Nagyon el vagyok keseredve, lassan beleőrülök, mit tegyek? Anyós kérdés.

Az anyósom nagyon szeret engem. Alapjában véve nekem sincs vele bajom. DE! Iszonyatos adósságot halmozott fel (megélhetési gondok miatt) és most a fia (az én párom) külföldön dolgozik részben emiatt, hogy ki tudják fizetni. Párom nem tudja csak a tartozás 20 %-át. Sokszor nem érti miért kell neki hazaküldeni havonta 140.000 Ft-ot és miért nem elég úgy hogy anyóséknak is 70.000 Ft bevételük. Ketten élnek anyósék. Egyrészt hazudok a páromnak, mindig két tűz között vagyok, mert úgymond én vagyok a közvetítő amikor például anyós kitalálja pluszban mennyi pénzt utaljon a fia azt persze én mondom el, mert neten mi tudunk beszélni. Nagyon sajnálom a párom, mert szeretne többet félretenni de nem tud! Minden nap legalább kétszer felhív. Minden pitiáner problémáját elmondja, ami lelkileg nagyon megterhelő. Én is mennék párom után de amit ő csinál nem bírnám. Kb. 4 évig kint kell lennie hogy az adósság lemenjen és ő is tudjon félre tenni. Mi külön szeretnénk majd költözni, anyós azt hiszi majd hozzájuk költözöm. Bár ez lenne a legkisebb gond megmondani neki hogy nem. Eltervezi milyen munkákat kell a házon megcsinálni (amit valóban meg kéne) de úgy érzem be akarja osztani a fia maradék pénzét is. Sajnos anyós most is munkanélküli. Nem tudom meddig bírom, illetve meddig kell nekem belefolyni a mindennapi dolgokba. Ha napi egy telefonhívás van akkor az kb. 20 perc mindenről tudni akar. De van hogy 4-szer is hív, mikor megy busz, hívjam fel neki ezt azt (ingyen tudok bárkit hívni). Néha már gyomoridegem van ha látom keres. Nagyon negatív ember ha valami nem úgy jön össze ahogy akarja előadja, hogy jobb lenne meghalni. Ezt persze páromnak nem mondhatom el, mert őt sem akarom idegesíteni. És ez csak gyűlik gyűlik bennem. Annyira reménytelennek látszik, hogy egyszer majd ketten lehetek azzal akit szeretek és nem kell támogatni a szülőket. Szóval mit tanácsoltok? Bocs hosszú lett.