A rossz szülő-gyermek kapcsolatért ki a felelős?

Sajnos a szülő. Minden gyerek "tiszta lappal" érkezik a világra. Elsősorban a szüleitől függ, hogy milyen személyiséggé fejlődik. Persze, ahogy nő, egyre több hatás éri majd, de döntően úgy fog velük viselkedni, úgy fog rájuk reagálni, ahogy azt a szüleitől tanulta, és látja. Ezen nem módosít lényegesen sem az óvoda, sem az iskola, sem az életkorral járó változások. Az egész életünket döntően befolyásoló tulajdonságainkat és szokásainkat, a családból hozzuk mindannyian. Részben a genetika, részben a szülőktől tanult minta alapján.

A kérdés tehát úgy szólna helyesen: "Mit rontottunk el, hogy rossz a kapcsolatunk a gyerekünkkel?"

Megoldásként pedig azt tudom javasolni, amit sokan szinte automatikusan válaszolnak a "problémás gyerekek" szüleinek, de viszonylag ritkán ajánlják maguknak, a szülőknek. Szakember, pszichológus segítségét kell kérni. Ha lehet, akkor a gyerekkel együtt, ha ő nem hajlandó rá, akkor a szülőknek együtt. De legalább egyiküknek biztosan.

Abban talán egyetérthetünk, hogy ha egy anya szinte szóba sem áll a saját gyerekével, sőt örül, ha otthon sincs, ott valami nagyon komoly baj van. Ez pontosan olyan, mint egy betegség, amit kezelni kell. Az embernek természetes, hogy a fájós fogával, a vakbélgyulladásával hozzáértő szakemberhez fordul, és nem arra vár, hogy majd csak történik valami. A "beteg" kapcsolatokat is lehet, és kell is gyógyítani. Az szülő-gyerek kapcsolat, az egész életre szóló, legerősebb köteléke minden embernek. Nem szabad beletörődni abba, hogy nem "működik".

Kedves Kérdező!

Sokan feltehetnénk ezt a kérdést, hiszen a mai világban nem csoda, hogy rossz szülő-gyermek viszony alakul ki.

Ennek több okai is lehet:

-egyszerűen csak stresszes az egész család élete.

-gyeremeknek nehezen megy a tanulás, de szeretné és felszült, hogy nem

tud jól feljesíteni

-szülő-éjjel nappal dolgozik, hogy mindent megadjon gyermekének, ergo

Ő is feszült s zaklatott.

-kamaszódó gyermeknél szintén elöjönnek más problémák, pl. kikerül

otthonról, más társadalmi csoportba csöppen bele, ahol más szokások

viselkedési módokat tapasztal

-vagy egyszerűen csak vmi megromlott, de "senki se tudja" az okát, illetve

mindennek van oka, esetleg csak a szülő vagy a gyermek nem akarja

észrevenni a probléma okát!

Nagyon szívesen válaszolnék kérdésére, de ahhoz többet kellene tudnom a családi helyzetéről. S arról, hogy pontosan milyen viszony alakult ki kettejük között.

Remélem tudtam segíteni!

nehez ugy. NAlunk nagyon rossz anya lanya kapcsolat. En vagyok a lanya.

h miert alakult igy?

- ketten vagyunk testverek es az ocsemet erezhetoen jobban szerette, szereti mai napig is.

- mas a termeszetem es nem tud elfogadni annak aki vagyok, hanem meg akar valtoztatni

- irrealis elvarasok

- barmit amit csinalok neki nem jo

- bezzeg amit az ocsem csinal mindig jo, meg akkor is ha tiszteletlen bunko vele

- mindig jol tanultam avval sosem volt gond. Irrealis elvaras az ocsemmel valo kapcsolatban nyilvaul meg. Barhogy probaltam tesom fele nyitni, barmennyit is segitettem neki sosem eleg, es szerinte nem segitek nekik elegge, ami nem igaz, mert a kornyezetem szerint tul sokat is segitek.

- nem ismer. nem ismeri h ki vagyok, nem ismeri az erzelmeim a lelkem. Sosem fektetett arra hangsulyt h megismerjen lelkileg.

