Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy állítsam le a páromat,...

Hogy állítsam le a páromat, hogy ne szabályozzon?

Figyelt kérdés

Először is: aktívan munkát keresek.

A párom folyamatosan dobálja rám a lelkiismeret furdalást, ahelyett hogy bíztatna. ez hagyján.

megtiltotta, hogy más városban keressek munkát, mert nem akar távkapcsolatot, akkor vége.

Ezek után, meg felhívtak, hogy lenne egy munka nekem másik városban elég magas fizetésért.

Így ezt lemondtam. Miután a párom meg győzködött, hogy ennyiért vállaljam el, oda is költözne velem, ha úgy alakul, és hozzá tette hogy mindig kérdezzem meg őt, mielőtt döntök valamit (mintha ő lenne az isten, vagy nem tudom)

Elvállaltam, megbeszéltünk interjú időpontot.

Ezután a párom folyamatosan leszólta a munkát, hogy biztos ügynöki, majd rohangálok, mint egy idióta.

Így nem mentem el az interjúra.

Ezután megbízhatatlannak, jellemtelennek, elkényeztetettnek nevezett, hogy nem mentem el.

Mondtam, hogy ezt magának köszönheti, ahogy velem beszélt.

Közöltem vele, mert ahogy beszélt a munkáról, így döntöttem, és ne jellemezzen engem, mert én is tudnám őt mivel.

erre annyit reagált, hogy a tetteim jellemeznek, nem ő engem.

Így most összegeztem neki, hogy nem tudom kinek hiszi magát, hogy először megtilt egy másik városban munkavállalást, utána kötelez arra, hogy menjek, utána leszólja a munkát, és ha nem mentem el, meg leszid. Mégis miket képzel magáról alapon.


nos:

nem tudom mit kezdjek a párommal, hogy ilyen. Hogy fogja vissza magát és engem ne ugráltatható csicskának nézzen.


2011. dec. 15. 09:27
1 2 3 4 5 6 7
 31/62 A kérdező kommentje:

kedves utolsó

nagyon sok nő nagyon sokféle helyzetben van, vagy kényszerül lenni a párja mellett

sok mindent nem tudsz te még.

2011. dec. 15. 12:39
 32/62 anonim ***** válasza:
Miért vagy te rákényszerülve?A pénzre?Hát így csak tovább érezteted vele,hogy azt tesz amit akar.Nem írtál nekem vissza.E.
2011. dec. 15. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/62 A kérdező kommentje:

"Nem mondod komolyan,hogy azon gondolkozol,hogy a szexen kívűl vmikor kedves-e még veled,"


mostanában magán a kapcsolatomon sem gondolkodtam, csak a munkakeresésen vagyok és idegesített, hogy úgy érzem a beszólásaival mintha csak hátráltatna a párom, és csak ezen gondolkodtam, hogy hogyan kellene megoldani.

én nem vagyok rákényszerülve, sem a pénzére, csupán nem akarok ne bánts virág módjára lenni vagy lelépni, ki akarom vívni magamnak a tiszteletet.

hogy eszébe se jusson így beszélni velem. és akkor minden ok. más baj nincs.

2011. dec. 15. 12:48
 34/62 anonim ***** válasza:
Akkor meg mondd meg neki,hogy vagy változtat a stílusán,vagy keressen magának mást.Éreztesd vele,hogy kellessz te másnak is.Aki szeret és megbecsül.Gondolom te is érzed,hogy ez így nem boldogság. Ha így beszél még egyszer veled,akkor mehet ahova akar és te találsz mást.Ne tűrj el neki ilyeneket.Ha meg találsz munkát és össze is jön,mondd meg neki,hogy eddig irányított.A te döntésed,amíg nem tart el,amíg nem ő dolgozik meg azért a pénzért,addig ne ő döntse már el,hogy mit dolgozzál x órán keresztül.E.
2011. dec. 15. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/62 A kérdező kommentje:

igen, ezt én is így gondolom


remélem, ha lesz munkám, változik a helyzet.

csupán zavar, ha nincs munkám, akkor ilyen a helyzet.

2011. dec. 15. 13:33
 36/62 anonim ***** válasza:
Azt írod, ki akarod vívni magadnak a tiszteletet. Vedd észre, hogy pont az az ember vagy, aki belekerül és benne is marad egy olyan kapcsolatban, amiben nem tisztelik. Ez, ha te tiszteletet parancsolnál magadnak alapvetően is, elő sem fordulhatna.Úgyhogy sokat tanulhatsz ebből a kapcsolatból.
2011. dec. 15. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/62 anonim ***** válasza:

"lehet hogy katonaképzőben vagyok, ki tudja lehet erős, karakán személyiség leszek, mint Vera VV-ben (vicc volt)"


ez mindent elárul a kérdezőről

2011. dec. 15. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/62 A kérdező kommentje:
a komolytalanság a problémák lekicsinyítése, egyfajta önvédelmi mechanizmus
2011. dec. 15. 14:22
 39/62 anonim ***** válasza:
Már ne is haragudj, de nem tudom, h mit gondolsz. Azt írod, hogy majd ha lesz munkád, saját döntéseid, akkor tisztelni fog. Hát NEM fog! Akkor is ugyan azt fogja csinálni. Ha így hagyod magad irányítani, akkor nem is lesznek saját döntéseid. Akkor fog tisztelni, ha lesz benned egy kis büszkeség, és kikéred magadnak, hogy felnőtt nő vagy, el tudod dönteni, hogy mit akarsz. Csak azt lehet irányítani, aki hagyja magát. És te hagyod magad irányítani, és megalázni. Mert ne is haragudj, de amikor felnőtt létedre leszid téged, mint egy gyereket, az igen is megalázás. Mi itt elmondhatjuk minden sz@rnak a párodat, de ha TE nem változtatsz, akkor mi sem tudunk segíteni. Neked kéne eldönteni, hogy jó ez így neked, vagy sem, és aszerint cselekedni. Én a helyedben egy pszichológust is felkeresnék, megerősítésnek.
2011. dec. 15. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/62 A kérdező kommentje:
azt honnan veszi mindenki, hogy én hagyom magam?
2011. dec. 15. 14:43
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!