Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kidobtak otthonról, mert...

Kidobtak otthonról, mert megvédtem magam?

Figyelt kérdés
Anyummal és 2 tesómmal élek együtt. 20éves vagyok. Suliba járok. Van egy fiúm. Ma szóltam anyunak reggel, hogy kellene venni kontaktlencsét, mert elfogy lassan. (Hozzáteszem: 2hetes lencsét majdnem 1,5hónapig használok, csak, hogy ne kelljen sokat fizetnie) Erre ő: majd meglátjuk. Nemrég elkezdtem sírni, mert nagyon fájt a fejem, és a szemem. Erre Ő megkérdezi mi a baj. Elmondtam neki, és az volt a válasza ordibálva, hogy: „B@zd meg akkor menj, és vegyél magadnak!” Amit eddig magamban tartottam most a felszínre jött. Megmondtam neki, hogy ez így nem fer velem szemben, hogy csak azért mert én vagyok a legidősebb én kapom mindig a legkevesebbet mindenből, és hogy a másik 2 tesómmal kivételezik. Erre úgy felhúzta az agyát, hogy azt mondta: „Holnaptól nem akarlak látni ebben a házban!” Nagyon sírok, és a pasim is dolgozik. Elmennénk albérletbe, de hát ő is tanul még, és amit mellette keres, az kb. 70000Ft egy hónapban. Megpróbálok keresni munkát én is, és ha nem lesz más lehetőségem ott kell hagyjam a sulit. Egyedül vagyok most itthon, és rettenetesen ki vagyok. Mi a véleményetek erről, mit tanácsoltok? Nagyon el vagyok keseredve, és remegek már vagy 1 órája, és mindemellett még a fejem, és a szemem is fáj!
2011. ápr. 7. 12:56
1 2 3 4 5
 21/44 A kérdező kommentje:
Az utolsó kettő hozzászólónak nagyon szépen köszönöm. Most tényleg jobban vagyok egy kicsit. Örülök, hogy vannak ilyen kedves emberkék, akik próbálnak segíteni. Remélem rendeződni fognak a viszonyok, vagy legalább olyan helyzetet tudok majd teremteni, amivel tudunk egymással élni, mert feszültségben, vitában, stresszesen mindent nehezebb.
2011. ápr. 7. 13:54
 22/44 anonim ***** válasza:
70%

Nekem is szokott ilyeneket mondani az anyám, sőt, durvábbakat is. Nekünk is kevés a pénzünk, anyu egyedül nevel, és gyakran vannak viták az anyagi helyzetünk miatt. Ő többet akar nekem adni, de nem tud, ezért magát okolja. Most velem is az lesz, hogy nyáron keresek valami diákmelót, hogy legyen egy kis pénzünk, mert novemberben lesz a szalagavató is, az is költség, meg ballagást stb. Hétköznap biztos nem dolgoznék, mert így is kevés időm van tanulni, de majd nyáron megpróbálok, mert ez így nem állapot:/ Igaz, biztos keveset kapok majd, de legalább valamennyit majd haza tudok adni. Régebben mindig arra gondoltam, hogy én ugyan nem dolgozok, nekem az a dolgom, hogy tanuljak, de tudod hiába vagyok kiskorú, a munka nem olyan rossz dolog, kényszerhelyzetben az egyetlen megoldás. Sulit ne hagyd ott, mert utána nagyon megbánnád, de tényleg próbálj meg elvállalni valamit, ha máskor nem, legalább nyáron. Ha megvan hozzá az alkatod, meg az arcod, esetleg elmehetnél fotózásra, én pl. így kerestem tavaly 100 ezret és nem volt semmi perverz dolog, tiszta volt az egész.

17L

2011. ápr. 7. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/44 A kérdező kommentje:
Köszönöm. És neked is drukkolok , hogy találj valami jó diákmunkát. Én most keresgéltem neten, és holnap bemegyek az egyik céghez, mert ott tudnak segíteni azt írták. Remélem sikerül! És nem szeretném otthagyni a sulit, mert nagyon szeretem. :) Köszönöm mindenkinek!
2011. ápr. 7. 14:16
 24/44 Egyszerű huszonéves ***** válasza:
Várd ki a végét, ha szeret akkor úgyis jobb belátásra tér.
2011. ápr. 7. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/44 anonim ***** válasza:

Próbálj meg önállósodni minél előbb! Saját tapasztalatból mondom, ugyanilyen anyám van, szinte mintha én írtam volna a kérdést.

Nem lesz jobb, csak rosszabb, később már nem csak a lencse miatt fog szólni, piti dolgok miatt is.

20 éves vagy, életerős, fiatal, próbálj meg elszakadni, most, amíg még édesanyád nem aláz meg még jobban.

2011. ápr. 7. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/44 anonim ***** válasza:

2 hetes lencsét 1,5 hónapig viselni nem szerencsés, főleg, hogy ha nem olyan, akkor még tönkre is teszi a szemedet(nem ok nélkül kell cserélgetni sűrűn, tudom, mit írok, volt már nekem is lencsém, túlhordva, s begyulladt a szemem).

