Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy állítsam le a páromat,...

Hogy állítsam le a páromat, hogy ne szabályozzon?

Figyelt kérdés

Először is: aktívan munkát keresek.

A párom folyamatosan dobálja rám a lelkiismeret furdalást, ahelyett hogy bíztatna. ez hagyján.

megtiltotta, hogy más városban keressek munkát, mert nem akar távkapcsolatot, akkor vége.

Ezek után, meg felhívtak, hogy lenne egy munka nekem másik városban elég magas fizetésért.

Így ezt lemondtam. Miután a párom meg győzködött, hogy ennyiért vállaljam el, oda is költözne velem, ha úgy alakul, és hozzá tette hogy mindig kérdezzem meg őt, mielőtt döntök valamit (mintha ő lenne az isten, vagy nem tudom)

Elvállaltam, megbeszéltünk interjú időpontot.

Ezután a párom folyamatosan leszólta a munkát, hogy biztos ügynöki, majd rohangálok, mint egy idióta.

Így nem mentem el az interjúra.

Ezután megbízhatatlannak, jellemtelennek, elkényeztetettnek nevezett, hogy nem mentem el.

Mondtam, hogy ezt magának köszönheti, ahogy velem beszélt.

Közöltem vele, mert ahogy beszélt a munkáról, így döntöttem, és ne jellemezzen engem, mert én is tudnám őt mivel.

erre annyit reagált, hogy a tetteim jellemeznek, nem ő engem.

Így most összegeztem neki, hogy nem tudom kinek hiszi magát, hogy először megtilt egy másik városban munkavállalást, utána kötelez arra, hogy menjek, utána leszólja a munkát, és ha nem mentem el, meg leszid. Mégis miket képzel magáról alapon.


nos:

nem tudom mit kezdjek a párommal, hogy ilyen. Hogy fogja vissza magát és engem ne ugráltatható csicskának nézzen.


2011. dec. 15. 09:27
1 2 3 4 5 6 7
 1/62 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk rúgd ki a fenébe..
2011. dec. 15. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/62 anonim ***** válasza:
71%
Ne ugrálj!!Hallgasd meg a véleményét,beszéljétek meg együtt,de ha valamit a fejedbe veszel és elhatározol,ami ráadásul kettőtök érdekét is szolgálná-ma már sokan összetehetik a kezüket,hogy dolgozhatnak!-ne hagyd magad!Ha azt látja csak,hogy mindig az ő kénye-kedve szerint ugrálsz és nincs önálló akaratod,nagyon nem lesz jó vége.
2011. dec. 15. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/62 anonim ***** válasza:
100%

Azért kezel igy mert hagyod.Nem állsz ki a döntéseid mellet,nem vállalsz felelőséget,és a végén rá háritasz mindent.

Ha nem akarod hogy irányitson viselkedj úgy,hozz döntéseket áll ki azok mellet.

2011. dec. 15. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/62 anonim ***** válasza:
78%

Igaza van, tényleg a tetteid jellemeznek. Miért hagyod ennyire befolyásolni magad ?! Hol vagy Te ebben a kapcsolatban ? Hol a Te életed, a Te döntéseid szabadsága ?

Az vagy, aminek hagyod magad, hogy legyél.


Egészséges kompromisszumok kellenek egy jól működő kapcsolathoz.

Nekem úgy tűnik, a párod mindenhatónak képzeli magát, ugyanakkor ha nélküle döntesz, levegőnek néz.


Azt is nézd, hogy Te mit szeretnél, Neked mi esne jól. Ha Te nem érzed jól magad a bőrödben, a párod sem fogja, mivel elvileg összetartoztok.

2011. dec. 15. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/62 anonim ***** válasza:
41%

a leírtak alapján nem ő volt a hülye

- még szép, hogy őt is be kell avatnod, hisz egy pár vagytok

- mivel egy pár vagytok, ezért a távkapcsolat ki van zárva(szakítás lesz a vége)

- véleménye és rossz előérzetei még lehetnek a munkáról, nem azt mondta hogy ne menj el az interjúra, csak felkészült a rosszabbra


jogosan néz csicskának, mert a leírtak alapján döntésképtelen vagy, aki mindenben rá támaszkodik

2011. dec. 15. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/62 anonim ***** válasza:
79%

hány évesek vagytok, Házasok vagy együtt éltek?

Mert akkor nem értem minek hagyod,ohgy így csicskáztasson?

2011. dec. 15. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/62 A kérdező kommentje:

házasság előtt állunk


és nem hagynám, hogy csicskáztasson, de tényleg ha nélküle döntök bármiben, abból balhé van, ha meg megbeszélem vele, az totál olyan nálunk, hogy engedélyt kérek, amibe ő vagy belemegy, vagy szabályosan megtiltja.


jelenleg reagált annyit sértődötten, hogy csináljak azt, amit akarok (ebben eleve benne van a fenyegetés, hogy ha max neki nem tetszik, ő balra én jobbra)

2011. dec. 15. 10:05
 8/62 anonim ***** válasza:
100%
Tehát érzelmileg zsarol, ugráltat, nem tisztel. Miért vagy vele? Miben reménykedsz? Hogy a zsarnokoskodó énje hirtelen eltűnik egyik napról a másikra?
2011. dec. 15. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/62 anonim ***** válasza:
81%

Drágám lén nem mennék hozzá.

ebben a kapcsolatban te vagy a paupcs a döntés képtelen. Arra sem vagy képes,ohgy felfogd nem azért mondja,hogy ne dönts nélküle,mert ő akar helyetted dönteni. egy kapcsolat főleg ilyen stádiumban arról szól,hogy a közös életeteket tervezitek KÖZÖSEN. Nem én meg ő dönt ebben abban. Hanem az EGYÜTTön van a hangsúly, ha ezt képtelen vagy megérteni inkább hagyd el.

Igen is hagyod magad. Ha neked fontos volt az az állás miért nem mentél el akkor is ha ő fikázta, ha ő ügynökinek tartotta. Így még azt sem tudod miről mondtál le, ment-e volna és tényleg üzletkötő volt-e. S az eszedbe sem jutott,hogy félt esetleg?

Éretlen vagy nagyon....

2011. dec. 15. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/62 anonim ***** válasza:
100%

Hááát Kedves Kérdező,önállóbbnak kellene lenned.Az rendben van,hogy közösen kell döntenetek,de b*szki nagy privilégium,ha 2011 Magyarországon valakinek állást és interjúidőpont egyeztetést is ajánlanak.

Szóval ezt el kellett volna fogadnod.....


A pénz fontos,hiába leszel házas,ha nem dolgozol,nem vagy önálló a férjed mellett és alapkérdésekben nem dönthetsz.Meg kell tartani a saját véleményed,jogod van dönteni....


Én tuti úgy besértődtem volna az ő reakcióján,hogy kirúgtam volna az illetőt...

2011. dec. 15. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!