Vajon mennyit ér egy ember egy olyan családban ahol minden megvan, és mennyi ér egy gyerek aki nem olyan mint mi de szükség van rá?
Barátnőmmel 4 éve vagyunk együtt, én 10 évvel vagyok idősebb nála, eljegyzés előtt állunk, vannak gondok (hol nincsenek), de sajnos vannak olyanok is amiket meg lehetne oldani, de a rokonságával valahogy nem megy a dolog. Leírnám a tényeket, utána teszem fel a kérdésemet.
Barátnőm koraszülött volt,4. gyerekként érkezett, nem
várták. Sírás rívás volt a fogadtatása. De a testévrei meggyőzték az anyját, hogy szülje meg, majd segítenek. Aztán telt múlt az idő, sajnos epilepszia gyanús állapotba került, gyógyszermérgezést kapott, és egyéb bajai is lettek, tehát örültek, hogy életben maradt. Most tanul még és otthon segít szinte mindenben. Olyan dolgokban is ami nem női feladat, nehéz dolgok cipelése, tartása, rámolás pakolás, nélküle egy lépést nem tudnak tenni lassan. Az én helyzetem. Nyugdíjas szülők gyermeke voltam, apám rokkantnyugdíjas volt mikor születtem, és 50 év felett volt már. Anyám volt akkor 24 éves. Sajnos apám olyan helyzetben volt a háború és egyéb okok miatt, hogy szinte semmit nem tudott összehozni. Rokonaim öregek, kihaltak, vagy nagyon messze élnek, és semmi kapcsolat nincs velük, de ők is elég szerencsétlenek. Elvégeztem az iskoláimat 3 technikusit egymás után, mondván biztos helyed lesz valamelyik pesti gyárban, csak tanulj és legyen sok szakképzettséged.10 évem ment erre rá, szakmunkás érettségi, és a 3 technológusi szak. Az utolsó vizsgám előtt apám rosszul lett, és a vizsgák alatt ápolnom kellett, kórházból be, kórházból ki, amit jobban lett máris hazazavarták, pár nap múlva ujra be, majd oprálták a koszorúerét, tágitották. Életmentő műtét volt, kockázatos 82 éves korban, de beleegyeztünk anyámmal. De nem segített, pár hónapos küszködés után az elfekvőben meghalt, kiszáradva, éhenhalva, mert nem akart enni inni, azok meg nem nagyon akarták táplálni, infúziórét is úgy kellett veszekednem velük. Nem sokkal rá, hogy eltemetettem, nagyapám következett. Felhoztuk hozzánk, itt ápoltuk őt is. Vele is ez volt csak tovább. Mindezt úgy, hogy semmi segítséget nem kaptam rokontól, államtól, örökségem nem volt, és a nagy beigért munkát sem kaptam meg, mert azóta változott a helyzet, nem kell már ilyen képzett ember a gyárakba. Olyan munkát kellett keresnem ami mellett tudtam ápolni apámat és nagyapámat. Rászmunkaidős operátor vagyok. És így találkoztam barátnőmel. Eddig szép igaz?
