Vajon mennyit ér egy ember egy olyan családban ahol minden megvan, és mennyi ér egy gyerek aki nem olyan mint mi de szükség van rá?
Barátnőmmel 4 éve vagyunk együtt, én 10 évvel vagyok idősebb nála, eljegyzés előtt állunk, vannak gondok (hol nincsenek), de sajnos vannak olyanok is amiket meg lehetne oldani, de a rokonságával valahogy nem megy a dolog. Leírnám a tényeket, utána teszem fel a kérdésemet.
Barátnőm koraszülött volt,4. gyerekként érkezett, nem
várták. Sírás rívás volt a fogadtatása. De a testévrei meggyőzték az anyját, hogy szülje meg, majd segítenek. Aztán telt múlt az idő, sajnos epilepszia gyanús állapotba került, gyógyszermérgezést kapott, és egyéb bajai is lettek, tehát örültek, hogy életben maradt. Most tanul még és otthon segít szinte mindenben. Olyan dolgokban is ami nem női feladat, nehéz dolgok cipelése, tartása, rámolás pakolás, nélküle egy lépést nem tudnak tenni lassan. Az én helyzetem. Nyugdíjas szülők gyermeke voltam, apám rokkantnyugdíjas volt mikor születtem, és 50 év felett volt már. Anyám volt akkor 24 éves. Sajnos apám olyan helyzetben volt a háború és egyéb okok miatt, hogy szinte semmit nem tudott összehozni. Rokonaim öregek, kihaltak, vagy nagyon messze élnek, és semmi kapcsolat nincs velük, de ők is elég szerencsétlenek. Elvégeztem az iskoláimat 3 technikusit egymás után, mondván biztos helyed lesz valamelyik pesti gyárban, csak tanulj és legyen sok szakképzettséged.10 évem ment erre rá, szakmunkás érettségi, és a 3 technológusi szak. Az utolsó vizsgám előtt apám rosszul lett, és a vizsgák alatt ápolnom kellett, kórházból be, kórházból ki, amit jobban lett máris hazazavarták, pár nap múlva ujra be, majd oprálták a koszorúerét, tágitották. Életmentő műtét volt, kockázatos 82 éves korban, de beleegyeztünk anyámmal. De nem segített, pár hónapos küszködés után az elfekvőben meghalt, kiszáradva, éhenhalva, mert nem akart enni inni, azok meg nem nagyon akarták táplálni, infúziórét is úgy kellett veszekednem velük. Nem sokkal rá, hogy eltemetettem, nagyapám következett. Felhoztuk hozzánk, itt ápoltuk őt is. Vele is ez volt csak tovább. Mindezt úgy, hogy semmi segítséget nem kaptam rokontól, államtól, örökségem nem volt, és a nagy beigért munkát sem kaptam meg, mert azóta változott a helyzet, nem kell már ilyen képzett ember a gyárakba. Olyan munkát kellett keresnem ami mellett tudtam ápolni apámat és nagyapámat. Rászmunkaidős operátor vagyok. És így találkoztam barátnőmel. Eddig szép igaz?
