Hogy működik egy összeköltözés? Nálatok hogy zajlott?

Én csak annyit tanácsolnék, hogy az elején tisztázzátok, hogy a közös kiadásokat milyen arányban fizetitek, és hogy kinek milyen levei vannak. Mondjuk lakva ismerszik meg az ember, és kb azt a fél-1 év tanulópénzt nem lehet megspórolni, de nem árt józanul gondolkodni a rózsaszín ködön túl is. Leírom a példámat, és hátha tanulság lehet. Hozzám 1 év együttjárás után költözött a barátom (saját berendezett lakásomba), megbeszéltük, hogy a rezsit felezzük, a többit meg mindenki igény szerint veszi magának, mer nagyon eltérő a kaja-szokásunk, a közös főzésekhez meg együtt bevásárolunk, ill. az alapdolgokat felváltva vesszük. Na, Ebből az lett, hogy én a nagy akciófigyelő mindig jól feltankoltam, ha akció volt valamiből, és tudtam, hogy szoktam használni, ő meg frankón elhasznált mindig mindent, így rendszeresen úgy jártam, hogy ha nekem kellett valami, akkor nem volt...Mert csak használni szerette, venni nem. Ha megbeszéltük, hogy jó, akkor én gondoskodom a bevásárlásról (ő iszonyúan pazarlóan vásárolt), és felezzük, akkor neki sose volt pénze beleadni a részét. A számlafizetéssel dettó: ha úgy alakult, akkor ő bizony inkább a számlát nem fizette be, csak a cigire, meg egyéb dologra fussa. Sokszor járt úgy, hogy egy vasa nem maradt, és tőlem kunyerált kölcsön, vagy ha én nem adtam, vagy nagyobb összeg kellett - mert mindig el volt úszva - akkor az anyjáéknak kellett kisegíteni. Ezek a dolgok addig fel sem tűntek - hogy tűntek volna - , amíg nem éltünk együtt. Amíg nem szóltam neki egy jó év után, addig azzal sem foglalkozott, hogy wc-papír nem a tartóban terem, a ruha nem magától lesz tiszta stb. ha kértem a beváráslásból a részét, akkor sose volt, mindig mondta, hogy csapjam a rezsi részéhez. És folyamatosan el volt adósodva mindefelé, nem szégyellt barátoktól, rokonoktól kölcsönkéregetni harminc éves kor fölött sem. Tudom, ez most nagyon anyagias hozzáállásnak tűnik, de nekem ebből a magatartásból világosan lejött, hogy én ezzel az emberrel nem építhetek közös jövőt, állandóan azon kéne paráznom, hogy lesz-e erre-arra pénz, és hát nőként egyszer ha családalapításra kerül a sor, akkor bizony, ha tetszik, ha nem onnantól a pasira kell támaszkodni, de nagyon erősen. Én meg eltartani senkit sem fogok, ha van keze-lába, dolgozzon, én is azt teszem.

Szóval csak figyelj oda ilyesmire, és lépj időben, ha kell.

Nálunk csak úgy alakultak a dolgok maguktól, kb. észre sem vettük, és már együtt éltünk.

Én koleszos voltam, mikor megismerkedtem a párommal (F), ő saját kertes házban élt, épp egyedül (mamája sajnos korábban meghalt, anyukája meg hétvégenként járt haza, mert másik városban tanított, és ott lakott hét közben).

Illetve két részre osztott családi házról van szó, a másik felében párom nagybátyja él az ő családjával, de mivel teljesen külön álló lakrészek, csak az udvar közös, mondhatni egyedül lakott.

Szóval tavaszi félév volt, mikor összejöttünk, és hamar elmélyült a kapcsolat. Hetente többször ott aludtam nála, sokszor tőle mentem órákra is. Egy-két éjszakát töltöttünk csak külön (ez az időszak kb. az első randi után egy hónappal kezdődött, akkor aludtam ott először).

Aztán jött a nyár, és mivel sajnos nem tudtam nyári koleszt intézni, mennem kellett volna haza, ami az alakuló kapcsolat miatt is rossz lett volna, meg azért is, mert otthon kb. semmi munkalehetőségem nem lett volna, és így nem is tudtunk volna találkozni.

