Kéretlen szívességért viszonzást várni és szemrehányni? Jó az?

Volt már hasonló kérdésem, csak többen nem értették a lényeget.

Ha elvárást támasztunk valakivel szemben, abban van némi önzés. Mégpedig abban az esetben, hogyha mi azért teszünk meg, ráadásul kéretlenül valakinek valamit, hogy azután elvárjuk a viszonzást. Maga a figyelmesség is mennyire kétélű fegyver és milyen negatív töltet is ki tud sülni belőle.

Például: mondjuk figyelmesen letolod télen a szomszédod háza előtt is a havat, mintegy meglepvén vele, hogy fölébred, kinéz az ablakon, kijön, és már nem kell lapátolni. Ezt az örömet akarod neki megszerezni. Ugyanakkor, ő ezt nem kérte, simán megcsinálná magának, de persze nem bunkó, megköszöni. És akkor jön az elvárás manipulatív önzése: legközelebb frusztráltan a szemére hányod, hogy a múltkor ellapátoltad a havat őelőle is, most meg ő nem csinálta meg te előtted. Első olvasatra még jogosnak is tűnne a felháborodás, de ha megkapargatjuk, akkor kiderül, hogy olyan jellegű szívességet tettél neki, és még viszonzást is vársz érte, amire ő egyáltalán nem tartott igényt. Tehát ha te szemrehánysz neki, amiért ő nem volt olyan, mint te, amit mellesleg nem kért, és elvársz, akkor van egy kis önző felhangja a dolognak.

Én hamar felismertem, hogy ez mennyire destruktív, így én meg tudom állni, hogy kéretlenül tett szívességekért ne támasszak elvárásokat.