Az ő rokonsága kiemelkedően szerencsés, viszonylag
minimális energiával tanulással olyan sokat értek el amire másoknak egy élet is kevés. Az összes rokona kezén (sok-sok) milliók futnak át évente. De sajnos a péjz imádat miatt emberi kapcsolatokban nem túl járatosak, csak a rosszindulatú pletyka, mások kibeszélése a téma ha összejön a család. Én és barátnőm nagyon kilógunk ebből, idegenek vagyunk ott ahol családtagnak kéne lennünk. Sokszor megpróbáltam elmondani miért tartok ott ahol tartok, és miért nem tudok előrébb jutni. Nulla örökséggel, (sőt anyám adósságokat is felhalmozott) nulla rokoni segítséggel, és 5 évbe annyi bajjal ami másnak 30 év alatt sincs nem lehet a mai (és semmilyen) világban boldogulni egyedül segítség nélkül. De nem akarták meghallgatni nagyon, szemembe nem mondnak semmit, de hátam mögött azért megvan a rossz vélemény, meg a sirás, hogy jaj mi lesz veletek, . Ők egyelőre nem mutatnak semmi segítő szándékot, milliós kocsikkal jönnek a rokonai, és jajgatnak, hogy mi lesz veletek, meg a szüleivel, a saját édes testvérei is csak azt hangoztatják, hogy dolgozzon suli mellett is. De tudják, hogy nem bírná, az anyja is tudja, aki ennyire rossz egészségnek örvendett, és most is azért, azt nem lehet terhelni, főleg egy olyan családban ahol milliók mennenk el a semmire, de a saját húgukra nincs még 50 ezer ft sem. Persze, dolgozni kell, meg magunknak kell megteremteni az életet, de nem segítség nélkül. Olyan ember nincs aki csakis egyedül ért el mindent, alap, támogatás nélkül. Mindenki függ valakitől, valamitől, a "csak a saját magam erejéből értem el mindent" nem igaz. Valami belátás azért csak jár. Valami kis mentség? Nem leeht midenki csak lusta, munkakerülő aki nem kares havi 400k-t. Amikor megemlítettem, hogy majd odaköltöznék ha anyám meghal valamikor, mert igy mindenkinek könnyebb, csak hallgattak, és nézték a tv-t. Aztán másnap mondja az apja, hogy jöhetsz, mert sokat kell pakolni és nem bírom. Ennyi? Ennyi lennék? A barátnőm is csak ennyi? Pakológép, meg cipekedő masina? És őt is szídják, hogy nem segít, nem dolgozik. Hogy? Sulira elmegy a fél nap, onnan rohannjon munkába, aztán essen haza 23 órára, aztán ha van egy kis szabadideje pakolja a sok nehéz cuccot ami a hát körül van, mert ha van valami mindig ő az első akit leparancsolnak, pedig van pár szomszéd aki ráér, és semmit nem csinál egész nap, sőt pár még fel is ajánlotta, hogy ne a lánya cipelje már azt, majd segítek. De ők maguktól senkit, ekkora szégyen kérni segítséget attól aki úgyis adna, és inkább a koraszülött, epilepsziás beteges lányomat gyötröm? És még mondják, hogy nem segít semmit, ha meg visszavág, hogy ezeket ki csinálja akkor? A válasz: még szép, hogy segítesz ezekben. Akkor most mégis segít? Ez az ellentmondás kiséri az egész családját. Rengeteg pénz, semmi empátia, szeretet. Nem lehet mindent lezárni azzal, hogy más is dolgozik suli mellett. Az nem volt olyan állapotban mit ő. Mérlegelni kéne, és a szívre lélekre hallgatni, nem csak a racionális énjükre. Ők szerencsések voltak, minden sikerül, mi nekünk semmi, és nem azért mert mi nem akartuk, én sem akartam, hogy apámnak ne legyen semmije, hogy idős korban legyen apa, ő se akart kora szülött lenni. Ha már nem vigyáztak, és azt mondták, hogy tartsd meg segítünk hát tegyék. Most kell a segítéség, nem kiskorban, babák vásárlásával. A kérdés. Ezek ismeretében mit kéne tenni? . Beszélni velük nem lehet. Próbáltam többször is, elterelték a témát. De már számítanak