Mit tegyek? Döntésképtelen vagyok? Menjek maradjak? Ez változhat?

25 éves nő vagyok a párom 37. Páromnak van két gyermeke akiket mi nevelünk 1,5 éve amióta együtt lakunk.

Egy ideje nem találom a helyen a kapcsolatunkba. Olyan mintha egy kellék lennél. Minden elvárássá vált.

Nevelgetem a gyerekeket, gondoskodok mindannyiunkról, saját magamat sorolom hátra hogy a megélhetésünk rendben legyen, mert a páromnak hitelei vannak. Egyedül a lakást sem tudná fenntartani nem hogy még a gyerekeket eltartani. Vezetem a háztartást. Nekem még nincs saját gyermekem. Meg kellene várnunk még lejárnak a párom hitelei, hogy egyáltalán jöhessen a baba (ez még 4 év). Pedig már régóta szeretnék kisbabát. Abba is beleegyeztem, hogy csak egy baba legyen. Soha egy köszönömöt nem kaptam azért amit értük teszek és azért amit feláldozok értük.

Sokszor úgy éreztem, hogy a problémáimmal magamra hagy. Nem foglalkozik vele, csak meghallgatja és ezzel szerinte meg is van oldva. Pénteken össze is vesztünk ahol szóba kerül, hogy gondolkodok rajta, hogy elmegyek. De egyszerűen nem tudom kimondani. Nem tudom, hogy a szívem vagy a lelkiismeretem az ami ott tart. A pénteki veszekedésünknél körbeírta, hogy miért akarok elmenni hiszen olyan csúnya vagyok, hogy úgysem kellek senkinek. Tegnap a ruháim kb. felét bele dobálta egy utazótáskába. Persze mikor összeveszünk mindig feleségül akar venni, amikor meg minden rendben van olyankor a házasság maradi és marhaság szerinte. Most még azt is mondta, hogy hozzuk össze a babát most. És én vagyok a rossz amiért megkérdezem, hogy mégis hogyan gondolja, hogy 136000 Ft-ból 5 embert tartson el.

Ráadásul megismertem valakit. Nagyon kedves aranyos. Viszont ő fiatalabb nálam. Félreértés ne essék! Nem történt semmi ezzel a sráccal csak beszélgetünk. De egyszerűen lenyűgöz, hogy mennyi hasonlóság van kettőnk között. Az hogy mindig azt mondja gyönyörű vagyok. Amit látok a szemében az elvarázsol. Ahogy nem tudja levenni a szemét a szemeimről mikor beszélgetünk.

Mit kellene tennem?

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta.