Miért van manapság annyira túlmisztifikálva a gyerekvállalás?
Leszögezném, hogy nem rosszból kérdezem, imádom a gyerekeket meg minden, én is szeretnék legalább kettőt! :)
De az utóbbi időben azt veszem észre,(interneten, tv-ben, és a saját környezetemben is), hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, aki gyereket szül. Persze ez egy nő és a család életében is óriási dolog és tisztelem is az anyukákat. De miért kell közösségi oldalakra kirakni naponta a gyerekről készült 20-30 képet, sőt van aki a szülőszobáról, a szülésről is leír mindent, vagy, hogy a gyereke éppen mit csinál. Kiírogatják, h milyen jó, hogy anya lett, mennyivel többet ér így az élete, stb... Nyilván nem mindenki csinálja ezt, de az ismerőseim, sőt rokonaim közül egyre többen.
A másik, ami zavar, hogy a médiában is ez egy nagyon felkapott téma lett. Mindenhonnan az ömlik, hogy szüljünk gyereket, mert fogy a magyar. Rokonaink, ismerőseink is folyton kérdezgetik, hogy "mikor lesz esküvő?", "mikor lesz gyerek?" Folyton utalgatnak rá, merthogy benne vagyok már a korban... Pedig még 2 évem vissza van a suliból, még csak most fogunk összeköltözni a párommal, 23 éves vagyok. Miért kell minden családi összejövetelen megkérdezni ezeket? Elsőre nem lehet megérteni, hogy még fiatalok vagyunk hozzá? Eljön mindennek az ideje, nem is érzem úgy, hogy készen állnék rá.
A fent leírt dolgok olyan érzetet keltenek bennem, mintha le lennék maradva valamiről :S Olyan nyomást érzek magamon, hogy minél előbb gyereket kellene vállalnunk. Mintha kevesebb lennék addig, amíg nem szültem gyereket :(
Nem tudom, hogy más korombeli is érez-e így?
23/N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én 24 évesen, két gyermekes anyuka vagyok.Én így akartam, ilyen fiatalon, és imádom, DE.
Nekem is hányingerem van attól, hogy minden anyuka ismerősöm csak azzal van elfoglalva, hogy a gyerekéről pakoljon ki képet,mindenféle "anya vagyok,a világ közepe" idézetet.Ha elviszem sétálni a gyerekeket, szabályosan menekülök a többi anyuka elől, mert másról nem lehet velük beszélgetni, csak milyen cuccai vannak a gyereknek, mit-hol-mennyi sok-sok ezerért vásároltál,mit főztél ma hol van narancsbőröd, stb....Baba-mama klub, pedig a halálom.Egyszer mentem el, azóta sem, sem én, sem a gyerekem nem élveztük.Én amondó vagyok, ahelyett, hogy oda sütögetek, meg ott bizonygatom mindenki előtt,hogy jó anya vagyok, inkább itthon rajzolok, vagy futkározok velük.30-40 éves anyukák mondják, hogy egy-két gyerek mellett nem tudnak sem házimunkát csinálni, sem semmit.Meg nagymama elviszi a gyereket, hogy hajat tudjak mosni, ÚRISTEN!
Én itt ülök a gépe előtt, de. 10 óra, megfőztem, elmosogattam,felmostam, összepakoltam, és mivel hőség van az udvaron itt bennt vagyunk.A gyerekek rajzolnak, meg építőznek, én meg gépezek egy kicsit.Mindent meg tudok mellettük csinálni, mégsem halok bele.Ennyit a nagy anyákról.Ráadásul akkora üzlet lett a gyerek.....Ha melegítőben homokozik, már csúnyán néznek rád!
Szóval senki ne foglalkozzon semmivel!Szüljön akkor, mikor neki jó esik.És anya, csak anya.Ennyi.
Bocs, hogy kifakadt belőlem
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Na igen, a közösségi portálok... Ott szerintem nem egyedül a kisgyerekesek tudnak túlzásba esni. Van olyan ismerősöm, aki meztelen popsikkal, van, aki sztárokról készült paparazzi-képekkel, esetleg kommunista kiáltványokkal, más megnyúzott állatok képeivel, örökbefogadásra váró kutyák hadával, megint más - szíriai srác - halott gyerekek videóival szórja tele az üzenőfalat. Annyit tehetünk, hogy ami zavar, azt letiltjuk.
Ami a gyerekesek képeit illeti: sokan elfelejtik, hogy a kisgyereknek is vannak személyiségi jogai. Sosem tennék fel a gyerekeimről olyan képeket, ahol kilátszik a nemi szervük, vagy olyat, amit én sem látnék magamról szívesen felnőttként. Azonban - mivel sok rokont, barátot csak így tudok elérni - igenis gyakran megosztok normális, szerkesztett képeket a gyerekekről, pl. egy óvodai fotózás képeit, vagy házilag készített "csini" képeket az egy hónapos babámról. Én magam is megnézem az ismerősök gyerekképeit, mert engem speciel érdekel. Azt viszont én sem szeretem, amikor valaki minden egyes büfit-pukit kikommentel a falra, de valljuk be, nem a gyerekesek az egyedüliek, akik az őrületbe tudják kergetni az embert a megosztásaikkal...
