Mi bennem ez az érzés, hogy rosszul esik, hogy a párom mindent megenged magának, miközben nekem gyógyszerre nincs pénzem?
külön kasszán vagyunk (ő azt hiszi ez a közös kassza)tehát ő rengeteget keres, én alig és nem érzem úgy, hogy bármit is sajnálnék a páromtól, de annyira rosszul esik, amikor pl tudja, hogy lassan magánorvosi kivizsgálásra szorulnék, de nem vállalom, mert nem tudnám fizetni, mellette meg ő több 20ezres "lábon él" (konditerem, márkás cuccok, nagyobb kocsi tervek, magántanár, magánorvos - fogfehérítés meg ilyenek miatt, duplán vesz magának drága napszemüveget, amíg én éveken át vigyázok egy kínaisra)
nem tudom magamban hova tenni, hogy MIÉRT esik rosszul ezt nekem látni, annyit említettem már neki, hogy amikor tankol is, úúú ez nekem egy heti kajám, ő meg csak mosolyog egyet, büszke magára, hogy megteheti.
olyankor eltudnék rohanni, hogy kiengedjem a gőzt.
miért nem tud engem nem érdekelni ez?
3 éve ismerem
0,5 éve vagyok a menyasszonya
az együtt élés rajtam múlik (nem merem bevállalni)ő mindig kér, hogy költözzem
gyereket akar már jövőre
és mindemellett a bnőm barátja(!)ők 5 éve együtt teljesen magától kérés nélkül beíratta a bnőjét számgéptanfolyamra, ha bármi esztétikai problémája van a csajnak amin kb évek óta sír, felajánlja, csak nature szeretetből hogy fizet egy plasztikai sebészt(nem betegségre orvost!)
szóval nem is egyetlen bnőmről van szó, folytathatnám a kolleganő és férje esetét
és nem a pénzről van szó, valóban igaz valahol, hogy törődét nem látok - ez találó volt eddig úgy érzem
Mondjuk az sem mindegy, milyen magánorvos. Pl. nőgyógyásznál nagyon nem mindegy, milyenhez mész. Bár én a mi környékünkről indulok ki - nálunk a rendelőben elég sarlatánok, rengeteg rossz dolgot hallottam.
A pénz dologgal viszont nem tudsz mit tenni. Én is valami hasonló helyzetben vagyok - bár nincs ennyire kiéleződve a dolog, mint nálatok. Csak mellékállásom van (bár keresem a teljeset), így feleannyi a fizetésem, mint a páromnak, a kiadásom viszont több állandó gyógyszerszedés miatt is akár, plusz net előfizetés, illetve minden dolgot én veszek magamnak (kaja, tisztálkodószer, WC-papír, mosószer stb.), és adok a rezsibe is. Ő csak a rezsibe ad otthon, és ennyi a kiadása. És rosszul esik, hogy én veszek óvszert pl., pedig ő el tudna menni kocsival, míg én fél órát gyalogolok a drogériáig, ráadásul nem csak magamnak veszem... Vagy bemegyünk egy boltba, ahol én vásárolnék 1 000 Ft-ért, ő bedob egy üdítőt, pár csokit, a kasszánál természetesen én fizetek, hisz végül is miattam mentünk be, ő meg baromi lassan kotorja elő a pénztárcáját. Persze szívesen veszek neki bármit, csak az zavar, hogy az esetek 90%-ában ez van, és hogy nekem ezt a pénzt, amit ráköltök a csokikra, valahonnan el kell vennem, mivel minden forintra szükségem van, neki meg ez aprópénz. Valakinek jó tipp ilyen esetre?:)
lehet előzőt kicsit összezagyváltam, a lényeg, hogy bármelyik bnőm olyan sztorikat mesél a párjáról, amiből nem nagyvonalúság, stb jön le, hanem törődés
hogy foglalkozik a másik bajával. csupán ennyi.
" nem a pénzről van szó"
aha el is hiszük...
22:34-es
én is ilyen voltam, annyit változtam, hogy nem költök már rá csokikra sem, mert NEM ÉRTÉKELI, nem látja, hogy ez neked áldozat, sőt ha felhozod ki is röhög, és ő felhoz valami nagyobbat, amit rádköltött :(
ÍGY én sokszor amikor eszembe jut ez-az, hogy szívesen megvenném neki, szabályosan magamra szólok
de azért eszembe jut még mindig, hogy én neki úgy adnék ezt azt...
ami neki viszont eszébe sem jut...
valami nem stimmel az egészben
22:35-öshöz:
"nem a pénzről van szó"
csak a pénzben mutatkozik meg
(pl ha azt mondom nem kapok soha egy szál virágot - mivel az is pénzbe kerül-így mindig a pénzhez lyukadunk ki....de én másról beszélek, a gesztus, a szándék, a törődés)
és igaz lehet az első oldalon aki írta, az is hogy ez kelt bennem valahol felháborodást
Te jó ég, milyen beteg állatok vannak már itt?! Össze akarnak költözni, gyereket terveznek és a pasiban nincs annyi, hogy segítsen a barátnőjének orvoshoz menni, miközben bőven megtehetné. (orvos pedig a KÖZÖS babához is kéne...) Remélem, ha betegek lesztek, a párotokat pont ugyan így le fogja szarni, mint a kérdezőé.
Szerintem beszéled kéne vele nyugodtan... Mondd meg, hogy nincs pénzed az orvosra és betegen nem tudsz gyereket szülni. Lehet, hogy nem is gondolt rá. A férfiak néha máshogy működnek. Amúgy minek akartok gyereket, ha nem is éltek együtt? Szerintem előbb hozzá kéne költözni és aztán baba. De mindegy, ez nem az én dolgom.
Igen, önző dolog, hogy nem ad. Én biztos adnék a páromnak. Főleg, hogy nálatok amíg nem gyógyulsz meg, addig nem lesz gyerek sem. Mi még fiatalok vagyunk, szó sincs babáról, házasságról, de én most sem bírnám nézni, hogy ő beteg. Sokkal többet odaadnék érte, mint egy hogy lemondjak egy pár nyamvadt cipőről, miközben már van egy rakat. Az ilyen úgy kiakaszt, erre még ti is oltjátok szegényt.
Én általában mindig a kapcsolatok helyrehozását szoktam támogatni, de én itt nagyon elgondolkodnék... biztos, hogy szeret téged ez a pasi? ha jól veszem le, egyre rosszabbul vagy, ő meg ezt simán képes végignézni?
L/20
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!