Miért gyűlöl ennyire az apám? Mit csinálhattam? Apukák, ti tennétek ilyet?

K.rvagyorsan hagyd abba a vagdosást, mert az elég szánalmas.

A k.csög r.hadék apád meg forduljon fel.

Na ennyit a felindulásról. Szerintem költözz el szépen a kollégiumba, NE olyan hangulatban, hogy úgyis piszkálni meg bántani fognak, mert az akkor olyan önmagát beteljesítő jóslat lesz. Úgy menj oda, hogy új életet kezdhetsz, szerezhetsz barátokat (!), és fogsz is, és nem kell azt a szemétláda apádat látni nap mint nap.

Az ilyen azt se érdemli meg, hogy családja, gyerekei legyenek :(. Tudom, ez nem segít. Próbálj meg minél inkább eltávolodni otthonról, mielőtt teljes roncsot csinál belőled. Most még nem késő, de ha az elkövetkező, a személyiséged fejlődése szempontjából nagyon fontos éveket otthon töltöd, és ez vesz körül, akkor tényleg ne számíts normális felnőttkorra. Használd ki ezt a lehetőséget a menekülésre, hidd el, megéri.

Szia!

Nem veled van a baj, egyszerűen ilyen ember! Már hogyan lennél selejt? Senki sem az! Aki pedig ilyet mond a másiknak, túl sokra tartja a magát, de ne félj, majd ő is megkapja a magáét, ezek beképzelt alakok, azt hiszik, ők mindenkinél jobbak!

Egyébként engem sem szeret az apám a külsőm miatt!

Szerintem visszataszítónak tart, én is kaptam tőle

nem semmi dolgokat.. úgyhogy nem vagy egyedül!

23 éves lány vagyok, nálad 10 évvel idősebb.

Megtanultam apámmal megtartani a 3 lépést,

és nem konfrontálódni vele, bármilyen véleménye

is volt, hagytam had mondja, mert ha vitába

elegyedtem vele, sosem hagyta abba, én anno

gyűlöltem őt, de ma már kicsit jobb a kapcsolatom

vele.. nem olyan durva hozzám!

Hidd el, nem vagy egyedül! S ne érezd magad rossznak,

egyszerűen ilyenek az emberek, mert a szüleid is

csak EMBEREK!

Ha ez valóban így van, hogy igen jó gyerek vagy, apud meg idétlen, akkor én is azt tudom csak mondani, hogy próbálj meg nyitni mások felé, és megtalálni boldogságod máshol. Ne költözz nem ilyesmire gondolok, de mindenkinek kell valaki vagy valami amibe kapaszkodhat.

Azt is mondom én is, hogy a szülők is csak emberek. Hibázni képesek, sokszor nem is tudják, a gyerek pedig nem meri megmondani nekik, mert mire fel.

Vagy elé állsz, és megkérded megpróbálod megbeszélni vele az érzéseidet, onnantól várhatsz némi változást, vagy elengeded ezt a dolgot, elfogadod, hogy csak hibázik, nem te tehetsz róla, és másokkal barátkozz. Nem fogod az apai szeretet mástól megkapni, ezt magadban kell viszont lerendezni, ha vele nem mered. De magadnak megadhatod, hogy esélyt adsz magadnak, hogy más úton boldog lehess.

Sajnálom, különösen azt,hogy anyukád sem áll ki melletted!

Nővéredhez, nagyszülőkhöz nem tudnál esetleg menni,vagy legalább minél több időt ott tölteni?

Pedig neked lenne érdemes nyitnod a világ és a környezeted felém, és irány a kollégium!

És mi van ha apukád testvérének vagy a gyereke?

Jó bocs, na akkor a tanácsom:

Szerintem is menj el kollégiumba, én a helyedben biztos ezt tenném (mondjuk én ha tehettem volna amúgy is mentem volna), bármit, csak elkerüljek otthonról, ha tényleg olyan rossz. És amúgy lehet, hogy pont apád viselkedésének következménye, hogy ennyire befelé forduló vagy, és nincsenek barátaid. Lehet, hogy ha nem látnád nap mint nap, megváltoznál.

De igazából az is megfogadható lenne, hogy beszélj vele. Egyszer amikor ilyeneket mondd, akkor szépen mondd meg neki, hogy ez neked igencsak rosszul esik, meg satöbbi.

Szia,kedves kérdező!

Teljesen megértem a problémádat,mert a te korodban nekem is hasonlót kellett átélnem!

Hozzád hasonlóan én sem voltam az a bulizós,pasizós fajta,mindig igyekeztem megfelni a suliban és otthon is a szüleim elvárásainak.Ennek ellenére apám szemében mindig én voltam a család feketebáránya.15 éves voltam,amikor először elmentem szórakozni,ettől kezdve rendszeresen lehordott mindenféle k*rvának,olyanokat vágott a felyemhez,hogy belőlem soha nem lessz semmi,mert 16 évesen felcsinál majd valaki.Engem is mindig azzal fenyegetett,hogy amint nagykorú leszek kidob a házból és mehetek amerre látok.Amikor elkezdtem a szakközép sulit,akkor is azt hallgattam,hogy r*banc vagyok,semmirekellő és soha nem fogok leérettségizni.

Egy darabig rám is hasonlóan hatottak ezek a dolgok,mint most rád,de egy idő után szinte erőt merítettem abból a sok rosszból,amit apám a fejemhez vágott.Elhatároztam magamban,hogy ha beledöglök,akkor sem lesz úgy,ahogy azt apám megjósolta.Megmutatom neki,hogy nem vagyok olyan szerencsétlen,semmirekellő ember,mint ahogy azt ő gondolja.Szakközépben 4 éven át én voltam az osztályban a legjobb tanuló és amikor leérettségiztem,baromi jó érzés volt a színötös érettségi bizonyítványomat apám orra alá dörgölni.Ezutén rögtön munkát szereztem és ma már jobb a fizetésem az apámnak.Boldog párkapcsolatban élek és most várjuk az első babánkat.Büszke vagyok magamra,hogy nem hagytam,hogy apám tönkretegyen,hanem helyette megmutattam neki,hogy vagyok valaki és sokkal többet érek,mint ahogy azt ő gondolta.Korán fel kellett nőnöm és persze voltak nehéz időszakok,de megérte!

Neked is azt tanácsolom,hogy ahelyett,hogy önsajnálatba burkolózol,végy erőt magadon és mutasd meg a faterodnak,hogy mire vagy képes!A csuklóvagdosást meg nagyon gyorsan felejtsd el!Nem szabad tönkretenned magad a faterod hülyeségei miatt!Még előtted áll az egész élet,ami rengeteg szép dolgot rejt magában!Meg kell tanulnod kezelni a gondokat,problémákat és nem szabad ilyen könnyen feladnod!

Kitartás!:)

21/L

Szia drága! (-:

Na mizujs?! Jól vagy? Figyelj, ha szükség van valakire,

vagy beszélgetnél valakivel komoly témákról, vagy nincs,

aki megértsen, itt vagyok én!

Légy erős és ne hagyd el a hited magadban! Légy hű önmagadhoz, csak azért ne áruld el magad, mert valami h***e nem kedvel téged! Engem se kedvel mindenki, van hogy úgy kerülnek ki, mintha leprás lennék.. és? Belehalok? Nem! Ezek után odamegyek azokhoz, akik emberszámba vesznek és kedvesek hozzám, mert vannak! :)