Kedves 10. válaszoló
Uhh na igen az idézetektől már engem is kiver a frász. De nemcsak engem, hanem páromat is, mivel közösek az ismerőseink. Van aki naponta 2-3 ilyen idézetet is kirak. Már unalmas.
Kedves 11. válaszoló
Valószínű én is ilyen anyuka leszek egyszer, mint te, mert nem tudom elképzelni, hogy órákig a játszótéren ücsörögjek a többi anyukával és pletyizzek, meg baba-mama klubba járjak.
Egyik rokonunk, ahol a gyerek már 2 éves, ő is mindig lenn van a játszótéren. Mesélte, hogy van egy olyan anyuka, aki sosem jön oda hozzájuk, nem közösködik velük, nem akar beszélgetni és ez milyen hülye stílus, milyen beképzelt egy nő, biztos antiszociális stb...szóval, aki nem megy oda haverkodni, az jól ki van pletykálva és rögtön antiszocnak van bélyegezve :S Ez sztem nagyon gáz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Atomgáz az egész.Mi nemsokára tervezzük a gyereket, azt még nem tudom milyen anya leszek, de azt már tudom milyen nem akarok lenni.nem akarom lejáratni magam, hogy a baba minden testrészéről naponta kiteszek egy képet, mert milyen édes h pici a lába......aha, az attól egy láb.Ki tesz fel egy lábat??????Ez gáz.Meg ezer ilyen.Egyébként aki ennyire akar valamit demonstrálni, az nyílván valóan nem teljesen boldog, legalábbis nekem ez jön le.Minden sétát megörökíteni????Csaj hülyének lehet nézni, mert akkor ezek szerint neki a séta a legnagyobb dolog.Ugyanmár, ez gáz.Egyébként a média, net meg ilyenek, csak frusztrálják az embert.Elköhinti magát a gyerek, és a média által túlképzett anyuka minden túl gondol.Pedig ha csak magára hallgatna, sokkal jobban menne.
De a legidegesítőbb az egészben, akkor is azok a gyerekes párok, akik megtárgyaláják, h ma milyen "tartalom volt" biztos azért mert ezt meg ezt evett.Én erre nem vagyok kiváncsi...engem ez undorít.És igen, meg fogom csinálni a sajátomnál, de senkit nem fogok traktálni a gyerekem emésztésével......
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
15. válaszoló:
"Minden sétát megörökíteni????Csaj hülyének lehet nézni, mert akkor ezek szerint neki a séta a legnagyobb dolog."
Biztosan megörökítené a tengerparti nyaralást is, ha járnának tengerpartra. Nem a gyerekes hibája, hogy ha gyereket vállal, másra már nem futja, tehát másról már nem is szól az élete. Ezt a mondatot egy picit igazságtalannak érzem...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
15-ös vagyok.Jó, elnézést kérek, lehet félreérthető volt.Előttem konkrét példa lebegett, ők bármikor mehetnek tengerpartra, megtehetik.Ha odamennek, akkor kétszáz kép fog készülni, nem 20 a napi sétáról.Inkább pontosítok, mert lehet így tényleg gáz volt.Ő pl. felöltözik, magassarkú,kirittyentett megjelenés(nem ezzel van a baj, dicséretes ha nem hagyja el magát)de az összképben a gyerek kellék, mert róla szól, hiszen a babkocsiban lehetne akár konzerv is, nem lehet látni.
Egy séta nem akkora dolog, hogy naponta megörökítsem magamról.És attól sem lesz érdekesebb, hogy ott van velem egy babakocsi.Miért kell napi 20 képet csinálni erről????
Ne haragudj, ha megbántottalak, de tényleg nem ez volt a célom.(u.i. én sem tehetnék meg többet, de amíg nincs aktualitása a dolognak pl. egy szülinap vagy valami, addig nem fotózok minden percet eszeveszettül , és töltöm fel a képeket.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Őszintén?
Eszembe nem jutna ismerősök vagy idegenek képein annyira beindulni hogy kérdést is kiírjak róla.
Én inkább azt kérdezném, miért van annyira túlmisztifikálva manapság hogy mindenki a másik életének minden négyzetcentijében vájkál olyan szinten, hogy már internetes arctalan közösségekkel is őket beszéli ki?
Én nem vagyok fent közösségi oldalakon, és gyk-ra is olyan kérdéseket teszek fel, amik RÓLAM szólnak, mert ÉN nem tudok valami megoldani, és segítség kell, nem pedig olyanokat, amikben MÁSOKAT beszélhetek ki.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!