- tini koromban baratnoim 'neveltek' ami annyit jelent nekik ontottem ki banatom, toluk kertem tanacsot

-sosem ereztem semmifele tamogatast. ami segitseget kaptam az azert volt h abbol is a tesom tudjon profitalni

- mai napig is a banatom anyam legjobb baratnojenek mondom el es tole kerek tanacsot, ami szerintem nonszensz

- sosem kaptam tamogatast olyan ertelemben sem, amikor baj volt inkabb kikuzdottem magambol, nehogy azt kapjam 'na ugye megmondtam h ez lesz'. igy ragadtam kint kulfoldon

- onbizalmam lesullyedt a nullara. mai napig nem jo az onbizalmam es sokszor magam sem hiszem el h mire vagyok kepes.

-voltam pszichologusnal mert elhittem h szemelyisegi problemam van, mert ez van belemutve, aki megallapitotta h semmi gond nincs velem csak van egy zsarnok anyam.

hat roviden ennyi, errol orkat tudnek irni. Egyet tudok tenni h a kislanyommal jo viszonyom legyen h tanulok anyam hibajabol es mindent elkovetek h a tortenelem ne ismetelje meg magat!!!!

Valamennyire minden helyzet más, de mivel (idézve az egyik előző hozzászólót) minden gyerek tiszta lappal indul, a szülőé elsődlegesen a felelősség. Aztán amikor a gyerek felnő, valamelyest elszakad a szülőktől, tudatosodik benne egy eredetileg rossz a szülőkkel, akkor már ő is tud tenni többet a kapcsolat érdekében, és kell is neki tenni. Persze, egy rossz szülő-gyerek kapcsolatban nehéz bármit is tenni a gyereknek, akkor is, ha már "kirepült".

Az anyja-fia kapcsolatok kívülről gyakran nagyon jónak tűnnek, belül azonban nagyon rosszak. A fiús anyák általában nagyon szeretik a fiukat, nagyon ragaszkodnak hozzá, ez kívülről az anyai szeretet netovábbjának tűnik. Ugyanakkor gyakran rátelepszenek a fiukra, és amikor kezdene önállósodni, akkor nem engedik. Beleszólnak az életébe, érzelmileg zsarolják, a döntéseiben elbizonytalanítják, próbálják otthon tartani. Az ilyen anyák gyakran szabályosan féltékenyek lesznek a fiuk barátnőjére. A lányoknak ebből a szempontból könnyebb lehet talán, mert egyszerűbb leválni az anyjukról, bár az apjukról meg nekik nehezebb gyakran.

Mindkét utolsó hozzászólóval egyetértek. SabineHoffmann válaszából csak annyi maradt ki, amit a következő hozzászóló részletesen megfogalmazott a saját családi kapcsolatait illetően. :Figyelemmel kell lenni a kapcsolatok értékelésének, hogy hány gyerek van, milyen korúak, a gyermekek nemét, sőt, szerintem még a felmenőktől közvetített viselkedési paneleket is. Erre hoznék példát:Ismerek egy anyát, aki hasonló módon nevelkedett, mint az előző hozzászóló azzal a különbséggel, hogy benne az elfojtott düh fiatal felnőtt korában kirobbant-az anyjával szembeni kritika azzal nyilvánult meg, hogy semmiben nem fogadta meg a tanácsát. Esetében ez szerencsésen alakult, mert volt egy teljesen más habitusú anyósa, akire lehetett támaszkodni. Amikor ő meghalt, és volt olyan élethelyzet, hogy az anyjára szüksége volt, az aminimális segítséget sem adta meg. Kivitelezhetetlen jótanácsokkal ellátta, de inkább örült annak, hogy a lánya az "anyai intelmek" ellenére ("úgy-e megmondtam" ) válságban van (válás). A lány mégsem szakított vele, és még legalább 30 évig szülőtiszteleti alapon terrorizálta az egész családját.

