Szerintetek se lehet gyereket együtt nevelni kutyával?

Utolsó válaszoló gyanítom te nem vagy orvos.

Ez esetben pedig ne beszélj épeszű véleményről, mert a tiéd egy az egyben ellent mond az egészséges szemléletnek.

Hát szerintem a legtöbb kutyatartó, aki az otthonában tartja a kutyát, az ott van amikor a kutya a dolgát intézi, mivel szerintem senkinek nem a lakása közepére "sz@rik" (kivéve ha nem szobatiszta még). Tehát, hogy a magam nevében beszéljek, igen, ott vagyok, amikor a kutyám a dolgát végzi. :) Mikor terhesen a védőnőm megtudta, hogy kutyám van, azt mondta, hogy "semmi baj, legalább a gyerek hamarabb szocializálódik és megtanulja az állatokkal való bánásmódot". Egyébként meg a lényeg, hogy semmit nem szabad túlzásba vinni! Én azoktól az anyukáktól irtózom, akik a játszótéren, mikor a gyerek meg akarja simizni a kutyát, őrjöngve rohannak, jajj, hozzá ne érj, majd elkapsz valamit, stb. Ez a nem normális viselkedés, mivel a gyerekben simán kialakítja az állatoktól való félelmet és talán pont ők lesznek azok, akik nagyobb korukban előszeretettel tépkedik a bogarak lábát, széttapossák a gilisztát, vagy szélsőséges esetben kínozzák a kutyát, macskát, mert nem fogják tisztelni őket. Szerintem ezen a téren is (mint mindenhol) meg kell találni az arany középutat. Nyilván egy gondos állattartó figyel a tisztaságra, az egészségre. A másik véglet, amivel a sajtó tele van, hogy kutya tép szét gyereket, az nem normális! És ott sem az állat a hibás egyértelműen, hanem a nem megfelelő bánásmód. Én azt gondolom, hogyha egy kutyával eleget van foglalkozva, tisztán van tartva, egészségileg is rendben van, a gyerekkel pedig megfelelő módon van összeszokatva, elég valószínűtlen, hogy csak úgy nekitámad a gyereknek. Én a kutyámat 1,5 hónaposan szedtem össze az utcáról, tehát nem egy agyontenyésztett idegbetegségre hajlamos jószág. Egyszerűen nem tudnék olyan szituációt elképzelni, hogy bárkit is bántson. Ettől függetlenül óvatosan szokattuk őket, mikor a gyerek hazakerült a kórházból, a kutyával megszagoltattuk, és odafigyelünk rá, hogy ne érezze magát elhanyagolva, pedig nyilván kevesebb idő jut rá. Kezdetben nem hagytuk kettesben őket, figyeltük a reakciókat. Mikor a gyerek kezdte felfedezni a világot, elkapta a kutyát is. De megtanulta, hogy hogyan nyúljon felé, hogy ne bántsa! A kutya több mindent elvisel a gyereknek, mint nekünk, pl. a műtött lábát ha mi megfogjuk, a fogával megfogja a karunkat, hogy engedjük el (nem harap), ha gyerek fogta meg, csak nézett ránk, hogy csináljunk valamit. Az elmúlt 3 év alatt kb. kétszer volt hirtelenebb mozdulata, egyszer amikor a fiam úgy esett, hogy pont a kutya hasába, akkor rámordult, meg talán egyszer a farkát húzta, amikor visszanézett rá. De nem bántotta, csak "rászólt". Olyan óvatosan bánik a gyerekkel, hogy ezt csak az tudja, akinek kutyája van. Olyan is előfordult, hogy a gyerekkel játszottunk, birkóztunk, ő visított, a kutya meg ránk ugatott! Ehhez tudni kell, hogy amikor a párommal játékból egymást ütöttük, akkor is nekünk ugrott, hogy hagyjuk abba, sőt ránk is ugatott, mert nem bírja az agressziót... :)

Elég hosszan válaszoltam, de egyszerűen felháborít az emberi együgyűség! Nem szabad burokban nevelni a gyereket és persze nem is lehet nagyon szabadjára engedni. Betegséget, fertőzést bárhol össze lehet szedni. Ja, és egyébként igen, én kimondom őszintén, hogy többre tartok egy állatot, mint némelyik embert!!!

tegnapelőtt 11:47-es válaszoló vagyok, aki egy ágyban aludt a kutyájával