Az ő rokonsága kiemelkedően szerencsés, viszonylag
minimális energiával tanulással olyan sokat értek el amire másoknak egy élet is kevés. Az összes rokona kezén (sok-sok) milliók futnak át évente. De sajnos a péjz imádat miatt emberi kapcsolatokban nem túl járatosak, csak a rosszindulatú pletyka, mások kibeszélése a téma ha összejön a család. Én és barátnőm nagyon kilógunk ebből, idegenek vagyunk ott ahol családtagnak kéne lennünk. Sokszor megpróbáltam elmondani miért tartok ott ahol tartok, és miért nem tudok előrébb jutni. Nulla örökséggel, (sőt anyám adósságokat is felhalmozott) nulla rokoni segítséggel, és 5 évbe annyi bajjal ami másnak 30 év alatt sincs nem lehet a mai (és semmilyen) világban boldogulni egyedül segítség nélkül. De nem akarták meghallgatni nagyon, szemembe nem mondnak semmit, de hátam mögött azért megvan a rossz vélemény, meg a sirás, hogy jaj mi lesz veletek, . Ők egyelőre nem mutatnak semmi segítő szándékot, milliós kocsikkal jönnek a rokonai, és jajgatnak, hogy mi lesz veletek, meg a szüleivel, a saját édes testvérei is csak azt hangoztatják, hogy dolgozzon suli mellett is. De tudják, hogy nem bírná, az anyja is tudja, aki ennyire rossz egészségnek örvendett, és most is azért, azt nem lehet terhelni, főleg egy olyan családban ahol milliók mennenk el a semmire, de a saját húgukra nincs még 50 ezer ft sem. Persze, dolgozni kell, meg magunknak kell megteremteni az életet, de nem segítség nélkül. Olyan ember nincs aki csakis egyedül ért el mindent, alap, támogatás nélkül. Mindenki függ valakitől, valamitől, a "csak a saját magam erejéből értem el mindent" nem igaz. Valami belátás azért csak jár. Valami kis mentség? Nem leeht midenki csak lusta, munkakerülő aki nem kares havi 400k-t. Amikor megemlítettem, hogy majd odaköltöznék ha anyám meghal valamikor, mert igy mindenkinek könnyebb, csak hallgattak, és nézték a tv-t. Aztán másnap mondja az apja, hogy jöhetsz, mert sokat kell pakolni és nem bírom. Ennyi? Ennyi lennék? A barátnőm is csak ennyi? Pakológép, meg cipekedő masina? És őt is szídják, hogy nem segít, nem dolgozik. Hogy? Sulira elmegy a fél nap, onnan rohannjon munkába, aztán essen haza 23 órára, aztán ha van egy kis szabadideje pakolja a sok nehéz cuccot ami a hát körül van, mert ha van valami mindig ő az első akit leparancsolnak, pedig van pár szomszéd aki ráér, és semmit nem csinál egész nap, sőt pár még fel is ajánlotta, hogy ne a lánya cipelje már azt, majd segítek. De ők maguktól senkit, ekkora szégyen kérni segítséget attól aki úgyis adna, és inkább a koraszülött, epilepsziás beteges lányomat gyötröm? És még mondják, hogy nem segít semmit, ha meg visszavág, hogy ezeket ki csinálja akkor? A válasz: még szép, hogy segítesz ezekben. Akkor most mégis segít? Ez az ellentmondás kiséri az egész családját. Rengeteg pénz, semmi empátia, szeretet. Nem lehet mindent lezárni azzal, hogy más is dolgozik suli mellett. Az nem volt olyan állapotban mit ő. Mérlegelni kéne, és a szívre lélekre hallgatni, nem csak a racionális énjükre. Ők szerencsések voltak, minden sikerül, mi nekünk semmi, és nem azért mert mi nem akartuk, én sem akartam, hogy apámnak ne legyen semmije, hogy idős korban legyen apa, ő se akart kora szülött lenni. Ha már nem vigyáztak, és azt mondták, hogy tartsd meg segítünk hát tegyék. Most kell a segítéség, nem kiskorban, babák vásárlásával. A kérdés. Ezek ismeretében mit kéne tenni? . Beszélni velük nem lehet. Próbáltam többször is, elterelték a témát. De már számítanak ránk, nekünk van már kötelességünk feléjük, de nekik mi lenne felénk? Mert az, hogy etették, itatták ruházták az alap. De a sulija kifizetése is "hatalmas érvágás" nekik, pedig a több gyerekre semmit nem kellett költeni, nem is végeztek el semmi komolyabb sulit, csak a szerencse tette őket oda ahol vannak. Az, hogy éltek vele még nem érdem, és nem emeli őket senki felé. Ha 40 év kőkemény munkája állna mögöttük, akkor sem lenne jogos ez a kihasználás, és érzelmetlenség. De egy ilyen család ne olyan okokkal szívja a beteges testvére vérét, hogy mi lesz anyuékkal ha nem dolgozol suli mellett? Nem irigylek semmit tőlük, mert a lélek a szív nem vehető meg, és nem szerencse dolga. Szeretjük egymást és bizakodva várjuk a jövőt. De a segítséget is várjuk, mert mi nem nulláról inultunk mint sokan, hanem minuszból, és ahhoz kellett a sok energia eddig, hogy elérjük a nullát. De a továbblépéshez kell a segítségük. Van-e esély a változásra? Mit kéne még nekünk megtenni? Beszélni nem lehet, mert tudják mi van velem, de nem érdekli őket. A saját lányukat is ismerik, tudják, hogy nőtt fel, ennek ellenére mégis ezt teszik vele. Nem hülye emberek. Tehát tisztában kell legyenek azzal, hogy ez nem túl jó igy. De önzők sajnos. A barátnőm nem bulizik, nem jár sehova, én is oda járok évek óta, segítek amiben tudok helyette. De nem érdemlünk meg legalább egy esélyt, hogy igazán elfogadják mi miért van igy velünk? Ezek olyan témák amiket nem lehet egyfolytában nyüstölni, mert kényesek, sokszor kezdtem bele, de nem jutottam a végére, mert jött egy pletyka ami fontosabb volt mit az életem.
