Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Felrobbanok olyan ideges...

Felrobbanok olyan ideges vagyok! Hát normális az ilyen?!

Figyelt kérdés

Nem tudom hogy jó kategóriába írom-e de nem érdekel... Légyszi válaszoljatok mert nem tudom most kivel megbeszélni.

Szóval szitu: Tesóm vizsgázik, én felmaradtam hajnali ötig. Mondta hogy fél meg ilyenek, meg felvetette, hogy puskázni is akar (fülessel), de nem mondta, hogy kellenék hozzá én is. Anyám felzavart reggel félhétkor. Na most rólam tudni kell hogy NAGYON nehezen térek magamhoz, kb. egy óra alatt tölt be teljesen a rendszer, és reggel baromi ideges szoktam lenni egyébként is, de ezt anyám is tudja. Elkezdett ott dumálni hogy menjek már megmosni az arcom meg, utána beszéljek tesómmal stb., de ekkor még nem votlam teljesen észnél és elkezdtem káromkodni. Tesóm bejött, szólt két szót, kiment. Előtte és utána is káromkodtam de nem rá, viszont tesóm úgy adta ezt elő anyámnak, hogy én őt ordítottam le -.- Utána anyám elkezdett velem ordibálni, úgy elszorította a kezemben a vérkeringést hogy még most is fáj, meg olyanokat mondott hogy aludjak már normálisan (soha semmi baja nem volt vele hogy össze-vissza alszom, amúgyis b*szki nincs most sulim, keljek fel reggel fél hétkor, persze...)

Szóval most baromira haragszom rá mert nagy gondjaim voltak mostanában és ahelyett, hogy segíteni próbálna le se sz*rja/el se hiszi/leordibál egyébként is. És még nekem is lennének vizsgáim de úgy vagyok vele hogy csak anyám miatt csináltam volna meg őket de ha ő így áll hozzá én el sem megyek vizsgázni mert szociális fóbiám van és múltkor is rohadt nagy kínlódás volt. >.<

Ötletet, tanácsot várok, mielőtt leborítom a szekrényt.



2012. jún. 12. 07:15
1 2 3 4
 21/32 A kérdező kommentje:
*Bocsi félreolvastam amit írtál. Na mindegy, lényegtelen hogy ki hogy néz ki. :D
2012. jún. 12. 08:56
 22/32 anonim ***** válasza:
16%

Majd ha dolgozni fogsz és egyedül élsz, egyből megoldódnak a "problémáid". Amúgy nevetséges az egész amit leírtál.


És valóban anyádnak vizsgázol. Jól kib@szol vele ha nem mész el. Röhej.


Ha fóbiád van akkor meg kezeltesd magad.

2012. jún. 12. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 A kérdező kommentje:

Köszönöm a megértő választ :"D

(Y)

2012. jún. 12. 09:41
 24/32 anonim ***** válasza:
100%

igen lényegtelen hogy ki hogy néz ki, de ha gondolod akkor írhatsz privit és beszélgethetünk ha úgy tartja kedved :)

A"végre valaki" vagyok :D

2012. jún. 12. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
76%

1.Oszd be valahogy az időd és szépen menj el vizsgázni te is, ne bukj meg és ne lógd el a vizsgáidat...

2.Ha nem tudsz elaludni éjjel,akkor szépen tessék nekiállni sportolni, hogy a tested is lefáradjon.

3.Kiabálással nem lehet megoldani semmit.Ha ideges és feszült vagy mindig nem csoda, ha káromkodsz,de ezen segíthet a meditáció és a sport....

4.Próbáld valahogy normalizálni az otthoni kapcsolataidat...

2012. jún. 12. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 anonim válasza:
Én is mindig morci vagyok reggel. Csak nem káromkodom, de nem ez a lényeg. Szerintem nyugodtan duzzogj egy kicsit, mondjuk vonulj el közben a fürdőbe. Mosd meg az arcod. Menj el vizsgázni és keress egy szuper melót. Ha anyád ilyen az az ő baja. Sajna te is érintett vagy benne. Ez különben tényleg nem volt szép tőle. Próbáld megbeszélni vele, hameg nem megy akkor hagyd a fenébe. Nem így kellene kezelnie. Amint lehet költözz el ha így megy tovább és nem szeretetd őket. Persze nem kell megszakítanod vele a kapcsolatot csak ne menj át hozzá túl sokszor ;)
2012. jún. 12. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim válasza:
Bocsi utolsó vagyok. Ha szereted akkor mindenképp tisztázzátok a helyzetet.
2012. jún. 12. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
Elég ideges famíliából származol :D Mindenki leüvölt mindenkit :D Szerintem magad miatt tanulj, ne anyád miatt. Én a nagyim kérésére jelentkeztem katolikus egyetemre, aztán végig bántam, mert elég álszent bandának találtam az egész sulit.
2012. jún. 17. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
Én is ilyen idegbeteg vagyok mint, te. Szegény Anyukám, már többször kiborult miért viselkedek így reggel. Nyilván egyébként azért, mert én sem a helyemen vagyok, nem azt tanulom amit szeretnék, nagy a nyomás, a teher. A "minek nézed a napot, hogy délig alszol" probléma is nagyon gyakori nálunk. Csak azt nem érti meg, hogy hajnali kettőkor fekszem le. Nem tudom te hogy állsz a rendrakással, de azt inkább hagyjuk is. A verésről meg annyit, hogy egyszer engem Anyám elkezdett cibálni, mert már annyira kiakadt. Én elvesztettem az egyensúlyom és a fejem csak úgy koppant a csempén. Agyrázkodásom volt, 3 napig tartott a fejfájásom. Szóval az igazságos ütésnek nem vagyok ellene, csak kérek mindenkit hogy inkább a gyerek seggére verjünk, ne a fejére. Mert aztán lehet, hogy később megbánjuk.
2012. jún. 19. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 zusomJe válasza:
szerintem egy hülye p!csa vagy
2012. jún. 29. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!