ránk, nekünk van már kötelességünk feléjük, de nekik mi lenne felénk? Mert az, hogy etették, itatták ruházták az alap. De a sulija kifizetése is "hatalmas érvágás" nekik, pedig a több gyerekre semmit nem kellett költeni, nem is végeztek el semmi komolyabb sulit, csak a szerencse tette őket oda ahol vannak. Az, hogy éltek vele még nem érdem, és nem emeli őket senki felé. Ha 40 év kőkemény munkája állna mögöttük, akkor sem lenne jogos ez a kihasználás, és érzelmetlenség. De egy ilyen család ne olyan okokkal szívja a beteges testvére vérét, hogy mi lesz anyuékkal ha nem dolgozol suli mellett? Nem irigylek semmit tőlük, mert a lélek a szív nem vehető meg, és nem szerencse dolga. Szeretjük egymást és bizakodva várjuk a jövőt. De a segítséget is várjuk, mert mi nem nulláról inultunk mint sokan, hanem minuszból, és ahhoz kellett a sok energia eddig, hogy elérjük a nullát. De a továbblépéshez kell a segítségük. Van-e esély a változásra? Mit kéne még nekünk megtenni? Beszélni nem lehet, mert tudják mi van velem, de nem érdekli őket. A saját lányukat is ismerik, tudják, hogy nőtt fel, ennek ellenére mégis ezt teszik vele. Nem hülye emberek. Tehát tisztában kell legyenek azzal, hogy ez nem túl jó igy. De önzők sajnos. A barátnőm nem bulizik, nem jár sehova, én is oda járok évek óta, segítek amiben tudok helyette. De nem érdemlünk meg legalább egy esélyt, hogy igazán elfogadják mi miért van igy velünk? Ezek olyan témák amiket nem lehet egyfolytában nyüstölni, mert kényesek, sokszor kezdtem bele, de nem jutottam a végére, mert jött egy pletyka ami fontosabb volt mit az életem.
válasza:Én vagyok az aki néhány negatívat írt...14.12-es többek között is.
Idefigyelj!
NEM az a probléma, hogy ezt gondolod, hanem az, hogy az egész életed e-körül forog!
Van egy bizonyos véleményed, ez eddig rendben van.
DE!
Nem érzed, hogy amíg ezen gondolkodsz, amíg ezen agyalsz elfolyik melletted az életed????
Komolyan nem látod?????? Tényleg nem fogod fel hol itt a probléma?????????????????????
EGY HELYBEN TOPOROGSZ!!!
válasza:NEM AZ A GOND, HOGY VAN VÉLEMÉNYED, HANEM AZ, HOGY NEM TUDSZ ETTŐL ELVONATKOZTATNI!!
Egy felnőtt ember NEM ilyen.
Egy felnőtt ember felméri a problémát és próbál változtatni! A lényegre koncentrál. És itt most nem anyósék viselkedése a lényeg!! Ők már nem fognak változni, nem érted?????????????
Hagyd már a francba anyósékat, szakadjatok el tőlük. Meddig akarsz még várni?? Ha eddig nem segítettek ez után sem fognak, erre még nem jöttél rá?
Egy helyben állva vársz segítséget másoktól.
És nem vagyok egy szívtelen dög, mert a saját gyerekemnek evidens, hogy segítenék, nem a párod szüleinek a pártján állok.
válasza:Figyelj, én értem hogy miről beszélsz, hogy egy szülőnek erkölcsi kötelessége anyagilag is segíteni a gyerekét, elindítani az életben. Ez világos.
Ellenben:
Egészen biztos vagy te abban hogy semmilyen módon nem szándékoznak segíteni a lányuknak? Mert jelenleg ha jól vettem ki, akkor iskolába jár. Aki iskolába jár, és nem tud rendesen dolgozni, annak esélye sincs hogy fenntartsa magát, ergo még nem jött el az ideje hogy "elindítsák az életben". Hisz még végzettsége sincs...
Az hogy koraszülött, egy dolog, ez még nem jelenti azt hogy aki koraszülött volt az már soha többé nem tud fizikai munkát végezni, és a széltől is óvni kell, és szegény. Na ne... Leírták már itt is, de én is ismerek olyanokat akik anno koraszülöttek voltak, és abszolúte semmilyen mértékben nem hat ki a jelenlegi életükre. Ez egy hülyeség, már ne haragudj.
