Ilyen esetben jogosan durcáskodik az unokahúgom?
Kétcsaládos anya vagyok, családi házban lakunk. Nálunk alapszabály, hogy a gyerekeink nem jöhetnek be a hálónkba. Engem is így neveltek, és a férjemet is(pedig nem is ismerik egymást a szüleink régóta) szóval ez nálunk nem volt vitakérdés. Reggel még bejöhetnek egyet közösen hemperegni, aztán mikor mindenki felkelt, tudják, hogy nem szabad bejönni. (5 és 2 évesek). Az unokatestvérek is tudják ezt, a testvérem gyerekeim, kiskamasztól egész a 3 évesig. Sosem volt ebből gond, a tesóm rögtön rászólt a sajátjára, ahogy az kóborolni akart a háló felé. Tegnap volt itt egy távoli unokahugom, 3 kicsivel, akik 8,7 és 3 évesek. A kicsik szépen eljátszottak, a nagyok pedig unatkoztak, mivel nálunk nincs tévé, ők pedig nem tudták magukat lekötni a felkínált kártyákkal, társasokkal. Egyikünk kiment wc-re, a másik ment utána nemsoká, már gyanús volt, kinéztem, pont látom, ahogy az egyik a konyhában a hűtőben matat, a másik a hálóba kukucsgál. Nálam ez tényleg alap, hogy a háló tabu, mondtam az unokahugomnak, kérlek, szóljon nekik, hogy jöjjenek vissza. Erre ő esett nekem, hogy ugyan, miért ne nézhetné meg a hálót? A gyerek ezt meghallotta, és mint aki engedélyt kapott, már veretett is be. Én rögtön mentem, és kivezetettem onnan, becsuktam az ajtót. Ami még jobban dühített, hogy aztán ezt még egyszer megpróbálta, nem tudom, mi érdekelhette annyira, de megint sunyin be akart menni, én rászóltam, de az egész vendégséget megmérgezte az, hogy hiába mondtam, a hálót tartsák tiszteletben, itt a nappali, a gyerekszoba, a kisfiú akkor is oda akart nyomulni. Unokahugom búcsúzáskor odaszólt, hogy máskor nem jönnek, mert a gyerekeit nem engedi szabályozni, ez meg milyen munka, hogy megtiltom, hogy bárhová bemenjen, csak kíváncsi...
Nem tudom, ki hogy látja, de ha az én 2 évesem és a család sokkal kisebb gyerekei is felfogják, miért nem tudott egy 7 éves is tiszteletet adni?
Tudom, csekélység, de tényleg nem szeretem, ha más belép az intim zónánkba, főleg nem egy olyan gyerek, aki ennyire szófogadatlan.
Ti mit csináltatok volna a helyemben?
(a házban nincsenek kulcsok a gyerekek miatt, régen voltak, de az évek alatt fogalmam sincs, hová tettem őket, nem tudtam bezárni)
Pedig az lett volna a legjobb. Nem kell kulcs meg hasonlók. Egy kis zár jó magasra kívülről és belülről is és kész!
A 7 éves szerintem megértette, de már csak azért is be akart menni, mert kíváncsi volt rá, h mi a jó fittyfene lehet abban a szobában, ha sárkányharaggal véded. Biztos valami nagyon érdekes, ezt meg kell néznem!-gondolta Ő.
Érted már?
miért tabu a hálószobátok?
Nálunk sajnos csak 2 szoba van meg konyha fürdő stb...így van hogy a hálóba játszanak a gyerekek.
Amúgy egy gyereket minél jobban tiltasz valamitől annál inkább kiváncsib....
Második, nálunk eredetileg többgenerációs volt a ház, így van háló, nappali, munkaszoba, és a 2 gyereknek külön szoba, vendégszoba. Sok, és kifűteni sem könnyű, de nem tudjuk eladni :/
Nálunk tényleg így a megszokás, hogy nem jön be más a hálónkba. A férjem is így szokta meg otthon, a gyerekeink is. Ezzel a családban mindenki egyetért.
"az én 2 évesem és a család sokkal kisebb gyerekei is felfogják"
Mi mást tudnak csinálni? Ezen még nem gondolkoztál el?
Unokahúgod hibázottt, igazodnia kellett volna az elvárásaidhoz. Ha az kérésed ne menjenek be, akkor együtt kellett volna veled müködnie. Más kérdés hogy utána nem megy többé hozzátok (én sem mennék).
Magam elé képzelem a házatokat gyermekként ahol van egy nagy titkos szoba, ahová nem szabad bemenni. Ez biztos végigkisérné az életem.
Értelek téged is, de ez hogy csak reggel van bemenet, utána minden esetben tiltott, hát nem szimpi.
nem nagy titkos szoba ahova nem mehetnek be a gyereke,mert ébredés után bemehetnek,csak nappal nem,igy nem ott szórnak szerte szét minden játékot,nem koszolják össze a szülők ágyneműjét,stb.
Praktikus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!