Szülők, mit gondolnátok, ha a lányotok bezárkózna a szobájába 1-2 napra?

Akkor kérj segítséget szakembertől. Nem szégyen az.

Annak nincs értelme, hogy nyavalyogj és szenvedj.

Kedves kisleäny !nagyon messze vagyok töled korban is kilometerben is,de tényleg azt ajänlom,hogy csinälj valami hasznosat,hogy sikerélményed legyen,ha a häz felsö

szintjén külön szobäd van,akkor annyira nem szar a helyzet,

mert nem egy iställoban laksz,szalmazsäkon,komputered van

ennivalod,ruhäid,a szüleid güriznek érted is,és nekik is nehéz elviselni a te vilägfäjdalmadat.

NÈZZ KÖRÜL A SZOBÄDBAN ! rendezd ät,csinälj rendet a szekrényedben,pucold meg az ablakokat,hozz virägokat a kertböl,vagy a mezöröl,huzz fel tiszta ägynemüt(lätod neked van ) häny embernek nincsen ?sok millionak hidd el !

a neten keress idegennyelvü oldalakat,probälj forditani,

biztosan tanultäl valami idegennyelvet..

ha valoban csunyäcska vagy,ellensulyozd tudässal, szorgalommal,häziassäggal, ne légy lusta és kedvetlen

sok évvel ezelött ismertem egy länyt,nagy elällo fülei voltak..nagyon szorgalmasan tanult..egyetemi tanär lett belöle,mära a füleit megoperältatta,mindent meg lehet

oldani ma mär...tanulj sokat..jo älläsod lesz,jol fogsz keresni,és szép arcot is csinältathatsz magadnak

ne nyafogj,térj észre,elötted az élet !

fiud meg lehet még sok...ez az egy nem lényeg..hidd el

Nem mondom, hogy kész őrület, amit írtál. Nincs jogom hozzá, hogy kérdőre vonjam, mit tartasz helyesnek és mit nem. Csak véleményem van arról, hogy biztosan tovább fogsz lépni egyszer, az egész élet változás, lehetetlen, hogy ne lépj tovább =)Mondhatja ezer ember, hogy milyen kis probléma is ez, attól még neked nem lesz kevésbé fontosabb.

Bevallom őszintén, nekem még nem volt soha "problémám". Voltak helyzetek, amelyek kevésbé előnyösök voltak számomra, de nem neveztem el problémának. Mindig úgy tekintettem rájuk, mint egy esélyre, ha ezeket a "rossz" helyzeteket átélem, sokkal jobban fogom élvezni a "jókat". Tudod, ez amolyan "nincs forró a hideg nélkül" felfogás =) Próbálj meg úgy tekinteni a mostani helyzetedre, hogy ezt át kell élned, hogy aztán értékelni tudd a hamarosan bekövetkező jót.

Ha rossz a kedvem, akkor belegondolok, hogy mit csinálnék, ha boldog lennék? És bármilyen mélyre is süllyedtem magamban, ha rá tudom venni magam, hogy valami jót csináljak, akkor a kedvem is sokkal jobb lesz. Most télen három hétig voltam három különböző kórházban, egy hétig az intenzíven. Tüdőgyulladásom volt, hat hónapig tartott, mire kigyógyultam belőle. Lélegeztető gépen voltam két hétig, mert nem volt bennem elég oxigén, folyamatosan kaptam az infúziót, a vénáim sorban durrantak el, napjában többször is helyeztek a karomba kanült ezért, így mindig csak az egyik kezemet tudtam használni. Folyamatos lázam volt, amit nem tudtak levinni, úgy kellett kalkulálni, hogy akkor az Algopyrint mikorra is tartogassuk, hogy ne legyen túladagolva. Olyan állapotban voltam, hogy antidepresszánst kaptam, csak kisebb adagban, mint a depressziósok. Az intenzíven, a mellettem lévő ágyon az osztály összes dolgozója küzdött egy tizenhét éves fiú életéért, többször is újraélesztették, folyamatosan kapta a morfiumot, és nekem az egészet végig kellett néznem/hallgatnom. Pont olyan volt, mint a filmekben, káosz és zűrzavar. Nagyon kevésen múlott, hogy nem láttam egy embert meghalni. Vagy egy hónapig alig bírtam lábon állni, mert elfáradtam, két hónapot ki is hagytam a suliból, ezért aztán volt mit pótolnom. Az volt életem eddigi legrosszabb ideje, sokszor csak azt kívántam, hogy essek kómába, hogy csak a gépek tartsanak életben. Szegény Anyunak, amikor bejött meglátogatni (40 km-rel arrébb lakunk a kórháztól), azt osztottam neki, hogy itt szeretnék megrohadni, belerohadni az ágyba és örökre szenvedni. (Ilyenkor is volt bennem antidepresszáns, belegondoltam, mi lett volna, ha nem lett volna.) Mégis, ha elkezdtem csinálni, amit akkor csináltam volna, ha egészséges lettem volna, máris jobban éreztem magam. Szeretek történeteket írni, a kórházban annyit írtam, amennyit csak akartam. Anya behozott egy suduku-újságot, addig még soha nem sudukuztam, de azalatt a három hét alatt szinte profi lettem =D Olvastam, olvastam, meg még többet olvastam =)

