Ki akar használni a menyasszonyom, vagy szeret?

45 éves férfi vagyok, túl egy házasságon. Életem első 40 éve azzal telt, hogy komoly egzisztenciát építettem a családom, a gyermekem számára. Az első feleségem mindenben támogatott, nevelte a gyermekünket, én mégis kikészültem a pénzhajhász élettől, a munkaadói felelősségtől, folyamatosan ittam, hajszoltam a nőket, feleségem csak az utóbbi időben ismerte be, hogy tudta, kalandjaim vannak, dehát mi lett volna vele, ha elhagy, hisz szeretett és most is szeret. Bejártuk családommal a világot, felépítettünk két komoly házat, feleségem szüleivel laktunk az egyikben. Aztán arra eszméltem, hogy elmaradtak a barátaim- feleségem féltett tőlük engem és a gyermekünket is.

Nem szerelmi házasság volt részemről, korán, anyáméktól menekülve vettem el őt, a kezdetekkor sokáig nyomorogtunk együtt. Mindezek-, az italozás és a félrelépések ellenére maximálisan kiszolgáltam a családomat mindenben, ők voltak az elsők feltétel nélkül.

Ezzel együtt sokáig foglalkoztatott, hogy talán nem késő még új életet kezdeni szerelemmel, szerelemből, kevesebb megfeleléssel a család, a munka és a külvilág felé. Betegséget betegségre halmoztam, és a vállalkozásom is kezdett befuccsolni. Ekkor úgy döntöttem, kilépek a házasságomból.

Mindent, amit felépítettem, ott hagytam nekik, egy lakást tartottam meg mindössze, így is bőven volt furdalásom, amiért ennyi év után nem tartottam ki mellettük, különösen akkor, amikor kiderült, feleségemnek is komoly gondot okoz már a régi, közös, nagy ház fenntartása, amelyet úgy szeret, hiszen a készpénztartalékaik elfogytak.

A feleségem a mai napig szeret, én voltam az egyetlen férfi az életében, úgy érzi, haláláig törődnie kell velem, figyelni, vigyázni rám, és én ezt értékelem. Baráti a kapcsolatunk.

Később megismerkedtem egy tőlem 13 évvel fiatalabb nővel. Éppen akkor, amikor még nem tudtam helyre tenni magamban feleségem elhagyását, és azt sem, hogy még élni, szabadon, felelősség nélkül nőkkel ismerkedni akartam, ahogyan azt a kori házasságom miatt sosem tehettem felvállaltan. Fura mód hozzá, a családomhoz és a nőkhöz is ragaszkodtam a magam módján. Feleségem emellett mindent megtett, hogy visszacsábítson "haza" nem tudva, hogy sosem mennék vissza a furdalásom ellenére.

Az új barátnőm hozzám költözött, de nagyon féltékeny lett, hogy ennyire őriz-vigyáz a feleségem, aki elzárkózott az új kapcsolatomtól, megmagyarázhatatlanul haragudott a barátnőmre, pedig én mindent megtettem a családomért így is: naponta felhívtam őket, gyakran találkoztunk, orvosunk, könyvelőnk közös maradt, sokmindent elintézett nekem a feleségem, ha nem kértem, akkor is, én pedig a gondoskodásért cserében -és még mindig furdalásból- gyakran több napos családi programokra mentem velük, mint régen. De nőként sosem érdekelt többé a nejem.

A barátnőm nem értette ezt, sokat veszekedtünk, valamiért nem bíztam meg benne, csak a feleségemben... A barátnőm igyekezett megfelelni nekem, de nehezen hittem, hogy nem csak kihasznál, hanem tényleg szeret. A családom sosem fogadta őt el. Sokat veszekedtünk, mígnem elhagyott...

Nemrég rájöttem, nem tudok nélküle élni. Vállaltam, vállalok mindent, amitől korábban elzárkóztam, hogy velem legyen, gyereket, közös életet, válást az első feleségemtől.

Azonban ebben a mostani helyzetben fogalmam sincs, miként biztosíthatnék számára rendezett életet, úgy, ahogy anno a családomnak. Ő nem vágyik luxusra, nem kér semmire, de összeszorul a szíve, látom, amikor elmegyünk egy kirakat mellett, és én nem tudok venni neki semmit... nem követelőzik, csak annyit szokott megjegyezni, gyereket szeretne már, kifut az időből- és én is.

Én most életemben először beosztottként dolgozom, azt csinálom, amit szeretek, nagyon kevés pénzért, de folyamatosan gondolkozom, miből és milyen vállalkozásunk legyen, hogy jobban élhessünk- pillanatnyilag a napi ételre is alig van pénzünk... Ő a szeretett hivatását adta fel, hogy együtt élhessünk, most egészségügyi gondjai miatt nem tud dolgozni egy ideig.

A minap kifakadt a nyomorgástól és azt mondta: mégis, mire akarom én az új életemet alapozni, ha mindent az első családomra hagytam?

Nincs szívem őket megfosztani a szeretett házaiktól, de az is felőröl, hogy látom, a barátnőm, akit rövidesen szeretnék feleségül venni, őrlődik... Szerinte én őt a kapcsolatunk első éveiben kihasználtam csak, és nincs jogom ezek után azt kérni tőle, hogy a munkáját elhagyva éljen velem együtt szinte nullából, amíg újra nem tud dolgozni. Gyereket szeretne mielőbb.

Szeretem őt, nagyon boldog vagyok, hogy visszajött hozzám. Nem iszom már és nem kell más nő- csak ő.

Mégis azt érzem, nem ért meg engem...

Szerintetek?

Köszönöm a válaszokat.