Anyósom utál, mert 2 gyermekes anyuka vagyok, és így ismerkedtem meg a fiával. Már van egy közös baby is, akit látni se akar. Gyámüggyel fenyegetőzik. Mit tegyek?

hagyjátok már békén!

az, hogy leírja, hogy "szerinte azért haragszik az anyós, mert", az nem azt jelenti, hogy ő is úgy gondolkodik.

Szerintem inkább te nem tudsz olvasni ....vagy értelmezni, amit olvastál.

Szia Kérdező!

Meg tudlak érteni.

Elmesélek egy családi sztorit Neked.

Édesanyámnak már volt két kiskamasz gyereke, amikor Apukámmal összejött. A nővérem és a bátyám Apukája meghalt 1981-ben, rá két évre jött össze Édesapámmal. Nagyanyám a kezdetektől fogva utálja Anyut, csupán azért, mert özvegy volt, két gyerekkel, amikor megismerkedett Apummal. A nővérem 9, a bátyám 8 éves volt akkor. Az sem tetszett neki, hogy Anyumat a nagymamája nevelte, mert egy "szexuális balesetnek" köszönhetően jött a világra, az apját nem is ismerte, az anyja meg akkor volt 26 éves, úgy döntött, még élni akar és Anyut lepasszintotta a mamának. Konkrétan azt mondta Anyukámra, hogy egy zabigyerek.

Pedig amikor lementünk hozzájuk Dunavarsányba, Anyum mindig segített a nagyanyámnak főzni, mosogatni stb. Apukám 17 évesen költözött Pestre, de minden hétvégén lejárt a szüleihez, hogy segítsen nekik. Azt kihagytam, hogy Apu 21 évesen megnősült, 13 évig voltak házasok a nővel, később elváltak, a nő pedig pár hónapra rá meghalt rákban. A nő egy erdélyi cigány családból jött, és őt annak ellenére el tudták fogadni, hogy a nagyszüleimben nem gyenge a rasszizmus. Anyumat pedig a két gyereke miatt nem. Még az sem hatotta meg őket, hogy 1985 őszén megszülettem és nagyanyám után az Eszter nevet kaptam.

Mivel a szüleim rengeteget dolgoztak (Anyu bolti eladó volt, Apu pedig kamionozott), minden nyarat a nagyszülőkkel kellett töltenem 11 éves koromig. Nagyon nem szerettem ott lenni, alig vártam a hétvégéket, hogy jöjjenek Anyuék.

Most jön a lényeg:

2003 decemberében meghalt nagyapám. Egy hónappal később, 2004 januárjában fény derült a nagyszüleim mocskosságára, melyet még jóval azt megelőzően terveztek el, hogy nagyapám megbetegedett. A házukat egy rokonukra íratták, aki különben kőgazdag és nem volt rászorulva. Hiába segítette őket Apum egy életen át, 17 éves kora óta folyamatosan, ez a hála érte. Nagyanyám meg is indokolta: "Az az anyátlan-apátlan (mármint Anyukám) ne örököljön innen semmit!!!" Hozzáteszem, Édesanyámnak 1979 óta saját lakása van, és neki nincs szüksége arra a szaros putrira...

Nekem csak az fáj, hogy Apukámmal ilyen aljas módon elbánt a saját anyja.

Ezt csak azért írtam le, mert már régóta ki akartam írni magamból, de most a kérdésed kapcsán megtettem. Már nem bírtam tovább.

27/L

Szia Kérdező! :)

Nem akartalak elrettenteni a sztorimmal, csak azért írtam le Neked, mert megértem az érzéseidet. :)

Anyukám tudna mesélni sokat, totál ugyanabban a helyzetben volt, mint Te, azzal a különbséggel, hogy nagyanyám nem fenyegetőzött gyámüggyel és hasonlókkal, hanem egyszerűen csak látványosan utálta. Emlékszem, amikor kiderült, hogy Apukámat gyakorlatilag kisemmizték, Apu teljesen összeomlott, akkor láttam először sírni. Életem addigi 18 éve alatt egyszer sem láttam ennyire szomorúnak! Ez annyira lesokkolt, hogy felhívtam nagyanyámat és beolvastam neki. Tudom, nem volt szép, de nagyon szeretem a szüleimet és rettenetesen fájt, hogy Apukámat zokogni láttam. Hozzáteszem, Apu már nem fiatal, idén lesz 65 éves, nagyanyám pedig 89. Apukám egészsége sokat romlott a történtek óta, folyamatosan azon rágódik, hogy biztosan ő a hibás, hogy ezt érdemelte. Anyuval hiába mondogatjuk neki, hogy ne eméssze magát, mert ő mindent megtett a szüleiért, mindig ezen morfondírozik. Borzasztóan sajnálom őt, és Anyukámat is. Ha Apummal ne adj' Isten történik valami, az nagyanyám lelkén szárad, ezt meg is mondtam neki telefonon.

Nagyanyám tipikus példája a beszűkült, tudatlan, buta embereknek. Ráadásul akaratos. Tudod, az a legrosszabb, amikor a hülyeség akaraterővel párosul.

A mai napig sírhatnékom támad, ha Apukám zokogástól eltorzult arcára gondolok...:,(

27/L

Közben megakadt a szemem az egyik mondatodon, miszerint ápolónőként dolgozol és látod, mennyit szenvednek egyes emberek, mielőtt a túlvilágra távoznak. Hogy ez milyen igaz!!! Nagyapám rettenetes fájdalmak és kínok után halt meg, rengeteget szenvedett. Csak a halála előtt nem derült ki a nagyanyámmal közösen eltervezett szemétsége. 81 évesen halt meg, előtte 2 évvel betegedett meg. Néha üvöltött a kíntól. Aztán úgy tűnt, jobban van és hazaengedték két hétre. Egy napon nagyon rosszul lett, visszaszállították a kórházba. Két nap múlva, 2003.12.04.-én, alig két héttel az én 18. születésnapom után halt meg, egyedül, magányosan a kórházi ágyon. Anyum szerint nem véletlenül szenvedett ennyit. Nagyon is igazad van!

27/L