Amikor erről beszélgettünk, ő felvetette, hogy nyáron lakjak vele, én meg nem sokáig gondolkoztam, bár féltem eléggé, hogy találok-e munkát, mert már alig volt megtakarított pénzem (kb. fél hónapra elég), plusz alig voltunk három hónapja együtt, én meg nem szeretek semmit elkapkodni. De mindezt megbeszéltük, ő nagyon akarta, hogy maradjak, én is vele akartam lenni, és Pesten azért nem olyan rosszak a munkalehetőségek diákként, úgyhogy belevágtunk.

Amíg tartott a pénzem, addig felesbe vettük a dolgokat, aztán pár hétig ő állt mindent (ez manapság furán hathat, de távolról sem akartam őt kihasználni), majd szerencsére találtam munkát, és onnantól megint felesbe mentek a dolgok.

Aztán jött a szeptember, én beiratkoztam a kollégiumba, de feltűnően hallgattunk mindketten a visszaköltözésről (csodálatos volt együtt lakni). Én aztán szeptember közepén félősen felvetettem, hogy mikor tudna segíteni visszaköltözni (nem akartam ráakaszkodni, meg gondoltam kell neki egy kis szabadság, mert hosszabb kapcsolatból kilépve jött velem össze), de ő szintén félősen visszakérdezett, hogy akarjuk-e mi ezt, és megkönnyebbülve megbeszéltük, hogy maradok :)

Onnantól egy darabig úgy volt (mivel ő dolgozott, nekem meg csak a kevés diákhitelem volt, meg alkalmi diákmunkák), hogy a rezsibe csak jelképesen szállok be, ahogy adott hónapban épp tudok, és a kajába szállok be jobban, hogy maradjon pénzem bérletre, könyvekre stb.

Azóta meg már kb. minden szituáció előfordult (mindketten dolgoztunk, aztán csak én, most csak ő, ősszel meg újra kezdjük mindketten az egyetemet.

Szóval a kiadások fedezése mindig épp az aktuális helyzetnek megfelelően alakult nálunk, vita vagy feszültség soha nem volt pénzügyek miatt (más miatt sem).

Ősztől mindketten diákhitelből szállunk be a közösbe (most már anyukája is velünk lakik, szóval harmadolódnak a költségek, ez nagy segítség), plusz keresünk állandóbb diákmelót, hogy közös számlára spórolni is tudjunk, és az egyéni kiadásokat is mindig a közös pénzből oldjuk meg (nem vagyunk nagy költekezők, inkább félreteszünk).

ha már mindenki elmesélte történetét, akkor én is belevágnék :)

nos, mivel nekem van lakásom, evidens volt, h itt költözünk össze. előtte egy évig anyukám lakásában laktunk ketten, ez az első igazi közös otthonunk.

a régi lakásban már nem is igazán emlékszem, de az tuti, h anyum fizette a rezsit, meg a kaját is, bár a párommal is bevásároltunk néha.

amikor a közös lakásunkba költöztünk, akkor előtte megbeszéltük, h én fizetem a rezsit, lévén az én nevemen van a lakás, ez az én dolgom.

ő pedig a kaját, vegyiárut.

ugyanígy én nem szállok be az autója költségeibe, lévén, h az az övé. persze néha használhatom.

nem vagyok híve a közös kasszának, pláne nem úgy, h nincs házasság. szerintem úgy igazságos, h mindenki a saját pénzét költse. oké, h a közös dolgok menjenek közös lóvéból, de a párom pénzét nem költeném cipőkre, ruhákra. arra ott van a sajátom.

eddig azt láttam, h a közösködés csak vitát szül. mi eddig a 4 év alatt sosem balhéztunk a pénz miatt.

persze, ha valamelyikünk elveszítené az állását, mindenképp eltartanánk a másikat, ameddig nem talál újat.

hitelt egyikünk sem szeretne felvenni, szóval egymás háta mögött nem teszünk komoly pénzügyi döntéseket.

ha valami nagyobb dolog kellett, pl új kanapé, szekrény, akkor fele-fele arányban dobtuk össze rá a pénzt.

nyaralás esetén ő néha kipótolja a pénzemet, lévén, h jobban keres, de ezt én nem élősködésnek érzem, hiszen én a tetteimmel meghálálom. pl itthon max annyi a dolga, h levigye a szemetet, eltegye a tiszta ruháit, és lehetőleg ne csináljon a koszt. :) a többi az én dolgom, nem érzem megterhelőnek.

szerintem nem attól lesz valaki kiszolgáltatott, ha odaköltözik a párjához, hanem ha úgy viselkedik.