válasza:nem a pénzt kell,hanem a megértés...nem kölcsön kell,hanem adomány...
irhatod akárhogy a pénzük kell,szép magyar forintok.vagy inkább euro...
én azon se csodálkoznék ha le akarnák beszélni a lányukat róla...
vagy te,30fölötti életben még semmit el nem érő férfi,és adott egy fiatal lányka,akit annyira nem rajonganak körül otthon,igy te vagy neki mint megértő lélek.
És csodálkozol,h nem támogatják a lányukat abban hogy 10 év múlva ő is a béka pics@ja alatt legyen...
hol olvastad,hogy pénzt adnának? Amit ők tartanak fontosnak azt adnának esetleg. De inkább azt se. Egy együttélésben mindenkinek kell valami alkalmazkodás. Mi megtettük. Gyakorlatilag már most úgy élünk mint egy házaspár. Mivel én nem vagyok ott egész héten mert azért még anyámat is ápolnom kell, no meg dolgozni, no meg azért némi pihenés is kell, és persze ott is helyt kell állnom, szerintem ez igenis férfi dolog, mert megteszem. De nem vagyok birka,hogy szó nélkül mosolyogva..
Tudom én,hogy egy olyan országban ahol mindenki azt hiszi az ő baja a legszörnyűbb az immunis lesz a másikéra, sőt hajlamos bagatelizálni. Engem csak az érdekelne ti mit tennétek ebben a helyzetben? Kié a felelősség, mit lehet elvárni egy ilyen családtól? Mert a család többi tagja tőlünk azért vár el kisebb nagyobb dolgokat, mi megtesszük. De ha nekünk kéne valami, maguktól eszükbe nem jut, kérni meg nem kérünk. Semmit. Tehát nem részvétet árok, hanem azt,hogy van-e valami jó módszer ilyen helyzetek kezelésére. Volt-e más is ilyen vagy hasonló helyzetben, megoldotta-e stb stb. Tehát nem kell belemagyarázni semmit abba amit írtam. Csak az alapot várjuk el, ami sajnos nekik a nagyon nagyon maximum...
válasza:" Barátnőm nem kér kocsit, drága tv-t, mert azt kapna..Egy kis empátiát kértünk volna, egy kis belátást. Azt,hogy ha már nekik ennyi van, akkor legalább azt mondják,hogy majd ha elindultok az életben segítünk"
kocsi,drága tv eladható...és elég pénzt az is...
jah hogy neked az kellene h vegyenek egy kis kecós meg fizessék a havi rezsit?
sorry,én se adnék ilyenre a lányomnak ha látnám hogy egy ilyen férfival akar oda költözni...
válasza:Nem mindenki olyan, hogy együttérzően bólogasson, hogy jaj te szegény, nem örököltél semmit... meg jaj így jaj úgy... Már egyszer meghallgattak. a lányuk helyzetét ismerik, de nem ekörül forog a világ hogy most mennyire sajnáljuk magunkat vagy a másikat.
