Miért érzek igy? Nem értem saját magam és düh kitőréseim vannak.

Jól tetted hogy odaadtad. De attól még irigy maradsz.... Nálunk is az a szitu, hogy én terhes vagyok, a sógornőm még nem akar egy ideig gyereket. Az enyém lesz az első baba a családban, így mi mindent veszünk. Majd amikor a sógornőm terhes lesz és nekünk épp nem lesz szükségünk rá, akkor mindent KÖLCSÖN fogok neki adni, de vissza is fogom kérni. Egyetlen percig nem bánom hogy így alakul majd (kivéve ha tönkreteszi, de nyilván nem fogja). Tudom hogy fordítva is számíthatnék rá.

A sógornőd egyszerűen jobbkor esett teherbe mint te.

Én sem kaptam a gyerekeimnek még egy nyamvadt rugdalózót sem senkitől,minden magunknak kellett megvennünk.Nagyon örültem mindenünknek főleg annak,hogy mindenből újat tudtam venni,és bevallom imádtam a babáimnak vásárolni.És én is mindenünket szinte továbbadtam amire már nincs szükségünk csak úgy szívességből.Az érzéseidet nagyjából megértem,úgy érzed Te nem kaptál semmit bezzeg Ők....,és bizony van benned irigység féltékenység bőven,de ez emberi tulajdonság.Ha egyébként szereted a sógornődet,egy jóindulatú rendes embernek tartod jó a viszonyotok akkor ne legyél rá irigy.Én szeretek adni másokon segíteni,még idegeneken is.Engem csak az szokott bántani,amikor rá kell jönnöm,hogy akiken olyan sokat segítettem annyi mindent adtam,azoktól az emberektől viszonzásul irigységet rosszindulatot várhatok cserébe.Persze nekem nem kell hálálkodni,de aki rajtam segít sosem tudnék aljas lenni vele.Én sajnos jártam így nem egyszer,és azt mindig megfogadom,hogy megnézem kinek segítek ezután.

De szerintem az emberi jó kapcsolatok sokkal többet érnek,és ha olyan családod (sógornőd)van aki érdemes a jóindulatodra szeretetedre akkor ne sajnáld tőle amit Ők kaptak.Ha valakivel jóban vagy az nem seggnyalásnak számít,csak akkor ha érdekből vagy kedves.

De ha jól veszem ki a soraidból,akkor benned szálka van felé valami miatt.Így van?

Már amikor magát a kérdést olvastam, tudtam, hogy lesznek olyan válaszok, akik azt közvetítik, hogy ássa el magát a kérdező jó mélyre, de egyes válaszok minden képzeletemet felülmúlták. összefoglalva: nem tudom, hogy jönnek ahhoz néhányan, hogy álszent módon moralizáljanak a kérdező érzelmeit illetően. Amit a kérdező érez, természetes emberi reakció. Nem is az irigységről van itt szó, hanem az élet igazságtalanságáról, ami teljesen jogosan borítja ki a kérdezőt. aki azt állítja, hogy nem esne neki szarul, ha a sógornője mindent megkap babavállaláskor a legkisebb erőfesztítés nélkül is, neki viszont a kisrugdalózótól kezdve a babaágyig mindenért meg kellett dolgoznia, az egész egyszerűen egy érzelmi nulla. Irigy kutya lenne a kérdező? Persze, könnyű álszentül, arc nélkül ilyesmikkel dobálózni. Mondjuk akibe az empátia csírája sincs meg, annak ezt hiába magyarázom. Egyszerűen felháborít az ilyen szenteskedő h.lye p.csa hozzáállás. Az irigy kutyázó meg különösen hallgasson, de nagyon mélyen: amint írja, ő is mindent megkapott, tehát innentől kezdve ne akarjon igazságot osztani és ítélkezni a kérdező felett.

a kérdezőnek üzenném: annyit tudsz tenni, hogy túllépsz ezen az egészen, és nem pörgeted magad rajta. Igazságtalan az élet, valakinek minden az ölébe hullik, valakinek extrán meg kell érte dolgoznia. Örülj a gyerekeidnek, ez a dolog meg ne hagyd, hogy megmérgezze a lelked. A sógornő babájára meg ne haragudj, ő semmiről nem tehet. A keresztanyaságot pedig vállald és szeresd a kicsit.

Én vagyok az írigy kutyázó!

Én komolyan nem értem még mindig miért kell másokkal ennyit törődni,hogy dühkitörései legyenek valakinek azért mert segíteni akart valakin.Ezért tart itt ez az ország ahol tart, mert ilyen emberek élnek itt.Nyugaton az pl. tök természetes, hogy kirakod az utcára a "megunt" bútorodat lomtalanításkor és valaki elviszi INGYEN akinek kell.Babaruhákról nem is beszélve.Idehaza HÜLYÉNEK nézik az embert, ha elviszi a vöröskeresztnek vagy a nagycsaládosoknak a haszontalan dolgait.Engem az lepett meg nagyon, hogy ennyien egyet értenek a kérdezővel.Szomorú vasgyok, mert úgy érzem ettől rossz a világ.Én egy eléggé kései gyerek vagyok(csakhogy arc nélkül írtam hátha jobban belátsz az agyamba)és az én szüleim (mindkettő)nagyon de nagyon szegény családból származott.Még az átkosban beszolgáltatási rendszer volt, nagyapámat az ÁVÓ-sok nyírták ki .Mindkét nagyanyám egyedül nevelte fel a 4-4 gyerekét.Én soha nem ehettem kukoricakását, mert apám azt mondta, hogy ő gyerekkorában annyit evett, hogy soha többé nem akar azt enni.Egyvalamit írigyeltem a szüleimben mindíg. A hatalmas összetartást a testvéreikkel.Segítettek egymásnak felépíteni a házaikat, a gyerekeik (én is) egymás kinőtt ruháiban jártunk.És hol az egyiknek ment jobban, hol a másiknak de ha kellett mindig számíthattak egymásra és sosem volt egyiknek sem dühkitörése azért mert odaadta a gyereke kinőtt ruháit és még másoktól is kapott mindent az akin segített.Öröltek a másik örömének.Sok mai "liba" úgyan rá nem adná a gyerekére a testvére gyereke kinőtt ruháit, vagy bárkiét ugyan már hát had verje a mellét, hogy neki tellik mindenből újra.Még akkor is ha közben zsíros deszkára is alig futja az asztalon.Nem azt mondom vannak olyanok akiknek tényleg muszály megvenni az újat, mert nem várhat segítséget senkitől.Mélységesen elszomorít és tényleg nem vagyok álszent, hogy miért kell ilyenen felhúznia magát valakinek.Nincs elég saját gondja, hogy másokkal foglalkozik-ezáltal dühkitöréses rohamot kreálva magának.

pontozzatok le..de miköze a Nagypapádnak meg a kukoricapehelynek ahoz hogy nem kellett mindent megvenned?

vagy az én agyam ilyen gyenge?