A lánya megpróbálta másként nevelni a saját lányát. Lehetett véleménye, nem hurrogta le, ha az nem egyezett az övével-de az irreális elvárások kimondatlanul megjelentek. Valamint azzal a szülői mintával sem tudott szakítani, hogy a lánya csak egy gyerek, akit el kell irányítani. Nem választhatott önállóan pályát, barátokat, lakhelyet, foglalkozást-mert érdemben ő sem támogatta. Mindkét anya-lánya kapcsolatban megfigyeltem egy alapvető önzést. Egyfajta túlélési ösztönt, a saját lánygyermekkel szemben. Azt a felsőbbrendűségi hozzáállást, hogy én vagyok az azonos nemű felettesed a családban, függetlenül attól, hogy már saját családod van, és attól, hogy te mit akarsz. Az eszközök és a társadalmi helyzet teljesen más volt, tehát még azt sem lehet mondani, hogy a körülmények formálták így ezeket az anya-lánya kapcsolatokat. Vizsgáltam távolabbi felmenőket, és még két generációban valószínűsíthető ugyanez a pattern. Megjegyzem: nem csak a lányok, de az anyák is megsínylették ezt a viszonyulást, ami megmérgezte a szülő-lány kapcsolatot.

Van egy új-relatíve- tudományos kutatás, a transzgenerációs epigenetika, ami szerint bizonyos mintákat , betegségekre való hajlamot örökítünk, ami egyfajta sejtszinten meglévő, ugyanakkor a DNS-ben sem kimutatható információ. Ha hasonló élethelyzetek, neveltetés, viselkedési sémák hatására ez még fel is erősödhet. Szerintem így függ össze a környezeti hatás és a hozott minta egy családi kapcsolat alakulásában.

*Pl a húgom valami csodálatosan jó viszonyban van az anyánkkal, én meg ...., holott ugyanúgy nevelt bennünket, nem volt kivételezés, megkülönböztetés. Mindig is katasztrófális volt a kapcsolatunk,

Pont az volt a baj, hogy 2 különböző személyiséget nem lehet ugyanúgy nevelni, mindegyiknek másra van szüksége.

Én azt mondom, egyértelműen a szülő a felelős.

Lehet nagyon rosszul szeretni... Ha a szülő "mindent" megtesz a gyerekért, és a gyerek mégis elzüllik, nem jól szerette a gyereket. A gyereknek nem volt szüksége a "mindenre", amire viszont szüksége lett volna, azt nem kapta meg.

Sok szülő abba a hibába esik, hogy azt akarja adni a gyereknek, ami SZERINTE jó a gyereknek, és nem foglalkozik azzal, hogy a gyereknek VALÓJÁBAN mi lenne a jó. A saját életét akarja a gyerekre kényszeríteni. Nem kételkedem az őszinte jó szándékában, mégis helyrehozhatatlanul elcseszi a gyerek életét is meg a kettejük kapcsolatát is. MErt a legfontosabbat nem veszi ilyenkor figyelembe: hogy a gyerek egy önálló személyiség, nem az ő klónja.

09.21-es voltam:

- meg azt felejtettem ki, ha anyam ugy gondolta h biztosit mindent penzugyileg, jobban mondva a tanulasunkat biztositja ezaltal megadott mindent. DE nekem elsosorban szeretetre es tamogatasra lett volna szuksegem. amikor bajban voltam tanacsra, nem pedig arra h na meg mondtam ugyis az lett. Tovabbtanulasnal is olyan szakmat valasztottam amit anyu akart, es az lett belolem amit anyu akart. eleinte elveztem a szakmam es ugy gondoltam h megtalaltam onmagam benne mindaddig mig gyermekem nem szuletett. Ma mar nem szeretem a szakmam, es inkabb szivesebben lettem volna mas. de ez volt belemutve h ennek kell tanulni.

es ahogy valamelyik hozzaszolo megfogalmazta nagyon jol sok szulo ott koveti el a hibat, h sajat magat akarja klonozni, es amit maganak megalmodott eletet azt akarja a gyerekre raeroltetni. es a gyerek vagy egy bab es behodol vagy ebbol kitor es akkor elojonnek a problemak.

-pl szerettem balettra jarni, onnan kivett mert a sulibol el kellett hoznia pentekenkent fel oraval elobb amikor ugy sem csinaltunk semmit, tehat karom nem szarmazott belole. amikor erre rakerdeztem, minek ugyis bena voltm sosem lett volna belolem balett tancos.

- anyam erezhetoen fius anyuka. Van ket macskam az egyik fiu a masik lany. a lany cica szep, de butuska felenk es meg van a sajat szemelyisege, a fiu cica meg elegge tolakodo neha idegesito termeszetu macska de nagyon baratsagos ugy lehet nyuzni ahogy akarjuk. Anyu a fiu macskat szereti jobban. Ismeroseink otthon es itt a tavolban is akik ismerik jobban a kapcsolatunkat mind megjegyeztek h az ocsemet jobban szereti. Amikor elmondom neki akkor en vagyok a szemet diszno aki nem ertekeli a faradozasat.