Azt hogy milyen súlyos az epilepsziája, nem tudhatom, ha naponta van rohama, hát az tényleg elég gáz, de sok olyan epilepsziást ismerek akik teljesen normális életet élnek és alig vannak tüneteik. Tehát ez se lehet kifogás.
A jelenlegi helyzetben már a legnagyobb "segítséget" megadták: megengedték hogy odaköltözz. Ebbe szerintem 10 szülőből 9 nem ment volna bele. Másféle segítség a jelenlegi helyzetben teléjesen felesleges lenne, hisz a lányuk még iskolába jár. Vagy mit vársz, egy ígéretet, hogy majd kap egy saját lakást, vagy majd ha elköltözött akkor adnak neki havi xezer forintot? Vagy mit? Honnan tudod hogy nincs is szándékukban támogatni a lányukat? Talán kijelentették?
A "megértés"-re, "együttérzés"-re vonatkozó részt se egészen értem. Mit vársz, hogy fogják meg a kezed, és hallgassák meg a hányattatott sorsodat, morzsoljanak el közben pár könnycseppet, és mondják azt hogy "te szegény, tényleg milyen szörnyű neked"? Attól neked jobb lenne ha sajnálnának, vagy "megértenének" (bármit is jelentsen ez a te szótáradban)? Te se kutyájuk, se macskájuk nem vagy, ennek ellenére mégis belemennének hogy odaköltözz, szerintem ez már önmagában elég nagy dolog. Főleg azt is figyelembe véve hogy valószínűleg nincsenek túlzottan elragadtatva tőle hogy a lányuknak sikerült kifognia egy 30 éves teleoperátort. És itt most teljesen mindegy hogy miért tartasz ott, ahol tartasz, a tények azok tények, ők legfőképpen a lányuk érdekeit nézik. Lehet hogy megértenek, lehet hogy sajnálnak, de ettől függetlenül még valószínűleg nem ilyen fickót szerettek volna a lányuk mellé. Persze ez csak egy sejtés. Én így gondolkoznék, pontosan azért mert a gyerekem lenne az első, és sokkal amibíciózusabb, talpraesettebb férfit képzelnék el mellé. Ne vedd sértésnek, de kicsit idegesítő hogy te is meg párod is mindig csak a "körülmények áldozatai" vagytok, az egész szemét világ ellenetek van, stb. Ha nem tudsz elhelyezkedni a végzettségeddel, már réges rég átképezhetted volna magad (levelező suli), a barátnőd is elmehetne suli mellett melózni ha tényleg olyan borzasztó otthon, és összeköltöznétek albérletbe. Ehelyett várjátok hogy a sült galamb a szátokba repüljön és sopánkodtok hogy milyen szemét egy világ ez, hogy mégse repül.
Én megértem amit mondasz a szülők szerepéről, és én is hasonlóképpen gondolom, de picit sok az önsajnálat. Annyira sajnálod azt a szerencsétlen lányt is hogy a végén még tényleg elhiszi (vagy már el is hitte) hogy ő egy szerencsétlen beteg ember aki nehezet se emelhet, dolgozni se dolgozhat, és lehetőleg a szél se fújja meg, mert ő szegény koraszülött volt, és gyenge, és jaj.
Kicsit szedjétek már össze magatokat. Kevesebb érzelgősséget, önsajnálatot és rimánkodást, több ambíciót, kitartást és tökösséget!
A "kedves" észt osztó kollégának üzenem:
Kíváncsi lennék arra,hogy ő milyen munkát találna úgy, hogy neki kell egyedül ápolnia évekig a szüleit, semmi segítség nélkül.
Mert azért elég frusztráló lehet az,hogy a melóban azért imádkozom, hogy ne legyen otthon baja az apámnak, éjjel nyugodtan tudjak aludni, pihenni, ne keljen mentőt hívjak, ne kelljen kórházból ki be járkáljak.
Be kell lásd, ez nem jó indulás az életbe.