Ha már olvasás... Van egy könyv, ami mindig reményt tud adni. Csukott szemmel felütöm, rábökök a papírra, és hihetetlen, de mindig passzol a mondanivalója a "problémám"-hoz. Ez pedig a Beszélgetések Istennel triológia. Nagyon merész és kedves könyv, sokszor sírni támadt kedvem, néha sírtam is örömömben =)

Ami még szokott segíteni, az a rendrakás és takarítás. Sokszor dühömben fogom magam, és nekiállok szelektálni a cuccaimat. Hihetetlen jó érzés, amikor jelképesen és fizikailag is megszabadulsz a fojtogató múltadtól, és egyre több és több hely szabadul fel az újnak. Szeretem rendszerezni a dolgaimat, ez rendet teremt bennem is, nem beszélve a gyönyörű végeredményről, amit kapok azért, hogy hajlandó voltam elengedni azt a rengeteg értékesnek tűnő kacatot.

A csúcsok csúcsa pedig az alkotás =) Mindegy mit csinálsz, hogy főzöl/sütsz valami finomat, lefotózol valami szépet, alkotsz egy dalt, festesz egy képet. A tény, hogy valamiben jó vagy, hogy valamit adni tudsz a világnak, valami egészen egyedit és csodálatosat, hogy te is értékes és utánozhatatlan vagy, semmiben sem nyilvánul meg jobban, mint az általad alkotott dolgokban. Nem csak tárgyak lehetnek, lehet ez egy szép gondolat, egy bámulatos mozdulat, egy jó érzés, ezt mind te hoztad létre, és szerintem ez a legjobb érzés, ha látod, hogy milyen sokra is vagy képes.

Ha pedig el akarsz bújni a szobádban, bújj! Ha azt akarod, nyugodtan. Ereszd ki a gőzt, érezd, mennyire undorító a világ, merülj el a lelked legmélyebb bugyraiban, utálj mindenkit és érezd, hogy mindenki kivétel nélkül utál téged, mert egy semmirekellő kis ribanc vagy, aki még mindig nem képes továbblépni a drogos pasiján.

Hidd el, ha elég mélyre ásol, nem fogod kibírni negyed óránál tovább azt a negatív állapotot (tapasztalat). Ez a legjobb módja, hogy rábírd magad a változásra. Amíg csak felszínesen sajnálod magad, és gondolkodsz, az rettentő sokáig elhúzódhat. Viszont ha tényleg, szívvel-lélekkel ÉRZED a gyűlöletet, hamarosan menekülni fogsz ebből az állapotból. Ekkor rájössz, hogy ez nem lehetsz te. Ráébredsz arra, hogy te boldogságra vagy hivatott, nem erre a fenére, amiben nem is bírsz eltölteni tíz percnél többet, mert úgy érzed, megfulladsz. És ekkor képes leszel arra, hogy magad tegyél a boldogságodért =)

A tapasztalat beszél belőlem. A lényeg, hogy bármilyen szarul is érzed magad, higgy benne, hogy ez rendben van, ilyen is kell. De tényleg, adj bele apait-anyait az önutálatba, tényleg segít =D Élvezd ki azt a pocsék időt, merülj el benne, és meglátod, mennyire fogsz örülni, ha véget ér =) Ja, és azt a bekezdést, ahol szidtalak, nem gondoltam komolyan, csak egy kis "bemutató" volt a negatív gondolatokból =)

Ó, ég... Nagyon hosszú lére eresztettem =/ Remélem, azért nem untattalak nagyon, de le kellett írnom, mert ezzel úgy éreztem, hogy egy picit is, de tudok neked segíteni.

Akkor jó éjt/reggelt, és szép napot =)

16/L

először is: a pszichológus nem doki, a pszichiáter a doki, és felhívnám a figyelmet a különbségre: a pszichiáter csak gyógyszereket írogat fel míg a pszichológus megpróbálja megtalálni a hozzád illő megoldást. A baj az hogy az emberek azonnali megoldást várnak, nem fogják föl hogy a fejlődéshez idő kell és azt sem hogy a pszichológus hiába ad tanácsokat, ha azokat nem tudod megfogadni. Neked kell változtatni, ő csak segít hogy ezt könnyebben elérd.

Szerintem meg kéne találnod a helyed a világban, találj valami elfoglaltságot, hobbyt, valamit amiben jól érzed magad. Előny ha ez valami sport tevékenység (akár tánc), mert ott emellett társaságot találhatsz, tartozhatsz valahova. Lesz mivel elterelned a figyelmed a rengeteg stresszről és felesleges aggodalmakról. És HIDD EL hogy te is érsz valamit ebben a világban, talán többet is mint hinnéd.