Megérett már a pofon?
Párom kismama, akinek az orvos nyugalmat és pihenést ajánlott, kisebb nagyobb problémák miatt. A húga 22 éves, és azt hiszi övé a világ azt csinál amit akar. A szülőkkel élünk együtt, mert csak így tudjuk fentartani a nagy házat, több bevételből. A húg érzelmi zsarolásban tartja a családot. Apjával egy éve, anyjával egy hónapja, párommal május óta nem beszél. Ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, jön azzal hogy begyógyszerezi magát. Apóssal egyszerre értünk haza, fáradtak voltunk, a húg meg maxon tomboltatta a szobájába a tv-t, amit magára zárt. Pihenni nem lehetett, ennek tetejében a páromnak egésznap lüktetett a feje, s ő sem tudta kipihenni magát, gyógyszert meg nem akart szedni. Hiába szóltam én is, após is hogy vegye le a hangerőt nem tette. Erre az öreg lekapcsolta a biztosítékot. A húg kijött, hogy azonnal kapcsolja fel, mivel após nem tette, a csaj megfogott egy tányért, hogy vagy széttöri vagy visszakapcsolja a biztosítékot. Persze tört a tányér, majd a párom veszekedni kezdett vele, de ő fogta a következőt, viszont azelőtt csattant a pofon ami tőlem érkezett.
Érett volt már rá, mert soha nem kapott senkitől, és anyuka, apuka szerint is itt volt az ideje, csak egy 22 éves lányt már nem lehet megnevelni, nekem meg bűntudatom van, mert nőt ütöttem meg. Mit lehetne tenni, hogy megjavuljon a húg?
Ez nem arról szól, hogy a csaj hisztis volt...hanem hogy egy idióta. És a terhesség után bekövetkező idiotizmus más...az a kimerültség és a hormonok miatt van és azt a férfi is érzi...és más hogy a szerelmed ilyen mint egy nő aki csak rosszat okoz jelenleg...
Na meg ott lesz a baba is. És egy házban vannak a nagyival aki sokat fog segíteni, így kevesebb az esély arra, hogy a nő kiakadjon. Én a fáradság miatt akadtam ki sokszor...nem volt ki segítsen a férjem meg dolgozott...
Amúgy is... Ha tényleg utána már ő lesz ilyen a baba miatt, akkor könyörgöm a szülés előtt pihenjen már még, mert a baba miatt utána már nem igen lesz rá ideje...
És ha meg hagyják és megszületik a baba, akkor majd nem tud aludni mert bömböl a tv??!
Ezt én is így gondolom. Olyan mintha körülbelül 13 éves lenne. Nem terveztük még a babát, gyógyszer mellett sikerült, de megtartottuk. Akkor szerettük volna, ha helyre rázkódtunk anyagilag, mert nekem még van egy két év múlva lejáró hitelem is. Viszont ha már itt van, akkor megtartottuk, s már most szeretjük.
Amikor a húg ezt megtudta, lekúrvázta a páromat, és anyukához azóta nem szól, hisz nem dobott ki minket a házból.
Kérdem én milyen nő az ilyen? Szerintem nem a kora, hanem a viselkedése alapján válik valaki nővé.
Véleményeket kértél.
Ha egy férfi egyszer megüt egy nőt (vagy jó, egy tinit, mintha az valami dicsőség lenne hogy megütök egy tini lányt akihez semmi közöm), akkor később is megteszi és az ok egyre kisebb, jelentéktelenebb lesz.
De ha neked idegenek véleménye kell ahhoz hogy megnyugtasd a lelkiismereted, akkor te is sejted hogy ez nem volt teljesen rendben.
Hogyne, meg a végén gyilkossá is válik! :)
Kérdező, nincs miért furdaljon a lelkiismeret, hülye egy világban élünk, ezért is van ennyi félresikeredett emberpalánta. Egy jó helyen, jó időben elhelyezett pofon nagyon komoly későbbi problémákat tud megelőzni.
Tudom hogy nem volt rendben.
De miért van hogy a nő akár ok nélkül is megüthet egy férfit (pl. a húg, az apját már nem egyszer...de az apa nem tett semmit) De a férfinak semmi joga, még ha oka is van! A nők akartak egyenjogúságot, nem a férfiak követelték ezt ki.
Szerintem teljesen igazad volt! Igaz, nem a te dolgod megnevelni, de ha a szülők ezt nem tették meg, akkor mostmár bánhatják! Te a párodra és a kisbabátokra gondoltál, akiknek most kell a nyugalom! Ez a csaj egy elkényeztetett kis pics@. Én a szülei helyében elküldeném melózni az tuti, nehogy már rajtatok élősködjön meg a beteg anyukáján aki rokkantnyugdíjas. Mit képzel? Te is tartod el, erre ott hiztizik? Nem gondol senkire? Húzzon el a agyapjához azt kész.
Párod amúgy hogy reagált?
Igaz nőt megütni tényleg nem szép dolog, de ha egyszerűen már csak így lehetett őt kezelni, akkor megérdemelte, egy nevelői pofon már ráfért.
De többet ne tedd meg ez nem a te dolgod!
Amúgy remélem egy hevesebb vita miatt se a párod se több nőt nem ütnél meg, mert azért ez is elgondolkoztató hogy van egy kis hiszti és te mgütsz egy nőt
(bocsi, csak ha az én párom tette volna meg, azért elgondolkoztam volna azon hogy juj ha nálunk van ilyen hiszti akkor engem is megütne e)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!