És ne gyere azzal, hogy az unokatestvérem bátyjának a szomszédja tízszer rosszabb helyzetben van, és mégis melózik, és megvan.
Egyrészt nem hiszem, másrészt a tapasztalat az, hogy aki ilyen mókuskerékben van, az egyedül nem tud kilábalni belőle. Az ilyen emberek hamarosan kapnak egy infarktust, gyomorfekélyt, sztrókot, aztán lehet temeti 40 évesen.
Aztán majd a sírnál mondják, hogy jaj de sokat vállalt, miért nem kért segítséget? Vagy miért nem adtunk neki?
Igenis vannak olyan helyzetek, életkörülmények, amiből egyedül NEM LEHET kilábalni. Mert egy örvény jön létre, ami mindig visszahúz. Ha nincs egy segítő kéz, elmerül az illető. És szerintem ez fáj a fiatalembernek. Ott egy gazdag, szerencsés család, és ahelyett, hogy segítene, legalább azzal, hogy elfogadják, még kárognak...
Az meg,hogy mennyire örülnek neki...
Ha én tudnám, hogy a beteges lányom mellé, és majd mellénk egy olyan ember költözik, aki egyedül ápolta a szüleit, emellett dolgozott, és még félre is tudott rakni, hát én összetenném a két kezemet.
Neked, meg kedves kérdező azt javaslom, ne rágódj, emészd magad ezen. Ahol pénz van, oda pénzt várnak, ha nem jön, akkor már rinyálás van, hogy "jaj miért nem egy Rockefeller jött a lányomnak?" Idővel el fogják fogadni azt,hogy a pénzen kívül vannak más értékek is. Ha majd nem tudnak kimenni a wc-re, meg nem tudnak felülni egyedül, átértékelik az álláspontjukat.
válasza:Figyelj, nekem se volt ám fenékig tejfel, engem se szerettek különösebben szüleim, sőt, apám néha jól el is vert. Nemhogy autót meg drága tv-t, de egy túrórudit nem kaptam tőle, mégis itt vagyok. Őszintén megmondom, én azt látom hogy a kiscsaj iszonyatosan sajnálja magát, és remekül összeilletek, mert végre talált valakit aki szintén nagyon sajnálja őt.
Másnak is van szar helyzete, másnak is van kettyós családja, össze kell szedni magatokat és menni előre mint a tank. Nem a szülők pártját fogom, ez tévedés. De attól nem lesztek előrébb hogy mondogatjátok magatoknak hogy "szegény mi".
Figyelj, ha valóban ilyen önző rabszolgahajcsárok a csaj szülei, akkor ez van, megváltozni már biztos nem fognak. Egy beszélgetést talán megér a dolog, de nem hiszem hogy csoda történne. Innentől kezdve meg kár ezzel foglalkozni. Dolgozz becsülettel, próbálj előre jutni, a barátnőd meg tanuljon bőszen hogy később jó állása legyen, aztán ha elvégzi a sulit, össze is tudtok költözni. A végén még talán az is kiderül hogy mégiscsak támogatnak a szülők valahogy. Azért az hogy kocsit simán vennének a lányuknak, szerintem nem kis támogatás...
A másik meg az hogy szerintem azért kicsit árnyaltabb a kép, mint ahogy te azt lefested. Kíváncsi lennék hogy ha a szülők is elmondhatnák a saját verziójukat, egészen érdekes dolgok derülnének ki.
23:50voltam
válasza:Én vagyok az aki az észt osztja:) (N)
Sajnálom...még mindig az a véleményem, hogy csak sajnáltatjátok magatokat és irigyek vagytok. Más is épített már szarból várat és igenis vannak olyan emberek akik segítség nélkül indultak el az életben. Biztos nektek is menne, csak ti nem akarjátok eléggé.
Nem is értem miért nem szerettek a szüleid...olyan együtt érző, és jószívű vagy pedig.