-amikor ocsemnek komolyabb kapcsolata lett nem birta elviselni. a sogornom egyszer ugy fogalmazott nem hittem volna h a sajat anyosom lesz a vetelytarsam. nem akarta h a fia megnosuljon. sosem engedte oket onallo eletre nala laktak, eltartotta oket a sok vita ellenere is. Persze ocsem teljesen elfordult anyutol mert idegesitette h a szerelmet szapulja uton ut felen. annak ellenere h ocsem bunko paraszt vele meg is o jo es en a gonosz.

-engem ugyanakkor az elso jott mentnek hozzaadott volna. az elso tartos kapcsolatom is anyam eroszakolasara volt, mert neki tetszett a srac. a srac okes volt de langyos viz. ja meg az apjanak volt penze. en kulfoldre vagytam szerencset akartam probalni, o meg elvolt csak ugy a langyos vizben. Vegulis szakitottunk, es mai napig azt kapom meg h azert mert a rossz termeszetem miatt nem vett volna el felesegul. az a srac nem akart hazasodni es nem akart sajat gyereket en meg hazasodni akartam es gyerekeket. Mai napig nincs sajat gyereke az exemnek holott mar a 40-et toltotte.

-minden aron penzes pasihoz akart adni, nem baj ha az 15 evvel idosebb volt nalam. Pedig sajat magam is elo tudtam teremteni egy jo eletmodot.

-a ferjemet nem kedveli, mert a ferjem nem szereti az ocsemet ugyanis amikor segitseg cimen napjaban 10szer szol a telefon az mar tulzas. egyebkent ferjem rendes ember es jo papaja a gyerekunknek.

-mindig is azt mondta h minek nekem ferj es gyerek. Ugyanis szerintem o megbanta h ferjhez ment es gyereket szult.

-nem kivant terhessegbol maradtam meg. el akart vetetni csak apu nem engedte, mert elvalt volna tole. Igy maradtam meg. es mindig is ekepp allt hozzam. lett volna meg ket idosebb testverunk akit elvetetett.

-iranyitani es kontrollalni akarja az eletem es nem hagyom magam igy sokszor erzelmileg zsarol. pedig en tudom irnayitani az eletem es eleg jo korulmenyeket teremtettem kulhonban. ahelyett h buszke lenne ram, inkabb hazaarulonak tart. de a kedves fia ugyanitt van akkor o nem tudom miert nem hazaarulo. meg azt is megkaptam mivel tesomnak segitettem a bevandorlasban ok miattam vannak kint. de ha nem segitek azkkor onzo alak vagyok. tehat a lenyeg barmit csinalsz mindig vesztes vagy ebben a kapcsolatban. nekem meg elegem van a vesztes szerepkorbol.

- pontosan a fentiek miatt nem hiszem h ez a kapcsolat valaha is rendezodhet kozottunk. en probaltam nyitni fele, de mindig azt kapom meg h egy onzo szemet alak vagyok. Mindig lebecsmerel. Igy meg ugy latom nincs ertelme, mert mi a fenenek torjem magam. ha a lelkem adnam az sem lenne jo.

-gyerekkent is sokszor ultem a folyoso vegen es sirtam h a szuleim nem szeretnek. sot naplot is irtam errol.

- volt legjobb baratnommel a kapcsolat azert szakadt meg mikor gyerekek voltunk mert baratnom megmondta a velemenyet h a fia imadata tulzott, erre megharagudott ra. a baratsagunk fenott korban elevendett ujra mikor iwiw segitsegevel ujra egymasra talaltunk.

-kislanyom is sokszor idegesiti ot, mert hisztis, es szerinte el van kenyesztetve. Holott en ugy szeretem a kislanyomat amilyen avval a tulajdonsagaval amilyen, es azt adom meg neki amire szuksege van lelkileg.

remelem az nem lesz amit az egyik hozzaszolo irt h jet generaciokon megy ez keresztul. remelem nagyon h a kislanyommal jo lesz a kapcsolatunk es mindent el fogok ezert kovetni.