A nőket tényleg ütni-verni és kihasználni kell? Akkor fog csak tisztelni egy férfit?

nem tudom szó nélkül hagyni ezt a dolgot..

szerintem ez a feltételezés butaság, a következő miatt:

általában a "sérült" nők élnek ilyen párkapcsolatokban, akiknek csonka a családjuk, apjuk is ütötte verte őket, vagy nagyon alacsony az önmagukba vetett hitük ( önbizalomhiány) ez nem egy "ösztön" vagy természetes állapot , ha valaki ilyen kapcsolatban él mindenképp érdemes felderíteni egy pszichológussal mi a rejtett lelki oka a dolognak ,mert biztos hogy az illetőnek problémái vannak. Én magam nő vagyok,27 és a páromtól azt se viselném el ha a hangját felemelné nemhogy a kezét.. nagyon taszítanak az ilyen "domináns" hímek pedig nem vagyok se csúnya se buta

Senki nem gondolja, hogy nem a vert nőkkel van a baj, hanem azokkal akik verik őket? Tegyük fel egy férj istenesen elverte a feleségét, a nő ezért nem tisztelni fogja, hanem rettegni tőle. És ez a rettegés átalakulhat afféle tiszteletszerű érzéssé, ami koránt sem az, csak egy megvert ember szemében annak tűnik. Később mikor szétmennek, és a rettegés már elmúlt - hiszen nem bánthatja - megmarad ez a nevesincs érzés ami a tiszteletre hasonlít, de a rettegésre épült régen. Sajnos ez ellen nem lehet mit tenni, ugyanis az agy így védekezik. Akár szelektálhat is az emlékek között.

Megmondom egyszer engem is vert meg az ex egyszer annyira, hogy állatias módra alacsonyodtam le, és úgy végig karmoltam hogy hetekig látszott (nem is emlékeztem, hogy védekeztem). Borzasztó volt! Neki kent az ajtónak megrázott, felpofozott, lelökött a földre, belém rúgott és azt mondta ha felkelek meg fog ölni. Ha sírok megöl. Aztán 20 percig a földön feküdtem, csak mereven néztem, nem mertem megszólalni, de közben a fejemben olyan gyilkos gondolatok voltak...

Nincs mentség. Mentségeket kerestem neki és tűrtem, mert azt hittem ilyen többé nem lesz, megváltozik, az anyja meg az apja a hibás mert folyton verték, mert ő volt az első kapcsolatom, mert szégyelltem, és mert az alatt a 1,5 év alatt amíg nem emelt rám kezet nagyon megszerettem.

De erre nem volt akkor sem mentség tőle. Ott kellett volna hagyjam azonnal :( nem tudom miért nem tettem, de biztos nem azért mert élveztem. Köszönöm, hogy megsértettél.

"az ex módszeresen építette le az önbizalmam. Ez bizony pszichológiai hadviselés is volt, csak nem tudtam"

"Ott kellett volna hagyjam azonnal :( nem tudom miért nem tettem"

Pont azért, mert elvette az önbizalmad és az önbecsülésed. Erről beszélek. Ezért nem lépnek le a nők, akiket vernek. Ezért, vagy mert meg lettek fenyegetve. Nem azért, mert élvezik.

Kedves Kérdező!

Sajnálom,hogy megbántottak, remélem hamar kilábalsz a szerelmi bánatból!!

Ha ez megtörtént nézz ide vissza és látni fogod, hogy mekkora badarságokat írtál. :)

23N

Dolgoztam ilyen emberekkel és higgyétek el, nem úgy kezdődik a bántalmazás, hogy a harmadik randin lekever egyet a férfi.

Eleinte van a beetetési fázis. Aztán a pszichológiai hadviselés, amit fentebb is írtak - ezzel megtöri a nő autonómiáját, önbizalmát. "Te nem kellesz senkinek" "Ezt érdemled, ennyire vagy jó", és válogatott ócsárlások a mindennapokban, akár külsejére vonatkozóan, akár a szellemi képességeire. Ez nagyon jól fel van építve, fokozatosan történik.

Aztán az első fizikai erőszak lehet spontán (mert mérges valamiért, de ugye ezt az átlagember kiabálással vagy magában puffogással is meg tudná oldani), vagy megvárja, amíg teljesen függő helyzetbe kerül a nő, pl. gyerekszülés.

Gyakran szép szóval lebeszélik a nőt a saját bevételről, ezzel anyagilag is függővé téve. Amikor kész a csapda, akkor jön a feketeleves, hiszen a nőnek nincs anyagi tartaléka, a gyerek miatt sem tud már könnyen lépni, valamint félig-meddig már ő is elhiszi, hogy egy semmirekellő, aki megérdemli a verést.

Eleinte én is értetlenül álltam a jelenség előtt, mert jó családban nőttem fel, ahol az agresszió legnagyobb mértéke esetleg a kiabálás vagy kisebb sértés volt (hülye vagy, hagyj békén).

Apám kifejezetten birkatürelmű ember, aki egyúttal tiszteletet parancsoló, következetes - így elég volt csúnyán rám néznie gyerekként, az is hatásos volt. Soha nem ütött meg, kiabálásra se nagyon emlékszem. A büntetés kimerült a szobába küldésben és egy-két dologtól való eltiltásban (TV, számítógép, kimenő).

Soha egy férfi sem próbált megütni, a legnagyobb konfliktusok esetén is maximum a kölcsönös kiabálásig jutottunk el.

Ezért számomra is ismeretlen terep volt a bántalmazás, hiszen még kicsiben sem tapasztaltam meg.

Ahogy hallgattam a történeteket, úgy állt össze a kép, illetve a különböző oktatásokon mutatták be a bántalmazás "anatómiáját".

Ne haragudj kérdező, de te egy igazi lelki nyomoronc lehetsz!

mégis honnan vetted ezt a felületes freudi analzist?