Lehet, hogy biszexuális a párom?
3 hónapja vagyunk együtt, és eddig fel sem merült bennem, hogy bármi ilyen dolog lenne.
Viszont most volt egy eléggé nagy vitánk, a lakótársa kvázi megtiltotta, hogy hétvégén találkozzunk, ő meg nem akarta megbántani a srácot, és inkább azt mondta, hogy oké, szóval engem bántott meg. Elgondolkoztam, a lakótársa 26 éves, elmondása szerint sosem volt nővel, és szerintem meleg. Elmegy dolgozni, hazaér, főz, és ennyi.
Nem bírtam tegnap és rákérdeztem barátomnál, hogy van-e köztük bármi furcsa kapcsolat, és meg sem lepődött a kérdésen, teljesen higgadtan válaszolt, mintha számított volna hasonlóra. Kértem, hogy adja a szavát, hogy semmi nincs köztük, megtette. Utána még egyszer rákérdeztem, hogy biztos, hogy nincs köztük a barátságon kívül más? Erre már támadóan reagált.
Gondolom, hogy idegesíthette már a kérdezősködésem, de nagyon elgondolkoztam, hogy mi van, ha van köztük valami?
Amikor a lakótársa mondta, hogy egész hétvégén együtt lesznek azt tette hozzá, hogy "és ebben nincs semmi b*zis".
Szerintetek túlaggódom a dolgot, vagy van okom gyanakodni?
Azért ebbe a kategóriába raktam, hogy érettebb személyek válaszait lássam.
Mindketten 20-on felül vagyunk.
Nah szerintem itt minden összezavarodott, és leginkább te kérdező.
Először is, ha higgadtan válaszolt a kérdésedre, akkor az a baj, mert nem ezt vártad, ha támadóan válaszolt (amit először vártál), akkor az a baj, mert szerinted idegesíti, hogy a homoszexualitásáról kérdezted, és ez gyanús. Hát nem azért, de ez a legtöbb férfit idegesítené. Az én vőlegényem is lekapna a tíz ujjamról, ha elkezdeném azt magyarázni neki, hogy de édesem, tuti, hogy nem vagy b*zi, nekem bevallhatod, ha a férfiakat szereted. Szerintem egyébként tényleg nem biszexuális a párod, csak egyszerűen sértve érzi magát, hogy a férfiasságát kétségbevontad.
A másik része a dolognak. Lehet, hogy azért szeretett volna a lakótárs egy közös hétvégét, mert mondjuk miattad teljesen elhanyagolta őt a barátod. Vagy éppen a te barátod nem akar veled találkozni, mert szeretne egy kis nyugit, csak éppen a lakótársát használja alibiként. De az is lehet, hogy egy csajjal csal téged éppen, és a lakótársa falaz neki. Meg az is lehet, hogy fbi ügynök, és tiktos bevetésen van, és ez a fedősztori. Ne kombinálj annyit! Szerettek volna egy fiús, sörözős, focimeccses, lazulós hétvégét! Te meg egyszerre azt látod magad előtt, hogy nem szeret a barátod és a lakótársával kefél! Azért nem semmi, hogy mikre képes az emberi elme! Szerintem ha amúgy minden rendben van köztetek, akkor ne agyalj egy hétvégén!
Óvatosan a kérdéssel, ne vidd túlzásba, inkább maradj csendben de légy résen.
Huszonéves koromban anyám sérelmezte, hogy túl sok fiúbarátom van és hogy nem lesz jó vége. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, meg ne hallja valaki ezt a feltételezést. Mégsem lettem homokos, családom, gyerekeim vannak és már 60 felett vagyok.
Tehát ne kérdezz mert ha alaptalan, rámehet a kapcsolatod.
Hali, itt egy bi beszél.
Több ilyet ismerek mint én. Általában lehorgonyzunk az egyik oldal mellett, de ugyanúgy, ahogy a melegek és a heterók közt, a biszexuálisoknál is vannak surmók, akik csalnak.
Ha a pasid dugja a lakótársát, vagy fordítva az ugyanúgy megcsalás, mintha egy nővel csinálná.
A pasid egy szemétláda, de ne a bisz.-ra fogjuk.
Eleve az g*ciség, hogy hagyja, hogy valaki belepofázzon a kapcsolatotokba.
9!
Oké van abban valami amit mondasz, de ha kanbuli van, akkor normális férfi azt mondja pl.
"Szívem, hétvégén meccset nézünk a fiúkkal, böfögünk és fingó versenyt rendezünk, utána kanbuli lesz. Hülyére isszuk magunkat egy lepukkant kocsmában, aztán hazafele összehányjuk az árokpartot, kibeszéljük kinek a barátnője hogyan sz.opik, remélem nem gond, ha most nem hívunk. Vasárnap ennek megfelelően regenerálódom, szóval lehet nem leszek elérhető. Ne aggódj!" (Elnézést az általánosításért :-D )
Azért ez lényegesen szimpibb duma lenne annál, mint hogy "a lakótársam megkért, hogy ne találkozzam veled".
Nem teljesen értem, most csak egy, vagy minden hétvégéről van szó?
Ha csak egy, akkor ne fújd már fel ennyire a dolgot, minden férfinak jólesik egy kis haverozás. Nyilván megnézték a Forma1-et, söröztek, dumáltak, ki tudja, akármi lehetett.
A srác meg nyilván mostanában elhanyagoltnak érzi magát, ha a haverja veled tölti az ideje nagy részét, ezért gondolom, kissé erélyesebben mondta, hogy márpedig akkor is együtt bulizzuk át a hétvégét. Bár van egy olyan érzésem, hogy ezt is te reagálod túl.
Amúgy párod még istenesen reagálta le a kérdést, én tutira egyből kiakadnék, ha a barátnőm komolyan megkérdezi, hogy nyalok-e zacsit.
Mi van, ha egyszerűen csak a barátod lelki támaszt nyújt a lakótársának. Ahogy írtad, a srác nem jár sehova. Lehet, hogy a barátod van olyan jó fej, hogy foglalkozik vele,és legalább hétvégén gondoskodik róla, hogy legyen társasága.
Miért nem mondta meg? Mert lehet, hogy nem értetted volna meg. Nem akarok rólad véleményt alkotni, mert nem ismerlek, de ő igen. Tehát lehet, hogy tudta, ha megmondja, hogy a hétvégét emiat tölti a sráccal, és tuti, hogy vele fogja, akkor is balhézol, hogy miért nem veled lesz.
Egyébként tök természetes, hogy miután másodjára is rákérdeztél, hogy a sráccal van-e köztük valami, akkor már nem higgadtan válaszolt. Az sem utal semmi köztük való kapcsolatra, hogy először nem háborodott fel. Írtad, hogy látszik a srácon, hogy meleg. Ezt a párod is tudja valószínűleg, mármint hogy látszik rajta. Márpedig ha így van, akkor semmi meglepő nincs abban, hogy rákérdeztél. Főleg az után, hogy lecserélt rá egy hétvégére. Ha tőlem megkérdezné a férjem, hogy egy barátnőmmel van-e köztünk több is mint barátság, én nem hogy felháborodnék, de jót nevetnék a kérdésen.
Elgondolkoztam, a lakótársa 26 éves, elmondása szerint sosem volt nővel, és szerintem meleg
ebből szűrted le hogy meleg?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!