Abban igazad van, hogy nem a lánynak kéne cipelnie. De azért egy normál ház körül nem szokott mindennapos lenni egy nagy cuccok pakolása... úgyhogy ezt nem értem. Ha meg a lányt kérik meg hogy pakolja el, akkor ha neki nem megy, akkor miért nem ő kéri meg a szomszédot, hogy segítsen, ha már úgyis felajánlotta? neki is van szája nem?
Az hogy koraszülött volt és az epilepszia önmagában nem indokolja hogy ne dolgozzon. De ahogy mondtad adnának ők neki kocsira mindenre, akkor viszont nem értem hogy miért mondod hogy azt akarják dolgozzon a suli mellett...
Ha meg bejelented hogy oda fogsz költözni, nem értem mit vártál. Persze hogy adnak melót, ha már ott vagy. Az én apám is ilyen, akárhányszor jött hozzám pasi, mindnek kiadott valami melót, ha már itt van, segítsen. Ez azért elég természetes. ha nem tetszik akkor nem kell ide jönni.
A szülők nem tutujgatós fajták. Ha bajod van, meg kell mondani, vagy hogy mit kérsz tőlük. Egyenesen, és nem kell várni hogy majd nyafognak veled együtt hogy milyen szar a helyzet.
nem biztos hogy azzal van bajuk hogy neked nincs semmid, hanem inkább azzal ahogy hozzáállsz a dolgokhoz.
válasza:A kocsit úgy értettem,hogy fontosnak tartják, és ha arra kérne akkor lehet kapna. nem ezeket kéne kiemelni emberek. Természetesen nem vártam együttérzést, olvastam sok hsz-t és kb ugyanazt kaptam mit azok. mi vagyunk az ingyenélők ,azok meg a szentek. mi csak pénzt akarunk szegényektől, dolgozni meg semmit. Nem kívánom senkinek azt az időt amit ürülék vizelet, és egyéb dolgok tisztizásával töltöttem, egyedül..tehát nekem senki ne beszéljen arról,hogy piszkos a munka, meg mástól várok segítséget. Az alapot várom. Ami megillet mindenkit, ez még nem pénzhajhászat, nem a másik hátán nyakán élősködés. Sajnos nem látjátok a valós helyzetet, amit leírtam abból leeht így is lehet úgy is itélni. Persze így könnyebb ahogy a többség, mert valószínűleg ti is ezt kaptátok az élettől. Ettől függetlenül tudom,hogy ők is tudják,hogy ez nem jó így, és bárki aki odajött, idegen rögötn látta mi is folyik ott, és valahogy közölte is ezt. Tehát aki látta és kicit benne van igazat ad, vagy legalábbis megérti, és nem ítélkezik. Az meg,hogy pénz pénz..a ti mániátok. Én egy szóval sem írtam,hogy tarsanak el minket, az odaköltözés is oké, a kihasználás is az? ha ők minket, mi miért ne őket? De nem így gondolkodunk, de azért valamire számítani lehetne egy ilyen családtól, legalább abban,hogy ne gyötörjék a lányukat. A szomszédokat pedig ne a lány hívogassa át, amikor az apjával pakol, azaz az apja áll ő meg cipel, és hordja. Rosszindulat az megy sajnos. De a kíváncsiságom arra vonatkozóan,hogy mi lesz a fő reakció kielégült:) Tényleg nem lehet tovább látni az orrunknál? Tényleg helyénvaló,hogy a szülő bármit megtehet, és ha a gyerek bírálja akkor hálátlan, ha a jövőjére gondol akkor pénzleső? Igenis nem szabad megterhelni azt aki koraszülött volt. Akinek van orvosi végzettsége, vagy legalábbis olvasott ember, az tudja,hogy ezek sose lesznek teljes értékű, terhelhető emberek. Valami mindig visszamarad. És a szülei tudják ezt, és ennek ellenére ezt teszik. Ez is rendben van így?
