Ha 17-18-19 évesen nem találom meg a párom akkor már szinte lehetetlen. TSzerintetek?

Ugyan már, ez annyira egyénfüggő:D

Én 21 voltam, mikor találkoztam a párommal, ő akkor 27 éves volt. most meg már én vagyok 28 majdnem:D

Én azt mondanám inkább, hogy akinek egyáltalán nem volt párja 25-30 éves koráig, annak nehezebb 30 fölött találni valakit, aki elviseli.

Hasznos dolgokat tud mondani egy nagymama, de tessék fenntartással kezelni. Ami akkor igaz volt, az ma már nem feltétlen.

Például akkor nagyon kevesen tanultak tovább, az emberek nagy része 17 évesen már dolgozott. Ma viszont szinte mindenki 23-25 éves koráig tanul.

Egyébként az én nagyszüleim pont ellenpélda, mindketten egyetemre jártak, az egyetemen kerültek össze, és diploma után házasodtak. Szerintem a mai fiatalok élete általában közelebb áll ehhez a mintához.

Az "igazi" megtalálása nem időhöz kötött dolog.

Engem spec. mindenki azzal ecetelt itt egy-két hónapja, amikor a most 30 éves párom 13 év párkapcsolat után szünetet akart tartani, hogy: "túl fiatal volt 17 évesen egy komoly kapcsolathoz". Na? Akkor erre varrjál gombot. :)

Amit én a mai korban borzasztóan nehezményezek és ebben nagyon konzervatív vagyok, hogy manapság úgy "adják-veszik" cserélgetik a párkapcsolatokat, mint az alsógatyát vagy a mikrosütőt.

-Jónak látszik, élvezzük? Igen. Akkor benne élünk.

(telik az idő)

-Már nem ugyanaz, mint az elején? Nem tökéletes. Akkor mehet a levesbe! Ja, hogy dolgozni kellene egy kapcsolaton, hogy jó maradjon? Minek? Kijött az újabb modell, a régi már elavult. Nem gazdaságos a javítása, irány a szemétdomb és veszek újat. Tisztára, mint a műszaki cikkeknél vagy az autóknál. Nagyon nem tudok ezzel egyetérteni.

Az persze más, ha két ember nem illik össze és ez kiderül, de ez általában hamar kijön. Aztán válóok lehet egyik fél menthetetlen alkoholistává válása. (Persze az okokat is vizsgálni kéne, lehet, hogy valami hiányt kompenzál!!!)

A kérdésre még annyit, hogy ne görcsölj rá, annál nehezebben jön.

Én is akkor tudtam mindig becsajozni, ha a lelkemben elfogadtam, hogy egyedül vagyok.

Nagyanyád idejében 20 évesen már vénlánynak számitott valaki,de ez ma már nem igy van.

Eleve vége annak a korszaknak,mikor a nők életcélja a házasság és gyereknevelés "kellett" ,hogy legyen. Ma már kuriozumnak tekintendő ha valaki 20 évesen megházasodik,vagy gyereket szül 18 évesen,mivel a nagy többsélg minimum 20-22 éves koráig tanul,de nagyon sokan tovább is.

Annyi igazság van esetleg a dologban,hogy amig az ember iskolába jár ,nagyobb a társaság mint egy átlag melohelyen,több a lehetőség ismerkedni,bulizni,eljárni ide oda ,sokkal kötetlenebb az élet mint később.

Ettől függetlenül alapjában véve egy marhaság 2011ben,hogy 17 évesen meg kell tlaálnod a párodat!22 évesen előtted az élet,környezetmben nagyon sokan 40 után ,esetleg 1 szar kapcoslat vagy házasság után találtak párt maguknak,ráadásul gyerekkel.

Második! És nem szégyelled? Bújj el.

A kérdéshez:

Nem a nagymamád véleménye, tapasztalatai alapján kell, hogy lásd a 21. század viszonylatait. Kialakulhat kapcsolatod 18-20-22 évesen, aminek végelesz két év múlva. Persze az idő előrehaladtával egyre nehezebb párt találni, de

1) sosem lehetetlen vagy késő

2) egy ilyen korban kialakuló kapcsolatnak sem biztos, hogy ígéretes a jövője.

A lényeg még mindig az, hogy vagy jót, vagy semmit. Nem csak a vonzalom és a szerelem határozza meg, hogy egy pár meddig marad együtt (és itt most nem az érdekre gondoltam, mert az majdnem olyan undorító, mint 3. félnek lenni, és esetlegesen tönkretenni párkapcsolatokat. (bocsánat, de a 25L bájos önvallomása kiverte a biztosítékot.)

Kedves kérdező!

A tizenéves koromban én (is) nagyon kivoltam az elutasítások miatt, ugyanakkor tudtam, h majd találok még magamhoz valót. Lassan 30 felé közelítek, már nehezebb rendes lányt találnom. :(

Itt az én történetem, megosztom azzal, akit érdekel:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__szuzesseg__2176..

Párt találni nagyon könnyű, szinte kivétel nélkül sikerül is az embereknek. Olyan párt viszont sokkal kevesebben találnak, akivel életük végéig együtt is maradnak majd. Ma a válás, a szakítás olyan mindennapos, mint a házasság, vagy az alkalmi kapcsolatok. Könnyen jön, könnyen megy. A házasságnak már nincs akkora presztízse sem, mert míg nagymamád korában a válás szégyennek számított, addig ma már egész iparág épült köré.

Egyik sem jó, mert nagymamád korában a rossz házasságokat erővel tartotta össze a többi emberek szavától való félelem, ma pedig az egész csak egy formalitás, ami nem jelent semmiféle összetartó erőt, sőt, inkább csak egy biztosíték az anyagiakra nézve.

Ez a sok válás és szakítás viszont garantálja, hogy egy bizonyos kor után is legyenek még elérhető partnerek, nem úgy, mint régen, amikor egy bizonyos kor után az ember inkább tényleg hozzáment boldog-boldogtalanhoz, csak ne nevezzék vénlánynak. Ma már (sajnos) számtalan egyedülálló harmincas -negyvenes -ötvenes férfi és nő van a piacon, válás után, szeretetre éhesen.

A boldogság pedig nem korhoz kötött.

Az egy másik kor volt, máshogy gondolkoztak és máshogy éltek az emberek, másmilyen volt a társadalmi berendezkedés, az erkölcsi normák, a házasságról alkotott kép.

Mostanában sokan vannak, akik később találják meg a párjukat. Én például 29 évesen ismertem meg a férjemet és nem bántam meg, hogy ennyit vártam rá.