Szüleitek követtek el olyan nagy hibát, ami kihatott egész életetekre?

Sok itt a megindító történet. :( Gratulálok mindenkinek, aki családi támogatás nélkül, a maga erejáből lábra állt! Le a kalappal előttük!!!!!

Van olyan ismerősöm, akit szintén a nagyszülei neveltek, és neki teljesen rendben van az élete (diploma, munka, stb.). Ha választani kell, hogy a gyereket egy alkalmatlan szülő, vagy egy (két) szerető nagyszülő nevelje, egyértelműen az utóbbi az optimális megoldás. Generációs különbség van a gyerek-szülő közt is, sokan pedig bizalmasabb kapcsolatban vannak a nagyszüleikkel, mint a szüleikkel, hiába ők az idősebbek.

Ami engem illet, az "apám" nem is tudom, hogyan képzelte el az életet... Züllött családból jött, szülei eldobták, ide-oda hajigálták a rokonok közt, a katonaságnál megkomolyodni látszott, és meggyőzte Anyukámat, akivel katonaként ismerkedett meg, hogy ő rendes családot szeretne. Anyukám hitt neki, és hozzáment.

A felelősség mint olyan hiányzott "apám" szótárából - és ez csak később derült ki. Anyukám próbálta esti iskolába járatni, sokat tett érte - de "apám" egy munkahelyen se maradt meg, ráadásul a szórakozás azt jelentette számára, hogy Anyukámat otthon hagyva napokra eltűnt. Én sem változtattam ezen, már részeg cirkuszolás, törés-zúzás, lökdösődés is következett (életem legszörnyűbb emléke egy ilyen este...4 éves voltam és üvöltöttem, hogy "apa, ne bántsd anyát!" Gondoljon erre az is, aki a "gyereke miatt" nem akarja otthagyni a verekedős férjét!!!!!!)

Anyukám elvált, amikor 5 éves voltam, és a mai napig hálás vagyok Neki, hogy megkímélt a balhékkal, cirkuszokkal teli élettől, amiről bőven hallottam barátaimtól, ismerőseimtől.

"Apámat" meg megvetem és gyűlölöm, és ezzel így van a (fél)bátyám és a (fél)húgom is - utóbbi vele élt 18 éves koráig, így Neki pokollá tette az életét.

Nemhogy nem látogatott a válás után, de soha nem támogatott, az összeg, amit a bíróság kisajtolt belőle, röhejes volt, de az is csak ritkán jött - azt hitte, hogy a gyereket csak meg kell csinálni, vagy mi?

13 évesen megkerestem, találkoztunk, de utána nem keresett többé. A húgom azt mondta, úgy volt vele, keressem én! Milyen apa az ilyen?? Az lett volna az utolsó esélye.

Anyukám egyedül nevelt közalkalmazotti fizetésből, egész életemben csórók voltunk, és emiatt nagyon sokat kellett és még most, 28 évesen is kell küzdenem, hogy az álmaimat, törekvéseimet megvalósítsam. (Mert nem "piacképes" álmok.)

Apámnak a temetésére se biztos, hogy elmennék. Ha elmennék, nem éreznék semmit.

Nem, nem követtel el olyan hibát!

Apróságokat persze, de azon már csak mosolygok, ha akkor nem is, mikor megtörtént. Szeretettel neveltek, nővéremet és engem, és boldogan élnek egymás mellett, immáron 54 éve.