A munka keresés pedig ugye 4 diplomával sem könnyű, úgy meg főleg ha van egy vagy kettő ápolásra folyamatos gondozásra szoruló családtag, és semmi segítség. azért gondolkodjunk már emberek..nem minden fekete fehér.
válasza:Művészlélek... bleh. A művészlelkek igazából egy dolgot akarnak: mecénást. Teremteni meg semmit.
Az a baj, hogy te a problémáidra kérsz segítséget, miközben problémád nincs is. Csak az, hogy segíteni kéne a ház körül ahol ingyen laksz.
Kicsit elgondolkodhatnál, ha eddig csak negatív véleményt kaptál a GYK-n akkor a gond valahol veled van inkább, nem?
válasza:Jajj. Átfutottam az irományod.
Az nagy-nagy érték, hogy ilyen családi háttér mellett képesek vagytok kitartani egymás mellett. Sajnos ez a mai rohanó világban ritka. Legtöbben menekülnek ilyenkor könnyebb utat választani és más párt keresni, nem "ilyen macerásat". Bocs a kifejezésért, nem negatívként írtam, csak én is egy ilyen macerás lány vagyok és tudom milyen ilyesmi háttérrel indulni.
Leírom az esetemet, hogy értsd, miért javaslom azt, amit javaslok majd:
Mondjuk az én családom sosem volt gazdag, és nagy sem, és a távolabbi rokonokkal sem volt sose összejárkálás. Nagyszüleim, anyám, és én éldegéltünk okosan, spórolósan, nagy igények nélkül, így minden szükséges megvolt. Nagyszüleim rég meghaltak. Apám még néhány éves koromban elhagyott minket. Bár szerintem erről anyám is tehet, ezért felnőtt fejjel nem hiszem el, hogy csak az apám volt rossz. Mindenesetre egész gyerekkoromban anyám károgását kellett hallgatni, hogy mert a hülye apád, meg ha apád itt lenne, mennyivel könnyebb lenne, stb... Na meg, ha valami rosszat csináltam, akkor jött az épp olyan eszetlen vagy, mint apád duma. Mintha mindenről én tehettem volna.
Beszélgetni sosem lehetett anyámmal, mintha neki sem lennének érzései. Én pedig gyerekként nem mertem kezdeményezni. Gyakorlatilag anyám nem is ismer. Azt gondolja, hogy a gyerek csak úgy van, illetve kell, hogy legyen, mert úgy szokás, és csak a külsőségek fontosak neki. Karácsonykor is fontosabb neki az időben feldíszített karácsonyfa, minthogy leüljünk és netán beszélgessünk. (Valami ilyesmit érzek a leírásodból, hogy a párod családjánál is ezek a külsőségek lehetnek elsődlegesek. A látszat, a szokás, hogy mit mondanak mások. És meg merem kockáztatni, hogy lelkileg őt sem igazán ismeri a családja. Csak túlél mellettük, mint én.)
Az első komoly barátomról alig mertem szólni anyámnak, és alig mertem hozzánk elhozni... Végül szimpatikus volt anyámnak, jól elbeszélgettek. De mikor másodszor jött, majd hazament, utána anyám rákezdett a "szokások" ecsetelésére... Nyikorgott az egyik ajtónk, és épp akkor tépte ki anyám véletlen a konnektort a falból, mikor itt volt a srác. Na mikor elment, anya reklamált, hogy ennyire nem képes, hogy férfi létére megcsinálja a konnektort és azt sem veszi észre, hogy nyikorog az ajtó... Csak lógatja a lábát és vendégeskedik nálunk, bezzeg a levesfőzésben tud segíteni, ami női munka....
Hát én meg úgy gondolom, hogy amíg nem lakik nálunk, addig igenis vendég. És ha nem tud villanyt szerelni, akkor inkább ne próbálkozzon vele, mert veszélyes.
Szóval anyám tele van csupa elvárásokkal. (Szerintem ez vezetett a saját válásához is.) Valahol volnának amúgy érzései, de már én szánt szándékkal teljesen rideg vagyok vele. Gyerekkoromban szükségem volt rá, de hiába. Most nem fogom megszánni.
