Én vagyok túl hisztis, vagy van okom szakításon gondolkodni?

Szerintem is ebből a szempontból kétféle ember létezik, vagyis eddig szinte mindig ezzel a két véglettel találkoztam: van, aki igényli az ilyen jellegű törődést, és van, aki abszolút nem.

Én is azok közé tartozom, akik nagyon igénylik. De ez szerintem felfogás kérdése. Az eszemmel értem és felfogom, hogy a szeretet és a szerelem nem ezen múlik, sokkal inkább a tetteken és a törődésen, és mondhatják nekem naponta hússzor, hogy "szeretlek", ha amúgy nem érzem. Viszont számomra is ez egy olyan nélkülözhetetlen momentum egy párkapcsolatban, ami ha nincs meg, valahogy keserédessé válik az egész. Pont azért, mert én úgy gondolom, hogyha szeretünk valakit, akkor az sohasem lehet túl nyálas, vagy unalmas, ha naponta többször elmondom neki, hogy mennyire szeretem, mennyire hiányzik és milyen jó vele, azon túl, hogy persze a szavakon kívül a tetteimmel is ugyanezt bizonyítom. És ha valaki nem ezt teszi, tehát nem mondja, akkor abból én talán helytelenül, de arra következtetek, hogy nem szeret eléggé, hiszen, ha szeretne, ő is mondaná. És itt jön be az, hogy ez azért van, mert alapvetően különbözünk ezen a téren, és itt nehezen lehet változást kicsikarni, hiszen nem lehet valakit arra kötelezni, hogy naponta 100x elmondja, hogy mennyire imád, ha egyszer ő nem érzi a késztetést.

Jogosan gondolkodsz tehát azon, hogy ha ez nincs meg a párodban, akkor van-e értelme együtt, hiszen ezek szerintem eléggé jelentősen befolyásolják egy kapcsolat hangulatát, ha ennyire két véglet találkozik. Bár tény az, hogy nem biztos, hogy két hónap után ennek még jelentőséget kell tulajdonítani. Várj még egy keveset, és ha nem változik jelentősen, és ez téged még mindig nagyon zavar, akkor kezdj el csak olyasmiken gondolkodni, hogy van-e tovább értelme.