Milyen az a férfi, akit a nők nem akarnak soha maguk mellé párnak, hosszú távon?

Érdekes vizekre evezünk. :)

A 28-as vagyok, a 34-esre reagálok.

Úgy gondolod, hogy a férfiak genetikailag képtelenek az érzelmekre, Y kromoszómájuk arra predesztinálja őket, hogy ne érezzenek, vagy ha mégis, akkor azt nyomják el magukban? Különös gondolat, de másképp nem hiszem, hogy alá lehetne támasztani azt, amit te általánosságban férfitulajdonságnak gondolsz.

Ha ez így van, akkor én elég sok „feminim” férfival találkoztam eddig életem során – és azt kell mondjam, meg voltam elégedve az érzelmi „képességeikkel”. :)

Sajnálom, hogy neked ilyen rossz tapasztalataid voltak/vannak a férfiakkal kapcsolatban.

Ha viszont feltételezzük, hogy nem genetikusan determinált az „érzelmekre való hajlam” vagy annak hiánya, akkor azon kell elgondolkodnia nőtársaimnak, hogy mennyiben a nők (mint anyák) felelőssége, hogy fiúgyermekük hogyan viszonyul más nőneműekhez.

De hogy visszakanyarodjak a kérdező témájához, sok olyan ember ismerek (férfit és nőt is), akik nem azért nem találnak párt, mert olyan rossz a természetük/csúfak/büdösek (hogy ne soroljam az itt elhangzott összes érvet), hanem mert újra és újra olyanokkal kezdenek, akikkel nem illenek össze. Nyilván nem lehet a valaki iránt érzett vonzódást kierőszakolni az embernek magából, de talán ha jobban odafigyelnének arra, akivel összejönnek, nem a saját vágyképeiket rávetítve, vakként bolyonganának mellette (elkábulva attól, hogy olyan szép/annyi dipolomája/nagy piros kocsija vagy a másik nemnél őzikeszeme/óriási dudái vannak), akkor rájöhetnének, hogy nem a megfelelő választottal próbálkoznak.

Na most nem azt akartam mondani, hogy az akinek jó lába és feszes popója van, nem lehet remek partner, csak hogy érdemes elgondolkodni azon, nekünk mi jelent valóban értéket egy kapcsolatban. Szerintem egy jó kapcsolatban egyik alapja a tisztelet – a másik és önmagunk tisztelete. Vica versa.

Kérdező: akkor az itteni 24-es választ tudnám ajánlani, abban pont az van leírva, ami veled történt.

Gondolom vonzó lány volt, kinyaltad a seggét, jól bántál vele, aranyos voltál, jófiú stb. de ő mégis visszament a domináns pasijához, aki magasabb értéket sugároz magáról.

Teljesen tipikus példa, milliószámra történik ilyen. Mégpedig azért, mert a nők szerelme és szexuális vonzalma a férfi domináns mivoltához kötődik. Ezért nem maradnak meg a túlságosan megalázkodó, elpuhult férfiak mellett, és ezért húz vissza a szívük az azelőtti domináns, férfias pasijukhoz.

Annyit tennék hozzá az utolsó megjegyzéseihez, hogy a „dominanciának” nem kell feltétlenül „tahóságot” jelentenie. Szerintem fontos az, hogy egy férfinek legyen valami olyan dolga (lehet ez hobbi, akár zenéljen, falat másszon, repülőt vezessen, bármi), amiben „szakértő”, amiért a nő tisztelheti, felnézhet rá stb. Nem kell, hogy megmássza a Csomolungmát, és elveszítse a lábujjait, de valami kell, amit a szabadidejében szívesen csinál, azért is, mert én azt látom, azok a férfiak, akik csak dolgoznak vagy otthon vannak (esetleg csupán a haverokkal való kocsmázás még bejön a szabadidejükben – amivel semmi gond egyébként), hajlamosabbak arra, hogy a más nők utáni futkorászásban leljék örömüket. Logikus, hiszen a nőzés is az egópolírozás egy formája, és ha nincs más, ami leköti őket, az egyik legegyszerűbb megoldás az unalom ellen.

Egyébként egyetértek az utolsóval (bár én nem tartozom az ilyen önsorsrontó nők közé), számos fiú barátom mesélte már, hogy nem tudja levakarni a csajokat, ha bunkón viselkedik velük (nem hívja, „csicskáztatja” stb.).