Ribi, az élet tette ilyenné, vagy lelkileg van baja?
Figyelt kérdés
Egy kérdés jutott eszembe, mégpedig az olyan lányokról, akik életük során sok fiuval voltak, vannak és itt azokról beszélek, akiknek szexuális kapcsolatai is vannak, és legtöbb kapcsolatukból ha érzik, hogy túl rendes a srác, két hónap az az idő ami után lelépnek, ezzel összetörve a másikat, és csinálják tovább a megcsalásokat az őket megalázó, viszont pénzelő csávójuk mellett. Ezek igazán mikor kettesbe vagytok egy angyalok, de miután szakít teljesen megváltoznak. Szerintetek miért vannak ilyen lányok? tapasztalatok? És olyan csaj is írhat aki magára ismer.2012. márc. 24. 10:04
31/34 A kérdező kommentje:
most olyan jó, hogy megjelentek a bunkó parasztok is, akik már csak azt várták, hogy valami olyat írjon a kérdező amibe bele lehet kötni. nem akartam, hogy megbotránkozzatok, csak így utólag annak örültem, ez egy pici megnyugvás volt na. De aki nem volt ilyenbe ezt úgysem érti meg.
2012. márc. 24. 17:01
32/34 A kérdező kommentje:
Pedig nem provokáció vezérelt!!! ha az, akkor már beírtam volna, és elküldtelek volna titeket valahova. de nem tettem nem így van? szóval ne akarjátok belebeszélni a dologba azt, amihez semmi köze. De ismétlem bocs ha megbántottam valakit is ezzel.
2012. márc. 24. 17:03
33/34 anonim válasza:
öhm...pasiba is sok ilyen van...milyen érdekes hogy azokkal nincs bajod. idióta himsoviniszta.
34/34 A kérdező kommentje:
Mért ne lenne bajom! Nekünk bátyánk olyan, de én, mint férfi, lehet, hogy fura, nekem nővel volt ilyen esetem, mivel hetero vagyok és nővel szoktam kezdeni. Nem vagyok hímsoviniszta, jobb volna a kérdésre válaszolnál!
2012. márc. 25. 09:55
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!