Figyelj, te összekevered a munkát, a magunkról való gondoskodást, a halálba meneteléssel. Ilyen dumát nyomattak nekünk a 70-es években a brigádban. Dolgozz csak minél többet, az az ember aki kidolgozza a belét, ja és még fizess békekölcsönt, tagdíjat, aztán menj el a SZOT üdülőbe 2 hétre és be van fogva a szád.
Ez már akkor sem volt helyes, és most sem az. Ha nekem lenne egy ilyen gyerekem, aki otthon marad, nem jár discóba, nem drogozik, és segít amit mondok, még ha beleszakad is, biztos nem merülne fel ilyen gond, mert én közölném vele, hogy ha maradtok mindenben segítünk nektek. Főleg ha tudnám,hogy a párja honnan indult.
Én vidékről indultam. A szüleim voltak a tipikus hátrányos helyzetű nagy magyar bunkók. Semmi nem volt jó nekik. Ha szőke hajú lányt hoztam haza, miért nem barna, ha barna akkor miért nem szőke. Ha dolgozni mentem a TSZ-be biztos csak lopni akarsz, ha nem akartam, akkor munkakerülő, alja nép voltam. Besokaltam, leléptem egy viharos reggelen. Egy rend ruha, meg némi pénzmag volt nálam.
Pesten összeismerkedtem egy lánnyal. A szülei polgári származásúak voltak, jól éltek.Persze ehhez kellet néhány éljen Rákosi!, éljen Kádár! De nem volt nagy áldozat meggyőződésükkel szemben cselekedni.
Engem szeretettel fogadtak, leültünk vasárnap az ebédhez, rántott húst enni. És beszélgettek velem.
Megkérdezték honnan jöttem, mit csináltam eddig. Megtudták, hogy gyakorlatilag semmit. Itt akarok kezdeni valamit magammal. Erre nem azt mondták, hogy eredj keress valami szar melót, és gebedj meg, hanem felajánlottak egy állást magunknál.
Esélyt adtak. Nem ítéltek. Szerették a lányukat, és így engem is. Elfogadták, hogy vannak olyanok akiknek a minimum sem adatik meg. EMBER módra viselkedtek.
Ma már én viszem a céget, ami már nem ugyanaz mint volt, a fiam örökli majd. Szerencsés voltam. Nem volt könnyű így sem, nem kivételezett velem az öreg. De megmutathattam mit tudok. Nem nekem kellett rimánkodnom, megalázkodnom, hogy adjon esélyt, ő maga látta be, hogy mindenki jobban jár ha felkarolnak, és nem azt hangoztatják, hogy boldogulj magad.
Pedig akkor még lehetett. Volt munka, bementél egy melyre, és kijöttél 30 év múlva. Ma meg,...ha 5 évet kibírsz egy helyen csoda.
Tehát, nem tudom, ajánlottak-e fel neked valami
ilyet kedves kérdező, de félek nem. Ott ahol van rá mód, igenis közös érdek, hogy felkarolják a kevésbé szerencsést. Nem eltartani, engem sem tartottak el. De esély igenis kell adniuk.Mert ők fognak együtt élni velük, összejárni, és majd nézik a küszködésüket? Míg ők elvárják majd,hogy ápolják a szüleiket? ( A testvéreiről van szó)Sajnos nem tudom a részleteket, mit csinálnak, mi a cégük profilja. De biztos meg lenen a mód, hogy úgy segítsenek, hogy ne tűnjön adománynak, és eltartásnak.
Ha valaki szarban van, nem kiemelni kell onnan, ahelyett, hogy beljebb lökjük? Ha neked lenne módos segíteni valakin aki fuldoklik, mit tennél? Kimentenéd, vagy azt szajkóznád neki, miért úsztál olyan mélyre vazze...
válasza:"Nem is értem miért nem szerettek a szüleid...olyan együtt érző, és jószívű vagy pedig."
Kár ezért a primitív megjegyzésért, pedig a többi nem lett volna rossz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!