A szemüveget nem értem, hogy miért nem viselsz, sokkal jobban kifizetődőbb, főleg, hogy olcsóbb is.

Amúgy nem tudom, nálatok milyen optikások vannak, nálunk folyamatosan akcióznak a lencsékkel,volt, hogy 3 havi lencsét 10 e Ft alatt úsztam meg úgy, hogy a két szemem felemás.

Remélem sikerül találni diák munkát, mert akkor tényleg könnyebb lenne.

Amúgy, amíg tanulsz még igényelhetsz támogatásokat is.

Bursa, gyermek védelmi. Írtad, hogy apud is meghalt, kérheted az árvaságit is( ami 24 éves korodig jár, vagy legalább is az egyetemi évek alatt is, mivel 18 feletti vagy, így te is kérheted, le sem kell anyudnak mondania az árvaságiról).

Szóval ha el is költöznél, lenne pénzed, nem kellene anyudra támaszkodni, még albérlet támogatást is lehet igényelni.

(Sajnos nálunk sem volt jó a családi viszony, de nekem otthonról el kellett szökni, s tudom, mit beszélek, de ezeknek nézz utána, ki tudja, hogy miket változtattak meg eddig)

Sok szerencsét

2011. ápr. 7. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/44 A kérdező kommentje:
Tényleg, hiszen van árvaságim is, csak eddig azt anyu kezelte. :) Ez is jól fog jönni. Már megnyugodtam amúgy, és holnap reggel el fogom mondani anyunak, hogy valószínű hamarosan elköltözöm otthonról. Nézegettem már albérleteket is, most pénzügyi tervet csinálok, hogy ki fogok e jönni egy hónapban abból a pénzből, amit kb. kapni fogok, plusz a párom fizuja! Ő támogat, és azt mondja, hogy jobb lesz, ha megyünk. Szerintem holnap délelőtt iszonyú sok dolgom lesz, de elkezdem a saját életem, és ami a legfontosabb. Ha majd lesz gyerekem, akkor sosem szeretnék így viselkedni vele.
2011. ápr. 7. 15:34
 28/44 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Elárulom nektek a jó hírt. Valószínű sikerül a munka, amit kinéztem magamnak. Emellett a suli is megmarad. Éééés... kaptunk egy jó ötletet. Szobát bérlünk, és így lesz mit félre tenni, és meg is tudunk élni. Anyummal még nem beszéltem. Eléggé félek tőle!

2011. ápr. 7. 20:13
 29/44 anonim ***** válasza:

Szia 13:11 vagyok.Remélem tényleg sikerül minden!

Örülök,h.már látod a kiutat!Bizony azt jó ha a fejedbe vésed,h.hogyan NE viselkedj majd a gyermekeddel ha majd lesz!

Én is sok rosszat éltem meg gyerekként!Minket is egyedül nevelt Anyum mert Apu meghalt amikor 8 éves voltam.Állandóan ideges volt!Nem ivott de ölelést puszit mégsem kaptunk SOHA!18 évesen elköltöztem otthonról az udvarlómmal közös albérletbe.Mondjuk könnyebb volt a helyzetem mert 17 évesen már végeztem a sulival és egyből volt munkahalyem is.Most 37 éves vagyok van négy gyönyörű gyerekem akiknek mindíg jut ölelés ,puszi jó szó!Természetesen a 4 gyermek az akkori udvarlómtól van aki már 19 éve a férjem.Viszont ha elköltözöl otthonról arra nagyon ügyelj,h.amíg nem rendeződtek a dolgaid ne foganjon meg az a kis csöppség!Végezd el a sulit és csiszolódjatok össze a pároddal mert tudod...lakva ismeri meg egymást az ember!Minden jót kívánok neked szívből!Jó éjt!

2011. ápr. 8. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/44 A kérdező kommentje:

Kedves Utolsó! :)

Igen, természetesen nagyon ügyelünk arra, hogy amíg nincs meg a biztos anyagi háttér ... stb, addig ne legyen baba. Amúgy 28 éves korom előtt nem szeretnék kisbabát semmiképpen. A dolgok jól alakulnak. Valószínű, hogy május 1-től lesz munkám. Meg van a helyünk is, ahova mehetünk, nagyon olcsó, szép. Oda is májusban megyünk. Anyu ma úgy beszél hozzám, mintha mi sem történt volna, én meg már nem is foglalkozom vele. A legviccesebb ebben az, hogy ma délelőtt eltűnt 1 órára, és amikor hazajött nagy elámmal elkezdi mutogatni, hogy: "Nézd milyen jó kabátot vettem (2500Ft), meg ezt az övet (690Ft). Csak hozzáteszem az én kontaktlencsém 6 hónapra (5990 Ft) lett volna! :( De már nem kesergek ezen, úgy látszik Ő már nem változik.

2011. ápr. 8. 14:12
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!