Ha esetleg valaki még tudna tanácsot adni hogy esetleg min kellene változtatnom, vagy mit kellene tennem hogy visszarázódjon a régi kerékvágásba a dolog azt szívesen veszem...

Szép napot!