Mit szólnátok, ha bejelentenétek a férjeteknek, hogy babát vártok, és ő így reagálna?

2,5 éve élek házasságban, de már 5 éve együtt vagyunk és az utóbbi hónapokban átbeszéltük, hogy hogyan képzeljük el a jövőt, mikor szeretnénk gyereket. Azt mondta a férjem, hogy a gyerek úgyis akkor jön, amikor kell jönnie, tehát ezt nem szabad előre tervezgetni. Hát előbb jött a vártnál, de én addig nem akartam beleélni magamat, amíg nem mondja az orvos biztosra. 5 hetes terhes vagyok, ezt az orvos igazolta. Vettem egy babacipőt, édeset, csináltam vacsit, mire hajazön, hogy ne csak úgy jelentsem be a dolgot, hogx "Hé, mellesleg gyerekünk lesz", hanem emlékezzen rá évek múlva, hogyan történt. Hazajött, vártam még egy kicsit, míg leveszi az öltönyét, leültünk vacsizni, aztán a végén mondtam, hogy van még valami, aminek remélem, örülni fog. Odamentem, a kezébe adtam a kiscipőt, ő pedig elfehéredett, a teljes megdöbbenés ült ki az arcára és már-már a düh észlelhető hevességével szinte rámförmedt, hogy "EZT MOST KOMOLYAN MONDOD??" Majd semmit nem szólt, töltött magának italt és visszaült az asztalhoz. Én pedig néztem rá nagy szemekkel, hogy mi ez a reakció, nem tudtam, hogy ennyire sokkoló lesz a hír negatív értelemben. Majd azt mondta, hogy nincs semmi, együnk tovább. Nekem ez nagyon rosszul esett, elkezdtem sírni, aztán beültem az autóba és elmentem kisszellőztetni a fejemet. Ő meg csak annyit mondott, hogy jaj, ne csináld már. Ezt nem hisztiből csináltam, mindössze azt hittem, megnyílik alattam a föld, és inkább elmentem, nem bírtam volna ottmaradni. Mire hazamentem, már lefeküdt aludni, reggel pedig korán elment egy munkatársához, így nem beszéltünk. Ti mégis hogy reagáltatok volna ilyen helyzetben? Nem tudom, mit kéne ezen megbeszélnünk, készülök megmondani neki ezt a hírt, azon fáradozok, hogy meghitt legyen és akkor ilyen hangnemben beszél velem, meg az örömnek a legkisebb fokát sem mutatja. Még mindig összeszorul a gyomrom, ha a fejére gondolok.