2 tűz között. Mit tegyek, hogy senki ne sértődjön meg, senkinek ne fájjon?

szerintem ne bélyegezzük meg ennyire az apát, h nem fogja szeretni a fiút. annak idején a gyerekkel együtt vállata a kapcsolatotokat. most meg kiborult. mindenki kiborulhat egy hisztis kölyöktől.

és nincs olyan, h "nem tudtam mit mondjak neki"! beszéljétek meg közösen, h hogy kezeljétek a helyzetet.

- hisztis, lányos kisfiú: kb 2 év és kinevelődhet ez magától. ezt valahol olvastam, h egy bizonyos korig a fiúk-lányok egyformán sokat sírnak, aztán a fiúkban tudatosul a "katonadolog". vm ilyesmi.

- próbálj egy jó pillanatot találni, mikor nyugodt, kettesben vagytok, nagy őszinte beszélgetésben vagytok, vagy vasárnap reggel az ágyban, és mondd, h ez neked fáj, és a gyermek pszichés fejlődésének sem tesz jó, ha így viselkedik vele.

(tanács: nyugodt hangnemben beszélj, és ha ő felemeli a hangját ugyanolyan nyugodtan kérdezz vissza, h "most miért ordítasz?" ;-)

(mégegy tanács: ha esetleg ültök, akkor ne vele szembe helyezkedj, hanem mellé. azért, h ne az ellenséget lássa benned, hanem azt, h egy közös problémátok van, amivel ketten kell szembenézzetek.)

Leírom az én példámat. 2 gyerekem van 2pától. És akkor mi van? Mi az, hogy nem egészséges?! Az, hogy a lányon apukája meghalt 25 évesen egy balesetben, az a "nem egészséges". Most akkor 24 évesen nekem is temetnem kellett volna magam, arra gondolva, hogy ha másik irányt vesz az életem, akkor nehogy hozzámenjek valakihez, mert a végén még gyereket akar, és 2 gyerek 2 apától az nem egészséges?

Akkor inkább írjátok azt, hogy ebben a helyzetben vannak nehézségek, mert ez igaz.

Szóval lányom sokszor látta, hogy szomorú vagyok, és meg is értette. a 6-7 éves kis fejével ő biztatott, hogy menjek, ne csak itthon szomorkodjak. Aztán tavalyelőtt összejöttem a -most már férjemmel- a leányzónak nagyon szimpatikus volt. Ő örült a legjobban az esküvőnek és a kistesónak. Hála Istennek nálunk nincs ilyen, mint nálatok, de ha a férjem rászól a Lányomra, vagy leteremti, akkor bizony bennem is megfordul, hogy biztos azért, mert.... De aztán arra gondolok, hogy a közös picire is rászól majd ha kell. És amikor azt hallom, hogy gyere bukfenc, adj egy puszit, és nevetgélnek, akkor minden ilyen érzésem elmúlik. A férjeddel ülj le, és nem vádaskodva, hanem nyugodtan mondd el neki, hogy ez neked nem esik jól. Tudja, milyen a kisfiú, de ez túlzás, amit csinált. (én nem is tudom, mit tennék, ha lehülyézné a gyerekemet). Elhiszed, hogy fáradt, lehet rossz napja, de mivel ez már egy ideje megy, mondja el, mi a gond. Másrészt pedig az ilyen fajta kirohanásokat, mint amik voltak, NEM tűröd többet el. A gyerekre ne merjen még egyszer ilyeneket mondani. Persze, szóljon rá, de ez már nem oké. Az a lényeg, hogy kicsit vegye észre magát.

Utolsó rájöhettél volna, hogy ez rád nem vonatkozik, te megözvegyültél, természetes, hogy nem akarod egyedül leélni az életed.

Nézd meg mi megy mindenhol, lassan nincs olyan gyerek, akinek nem mostohaszülője van, mindenki elválik, aztán jönnek a pótszülők, ideig óráig, aztán váltják egymást.