Tényleg ennyire elítélendő, hogy a férjem nélkülem ment nyaralni? Még ilyen esetben is?

Még februárban befizettük ezt a nyaralást, elintéztük a szabadságokat. Van egy 5 éves gyerekünk is, ő is velünk jött volna. Csakhogy én terhes lettem, és sajnos veszélyeztetett, így nem javasolta az orvos az utazást, én pedig nem szerettem volna kockáztatni, nehezen jött össze a baba, így hát azt mondtam, hogy én itthon maradok. Férjem át akarta adni a nyaralási lehetőséget a tesójáéknak, hogy akkor így ők is itthon maradnak velem.

Én viszont rábeszéltem, hogy menjen el nyugodtan, helyettem anyukájával, meg a gyerkőccel. Nem akartam, hogy most miattam üljön itthon két hétig, mert a szabiját nem lehetett átütemezni, ráadásul a kisfiunk is annyira várta már. Én ebben semmi rosszat nem látok, úgyis hányok egész nap, meg jóformán csak fekszem. Minek őrizgettek volna itthon? Nekem attól nem lett volna jobb, nekik viszont akkor idén nem lett volna nyaralás. Ezt pedig nem akartam.

Erre a barátnőim ma nekem estek, hogy mi az, hogy nélkülem elment nyaralni, mekkora egy fax, hogy én itthon szenvedek, ő meg vígan nyaralgat. Hiába mondtam, hogy én beszéltem erre rá, akkor meg azzzal jöttek, hogy köztünk már nincs szerelem, ha így elvagyunk egymás nélkül. De hát persze hiányzik, minden nap beszélünk skype-on, de én önzőségnek éreztem volna részemről, ha itthon marasztalom őket. Egy ilyen esetben miért rossz, ha nélkülem ment? Miért kell belemagyarázni minden hülyeséget? Vagy én látom rosszul? Kötelessége lett volna itthon maradni?

Még annyi, hogy ha itthon maradtak volna, a pénzt akkor sem bukjuk el, mert a testvéréék kifizették volna természetesen.