Ez miért van igy? (Nem provokálás)

Én sem szeretnék gyereket. Már többször itt le is hurrogtak emiatt, lepontoztak. Én tudom, hogy nem vagyok az az anyatípus. Látom a körülöttem élők anyák életét, és nem fenékig tejföl. Megromlik a házasságuk/kapcsolatuk, annyi mindenről mondanak le. Közben minimális megbecsülést, segítséget kapnak. Nekem ez nem kell. Én önző vagyok, és szeretnék csak magammal, és a párommal foglalkozni. Szeretnék utazni, sokat dolgozni, hajnalig bulizni.

Nem érdekel ha most is le leszek pontozva. Inkább élem a saját életem, minthogy szüljek 1-2 gyereket, és ne foglalkozzak velük.

Amúgy is, ott a macskagyerek, nekem ő elég.

A pénztelenség, a karrier, a féltem a testem stb dolgok kézzelfoghatóbbak, mint a szeretet, az odaadás. Ezek sajnos némelyekből hiányzik.

Nekem van egy kisfiam. Nem tudom megmondani, hogy ezeken (a szerintem alapdolgokon) kívül miért akartam babát. De sorolni, tudnám, hogy miért lesz ő egyke...

Olvastam azt a kérdést amire te célzol.Ott volt egy válaszoló, aki nagyon gyerekpárti,és leostobázta azokat akik érveltek a késői gyerekszülés vagy a gyerekvállalás ellen.

Sztem az olyan nők akik nem tudnak érvelni a babó mellett, csak azért szültek gyereket, hogy abban teljesedjenek ki, mert mást nem tudtak kezdeni az életükkel.Ez volt az életcéljuk, meg a család, a társadalom ezt várta el tőlük, és most azzal h hangoztatják h de jó a gyerek már fiatalon is, csak önmagukat nyugtatgatják. Lehet lepontozni.

Amúgy mi a párommal majd azért szeretnénk gyereket vállani,mert imádjuk őket, szeretnénk ha a kapcsolatunk a gyerekben is kiteljesedne, jó lesz látni ahogy felnő, sok boldogságot tud okozni egy gyerek :) Persze sok gond is van velük, de hát az élet tele van kihívásokkal.

Sztem jó és szép dolog a család, de 24 évesen még nem ez a legfontosabb célom.

Őszinte leszek, én szeretnék gyereket, ha egyszer majd megtehetem. Tény, hogy nálunk a családban azt látom, hogy a testvéreimnek vannak gyermekeik, de a két nővérem elmeséli az életük "nem fenékig tejfel" oldalát is. Szeretném, ha egyszer megfelelő anyagi körülmények közé szülhetnék, nem csak bele a semmibe (ilyet nem is tennék), szeretném, ha a párommal, akit szeretek, létrehozhatnánk valakit, egy külön entitást, aki hasonlít ránk, külső és belső jegyeiben egyaránt, mégis egy teljesen új személyiség. Sok árnyoldala van a gyerekvállalásnak - az anyagiak, a kapcsolat megromlása, a gyerekkel kapcsolatos bonyodalmak, stb. -, de valamiért mégis úgy érzem, hogy megérné bevállalni.

Az anyukám 38 éves volt, mikor megszülettem harmadik gyerekként, későn érkeztem nagyon. Aztán jött az ovi, iskola, ballagás, középiskola, érettségi, nyelvvizsga, most egyetemista vagyok, és bár anyukám bevallotta, hogy a legelső gondolata az volt, hogy abortuszt csináltat, mikor megtudta, hogy terhes, mára azonban nem tudja elképzelni, mi lenne velük, ha én nem lennék. Sok fájdalmat okoztam nekik a kamaszkoromban, igyekeztem rendesen tanulni, de nekem is voltak kilengéseim, ráadásul folyton eltörtem mindenem, rengeteg allergiám van, amivel cipelhettek orvoshoz, szóval biztos nagyon rossz volt nekik, de mégis úgy vannak vele, hogy megérte.

A két nővéremen pedig pont azt látom, hogy az egyikőjüknek sikerült megoldani mindent két gyerek mellett - gyerekek megfelelő nevelése, nővérem épp a kiegészítő diplomáját szerzi már jogászként, a férjének jó munkahelye van, van egy saját, már kifizetett házuk, és boldogok. Minden rendben az életükkel, a házasságukról is sok dolgot tudok, így biztos vagyok abban, hogy a kapcsolatukkal is minden rendben.

Ellenben a másik nővéremnél azt látom, hogy imádja a két gyereket, de a férjével megromlott a házasság, mára barátsággá szelídült a dolog, olyannyira, hogy szexuális vonzalom sincs köztük. Ráadásul a férje nem dolgozik rendesen, a házon hatalmas hitel és adósság.

Látom az érem mindkét oldalát, már kezdem sejteni a saját lehetőségeimet, nincs már olyan messze a diplomám, amit az ismerősöknek hála használni is tudok majd. A párommal stabil a kapcsoltunk már sok-sok éve, biztos munkahelye van, ő is szeretne egyszer gyereket.

Tényleg értem azokat akik nem akarnak gyereket, és nem is hurrogom le őket, mert teljesen ép ésszel felfoghatóak az érveik, és reálisak is. Szóval megértem. Lehet, hogy egyszer nekem is úgy kell döntenem, hogy valami miatt nem vállalok gyereket, ki tudja, lehet, hogy biológiai okokból nem lehetne egyszer.

Ugyanakkor meg azt sem szeretem, amikor én vállalom, hogy igen, szeretnék egyszer gyereket, ha lesz rá lehetőségem, és egyből elkezdenek velem veszekedni, hogy milyen hülye vagyok, meg minek szülök ilyen világba gyereket, meg engem csak ne tartson el az állam (függetlenül attól, hogy dolgozni fogok éveket a gyerek előtt, ezt akkor is megkapom), meg ki fogja a gyereket felnevelni, ha esetleg későn szülők (mert az teljesen kivitelezhetetlen ugye a mai világban...), és sorolhatnám, hogy miket kapok a nyakamba, amitől még én érzem magam rosszul.

Azért nem védem meg magam ilyen kérdéseknél, mert csak én fogom utána rosszul érezni magam, amiért ez a véleményem.

Szerintem sok magyarázni való nincs rajta. Szaporodási ösztön. Amin emellett el kell gondolkozni szerintem, hogy e mellé az ösztön mellé megvan az a sok sok más feltétel ami a gyermekvállaláshoz kell.

A baj akkor van, amikor a feltételek nem adottak, de ennek az ösztönnek, vagy a társadalom nyomásának engedve vállal gyereket valaki, mondhatni gondolkodás nélkül.

Én azt, hogy miért nem akarok gyereket hasonlóképpen röviden meg tudom magyarázni: se ösztön, se megfelelő feltételek, semmilyen tekintetben.