Mit tennétek ha szellemileg fogyatékos gyereket szülnétek?

Gondolom az pontoz le akinek nincs fogyatékos gyermeke!

Kérem, írja meg legyen szíves nekem, hogy mivel nem ért egyet velem! Nagyon kíváncsi vagyok, köszönöm.

A majdnem 15 éves lány anyukája vagyok.

Na meg a többi sorstársam is le lett pontozva:(

Nem kívánom senkinek ezt az életet, de hogy ezért még jól meg is kapjuk a magunkét, hihetetlen!!!

Szomorú, hogy ennyire nem empatikus a mai társadalom.

Kár volt válaszolnom, mert csak felhúztam magam, pedig van elég bajom ezen kívül is, nem kellett volna megint "felszakítanom a sebeimet" amit olyan jól rejtek magamban, legalább is a kívülállók számára annak tűnik.

Csak magamat okolhatom:((

szia

nekem a testvérem ilyen..a szívem szakadna meg érte ha be kellene adni,vagy beadtuk volna intézetbe,de sokszor eszembe jut milyen jó lett volna NORMÁLIS családban élni.idegileg kicsinálja nem csak a szülőket!!!a testvéreként sokat vigyáztam rá még akkor is ha karmolt ütött néha.de minden szabadidőmet elvette!még most 23 évesen is azert nem volt diákmunkám nyáron mert állandó felügyelet kell neki.ja meg normális intézet is kevés van,az se olyan egyszerű.szeretem nagyon,de ezeknek az embereknek nem egyszeű elviselni a rigolyáikat stb..nem tudsz úgy rászólni mint egy normális gyerekre.és 20 évesen se sokkal jobbak.majdnem ugy érzem magam mintha felneveltem volna énis egy gyereket.szóval nehéz kérdés de ha enyém ilyen lenne szerintem intézet a sorsa.még egyszer nem birnám ezt idegileg.szóval nem csak a szülőkre kell gondolni hanem a testvérekre is..

Erre nagyon nehéz válaszolni..

Én gyakorlaton voltam egy ilyen intézetben,végig vittek minket minden osztályon.A fekvő beteg része nagyon durva,szomorú látvány volt.Nem tudtak csinálni semmit,csak feküdtek és morgó hangokat adtak ki.Volt olyan gyerek is akinek levolt kötve a keze.

Hát nem tudom mit tennék..Nagyon át kell ezt gondolni,mert ha pl nem tudom megoldani a fejlesztést,úgy ahogyan kellene akkor úgy gondolom jobb az intézet.Hogy mit tennék az attól függne,hogy milyen szintű a fogyatékosság.Ha nem tudnék megfelelő körülményeket megadni,akkor beadnám.De semmiképp nem úgy,hogy beadom és akkor ennyi.El van felejtve..Vinném haza hétvégente és látogatnám.

az egyik előző vagyok

nagyon nehéz kérdés,és az elején biztos azt gondolja mindenki, lehet bírni idegekkel,türelemmel,meg ilyenek.DE amikor már 20 éven felül van a gyerek és még mindig nincs semmi szabadidőd tőle,amikor mindent percre pontosan kell csinálni,olyan kb mint egy csecsemő,bepisil stb akkor már nagyon el lehet kenődni.mert hiába van nagymami stb segítsége,nem lehet senkitől elvárni hogy 20 év segitség után is ugorjon ha kell.szeretnek mindenkit,aranyosak de sokszor nem lehet tudni mi bajuk,nem is tudják elmondani csak csinálja a fesztivált.és bármit megtehetsz akkor is lesz valami bajuk.még családi programra se lehet kiskorukban elvinni,se egy családi kirándulás nincs ha olyan hogy nem élvezi az ilyeneket.a szülők kimerültek,örülnek ha élnek.a tesók szívnak.de úgy el tudnám képzelni hogy lenne egy otthon nekik a városunkban és akkor naponta el lehet menni hozzá,ki lehet hozni kicsit.de nincs ugyhogy marad itthon még.messzire senkinek nincs szíve adni.főleg nem ilyen állami szutyokba.a magán az meg sokba kerül.

Én írtam még tegnap, hogy én semmiképp nem adnám intézetbe.

A szívem szakadna meg, hogy a saját gyerekem, a húsom-vérem nem velem él, és eldobtam.

Az én gyerekem, bármilyen is!

És erről jutott eszembe egy régi riport, már nem tudom, hogy a Fókuszban, vagy hol volt...

Az eutanáziáról volt szó, és ott ült egy anya, mellette a fogyatékos gyereke a kiságyban állt.

Kérdezte a riporter, hogy, ha lehetne, akkor élne-e a gyereke esetében az eutanáziával.

Azt mondta a nő, hogy: IGEN!

Szörnyű volt hallani.

Aztán azt mondta, hogy lehet, hogy a gyereke azért az ő kis világában boldog.

És akkor a kicsi felnézett, és kimondta azt a szót, hogy BOLDOG, és kinyújtotta a kezét.

Nekem még most is könnyes a szemem, ha erre a riportra gondolok.

És erre a gyerekre mondta az anyja, hogy alkalmazná az eutanáziát.

Tudom, hogy nem erről volt szó a kérdésben, de szerintem soha de soha nem szabad eltaszítani a beteg gyerekünket.

Ezt adta a sors, és akármilyen is, de a Miénk!

ma 16:22

Ez a véleményed rendben..

Viszont megnézném,hogyha fogyatékos gyereked születne,és mondjuk ez nem derülne ki csak miután megszületett,akkor is így gondolnád-e.:)

Más gondolni valamit és más abban a szituációban lenni.