Mit tegyek? Férjem és én mást akarunk, így attól tartok útjaint szétválnak. Egyáltalán mit tennél a helyemben?

10.00 vagyok

" .írtam hogy úgy gondoltam hogy egymásnak vagyunk teremtve...hogy elfogadtuk egymást úgy ahogy van...."

Ha ez így lenne akkor nem írtad volna ki a kérdést,hogy mit tegyél.Ha ez így lenne akkor a férjed veled együtt örülne...

Csak megjegyzem,végig olvastam amit írtál és amit írtak,és változatlanul mondom,hogy itt már régebben elromlott valami.A terhesség csak egy + gond..

De nekem 8 hogy hogy élsz,vagy miképpen döntesz..Nem én vagyok a helyzetedben,bár ha én lennék,akkor én nem itt kérnék segítséget,hanem pontosan tudnám hogy mit tegyek...

Nem irigyellek, nagyon nehéz helyzetben vagy. Igazából jól dönteni nem lehet, mert valakinek mindenképpen fájni fog.

Távol álljon tőlem, hogy meg akarjam mondani, hogy mit tegyél, inkább az írásod néhány részéhez szólnék:

Az abortusz szörnyű dolog az anyának, lelkileg. De azt tudnod kell, hogy a kórházban senki nem bántana, nem tenne megjegyzést stb. Legjobb tudomásom szerint altatásban végzik, tehát fizikai fájdalom akkor nincs.

Véleményem szerint a gyermeket 2 embernek kell akarni és vállalni. Nem ismerem a körülményeidet, és kérlek ne is haragudj meg ezért a kérdésért: a férjeddel fel is tudtok nevelni 3 gyereket becsülettel?

Egyébként jelenleg Magyarországon sokkal kedvezőbb 3 gyereket nevelni, mint kettőt. (anyagilag) Ha netán az anyagiak miatt nem akarja a párod, ezt a részét megbeszéltétek? Egyáltalán tudjátok, hogy milyen kedvezményekre lesztek jogosultak?

Elmesélem a saját történetemet. Sok-sok évvel ezelőtt, még kis tinilányka voltam, sajnos teherbe estem. Meg akartam tartani a magzatot, de a szüleim nyomására elvetettem. A mai napig bűntudatom van miatta, évekre tönkretette a dolog az életemet, mert egyszerűen hagytam, hogy elpusztítsák a gyerekemet. Igazán sosem fogom magamnak megbocsátani, pedig 15 évesen sok mindent nem tudtam tenni a dolog ellen. Az más kérdés, hogy menstruációs problémáim is voltak nem sokkal utána, hosszú éveken át. Mikor aztán az első olyan picimmel voltam terhes, akit a férjemmel terveztünk, és nem egy baleset következménye volt, állandóan attól rettegtem, hogy elvetélek. Szerencsére ez nem történt meg, de a terhesség ideje alatt ez az örökös félelem és feszültség majdnem tönkretette a házasságomat.

Szóval ha nem akarod, semmiképp se tedd meg! Lelkileg, testileg is iszonyú súlyos károkat okoz az abortusz.

Nehéz helyzetben vagy, DE helyedben egy percig se gondolkoznék, metartanám a babát. Van nekem mis egy történetem. Fiatal koromban volt egy abortuszom, ami a MAI napig "dolgozik" bennem. Igaz már megbocsájtottam magamnak, boldog 3 gyerekes anyuka vagyok. Igaz nálunk is kettö volt tervben, a 3.-ik csak becsúszott, a férjem nem örült a hírnek, amikor boldogan bejelentettem a pozitív teszett. Szíven ütött a reakciója, de azt mondtam, ha elhagy még akkor se megyek SOOHHA többet abortuszra, egy belöle egy életre elég volt!!(és bocsánat, ez nem ugyanaz, mint ahogy egy hozzászóló "okosan" kijelentette hogy neki is volt egy méhen kívülije....és nem olyan vészes elviselni a gondolatot, ill. a feldolgozását.)Komolyan momdom eltökéltem ha ez akadály nála, akkor pakoljon és menjen, én bevállalok 3 gyereket!!!Lassan ahogy nött a pocakom, a férjem is "megszerette", esze ágában se volt elhagyni minket (hál´Istennek).

Azóta 7 hónapos a kisbabánk, az apja imádja, de amúgyis a család napsugara.

Persze, mindez után elköttettem magam, így már nem érhet ilyenféle meglepetés minket, és büszke vagyok magamra hogy így döntöttem. Remélem és kívánom neked hogy majd te is így érezz!

Kicsit eltérve a kérdéstől, azoknak, akik gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják az apa akaratát:

Az apa dolga eltartani a gyereket, ha kell vállaljon másodállást. Munkából hazaérve segítsen a feleségének, mert az ő gyerekei is, szegény anyuka milyen hulla fáradt lehet 2-3 gyerek mellett. Ha elválnak, fizessen busás gyerektartást, akár a megélhetése árán is. de ettől függetlenül ő akkor is csak egy szemét marad, akinek nincs joga ítélkezni a gyerek felett, mert a nőt fogja az abortusz egy életre tönkretenni. Ja mert az apát nem, egy nem kívánt gyerek? Neki az nem lesz kihatással az életére? És mi az, hogy vállalja a felelősséget, hisz ő is ott volt? Az anyuka nem tudott volna védekezni? Nem ő járt orvoshoz, látták el tanácsokkal.... Nem neki kellett volna annyi eszének lenni, hogy 4 hónapos pici mellett talán vigyázni kellene, nem kéne teherbe esni? És persze, hogy nem akarja a férj a gyereket. Alig szállt le a szülőágyról... És egyébként lehet tippelni, majd kit fognak semmire kellőnek nézni, ha beüt a baj és nem lesz pénz. Az apukát fogják szidni, hogy nem tud gondoskodni a családjáról. De persze róla csak akkor esik szó, mikor felelősséget kell vállalni valamiért. Ha jogokról van szó, akkor fogja be, mert nem ő hordta 9 hónapig, nem ő vajúdott 10órát, nem ő szülte meg.... Kis felelősség-kis hatalom, nagy felelősség-nagy hatalom. És ez nem csak a munkahelyekre igaz. Ha egyedül hozza meg a döntést, kizárólag saját akaratát figyelembe véve (és ez egyértelműen kiolvasható, szinte szó szerint a leírásából, kommentjéből), akkor nyelni kell egy nagyot, aztán mindenféle sárdobálás nélkül vállalni a következményeket is.