Van itt még olyan, aki utálja a szüleit?

Bizonyára vannak egy páran.

Én pl. nem szerettem az apámat, aztán amikor "elment", nem is éreztem semmi különöset... a temetésén csak azért kezdtem könnyezni, mert olyan szép dolgokat mondtak róla, én meg olyan szívesen megcáfoltam volna azokat a bődületes nagy hazugságokat!

Egyébként azért nem szerettem, mert lelki terrorban tartotta anyámat is és engem is, otthon soha egy szalmaszálat nem tett keresztbe, viszont néhány év alatt simán elitta egy lakás árát. Szerencsére fizikailag nem bántott, de a lelki terror sem volt kispiskóta....

De miért kérdezed? Nyilván Neked is gondod van velük...

Minden 20 éven alulit megnyugtatok - teljesen természetes, hogy ezt érzitek. Majd elmúlik. Én is igy voltam ezzel. Majd szerettem őket megint. Majd rájöttem, hogy mégsem szeretem. Majd eljutottam oda, hogy nem is kell szeretnem őket, ellenben TISZTELETTEL tartozom nekik. Mert életet adtak nekem. Mert szerettek úgy, ahogyan csak tudtak. Hogy ez nekem kevés? Hát, az az én bajom, nem őket kell hibáztatnom ezért.

Tiszteld őket, ne szeresd.

Kedves "20 even feluli": vannak olyan szituaciok, ahol nemhogy szeretni, tisztelni sem lehet a szulot. Orulok, ha te ilyet nem eltel at, en tudnek meselni. Bar meg "20 even aluli" vagyok, a kamaszkort reg kinottem - kedves, tiszteletremelto (sic!) szuleim jovoltabol hamar fel kellett nonom. Ne itelj addig, mig nem tudod, mi a szituacio. Tudnek meselni.

L/19