Régen az volt, hogy a férfiak tartották el a nőket, és szerintem benne, és még sok más emberben ez él...
De a dolgok megváltoztak, mi nők is eljárunk dolgozni. Már ha hagyják, mert ugye nőként sokkal nehezebb munkát találni, és azért is kevesebbet fizetnek, mint egy férfinak.
Na szóval vannak ezek az elvárások. Hogy lányom tiszteld az anyád, segíts itthon, tanulj, dolgozz, "fogj egy jó pasit, hogy neked könnyebb legyen az életed", szüljél gyerekeket, stb... És hol maradnak ez érzések, a szeretet, szerelem, kérdezem én?!
Amit javaslok:
Amint tudtok, költözzetek a pároddal külön, és szeressétek egymást! Emellett szabadidőtökben járjatok hozzájuk haza segíteni abban, amiben tudtok, de ezt kizárólag a szabad kapacitásotokban tegyétek és bármennyire elvárják, ne legyetek rabszolgáik.
Ha pedig nem tudtok külön költözni, akkor próbáljatok meg túlélni köztük úgy, hogy inkább elengeditek a fületek mellett a nem reális igényeket... Ne veszekedjetek velük, mert úgysem fognak megérteni, sem alkalmazkodni. És az ordibálás iszonyú energiát visz el. Meg se halljátok inkább, és tegyétek amit jónak láttok.
Csak ne hagyjátok, hogy tönkretegyék a kapcsolatotokat!!!!
Az nagy kincs, hogy vagytok egymásnak! Én odáig "fejlődtem" anyám túlélésében, hogy már nagyon ritkán veszekszünk, mert inkább csak bólogatok neki és megcsinálom azokat a házi munkákat, amelyek valóban szükségesek. Én is kemény munkákat szoktam csinálni, gyakorlatilag apámat helyettesítem, akit elüldözött...
És közben gyűjtöm a pénzem, hogy a segítsége nélkül tudjak saját lakást venni.
Egyszerűbb lenne persze, ha lenne egy párom, és közösen teremtenénk meg az otthonunkat. De ahhoz meg kell ismerkednünk, ahhoz neki is el kell jönni hozzánk, stb, én viszont csak akkor akarok már csak bemutatni valakit anyámnak, ha tudom, hogy ő az igazi. Ettől viszont teljesen macerásnak tűnök bármilyen átlagos életű srácnak. Az én helyzetemet csak az tudná átlátni, aki nagyon megértő, vagy maga is volt hasonló helyzetben. Hát ilyennel sajnos még nem találkoztam. Így aztán 30 éves elmúltam, egyedül küzdök a saját otthonért, és hogy valaha megtalálom-e a társam és lesznek-e gyerekeim, az teljesen bizonytalan, de egyre inkább arra megy a válasz, hogy nem.
Ezért mondom, hogy nagy kincs, hogy Te és a Párod vagytok egymásnak! Ne hagyjátok, hogy a családja tönkre tegye a kapcsolatotokat!!!
válasza:"Az alapot várom. Ami megillet mindenkit, ez még nem pénzhajhászat,"
megillet??? mindjárt megyek szólok anyámnak hogy engem is megillet az hogy útnakinditson...
"A munka keresés pedig ugye 4 diplomával sem könnyű, úgy meg főleg ha van egy vagy kettő ápolásra folyamatos gondozásra szoruló családtag, és semmi segítség"
1 nyelvvizsga miatt ki nem kapott diplomával is kaptam mérnöki melót...és meló mellett háztartást vezetek,nagyszülőt gondozok...sosem kaptam egy fillért sem...
ne nyigj,keress melót...én se adnék neked "alapot" (amugyse a te szüleid)
válasza:Szeretet nélkül mit sem ér az élet.
Bármit is teszel, dőre semmiség.
Ha szeretni tudsz és sugárzik belőled,
Rád mosolyog a magasságos ég.
/Kemenes Kálmán: Szeretet/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!