Van itt olyan valaki, aki szabályosan elmenekült otthonról?
válasza:Ha menekülésnek számít az, hogy pár dolgot összeszedtem egy nap alatt, és mondtam, hogy nekem elég volt, kiléptem az ajtón, és azóta sem láttak, akkor igen, én menekültem.
Körülmények: éheztetés, zsarolás, idegenként kezelés minden erőfeszítés ellenére, hamis vádak, bizalmatlanság, amire nem adtam okot, érezhető közöny, ami néha néma megvetésbe torkollott, kommunikáció-képtelenség. Betelt a pohár.
Nagyon jó döntések bizonyult!!! Életem egyik legjobb döntése, azóta sem bántam meg. Volt pár kusza hónap utána, itt-ott laktam, de mára sajátom van, és nyugalmam!!!
válasza: válasza: válasza:Hát kaptam egy kis lökést a dologhoz, mert egyik szülőm bekattant és ajtót mutatott nekem.
Még nagyon nem terveztem a különköltözést, mivel egyetemre jártam.
Akkori barátom igencsak meglepődött, mikor a másnapi sulicuccommal és kb 3db bugyival ott csöveztem a lakásuk előtt őt várva.
Mondhatta volna azt is, hogy húzzak a fenébe, hiszen csupán fél éves lehetett a kapcsolatunk akkor. De nem így lett. Azóta is együtt vagyunk, és bár az egyetemet abba kellett hagynom a pénz (hiánya) miatt, munkahelyem van, és a második babánkat várjuk.
Lett egy külön lakásunk, igaz, csak tanácsi, és kocsink, azt is fizetjük még másfél évig.
Boldogok vagyunk és jó, hogy így alakult.
Bár bevallom néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna ha...
válasza:Én.Veszekedés, végén már verés is volt, és ami a legjobban fájt,hogy úgymond becsaptak,anyámnak nem az én boldogságom volt fontos,hanem,hogy más mit mond, apámat pedig befolyásoltan.Jó döntés volt, párommal élek, de azért hiányoznak.
pénztárcával jöttem el...
válasza:Szia,
Nekem nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, lassan másfél éve nem is láttam a családtagjaimat. Nekem az egyetemet eröltették nagyon de egyszerűen hiába akartam bizonyítani nem volt nekik elég. Folyamatos lelki terrorban tartottak még úgy is hogy kb 200km-re volt a sulim. Állandó veszekedés, fenyegetőzés, ledegradálás, ordibálás és semmibe sem néztek otthon. Mind ez depresszióhoz vezetett. Így hát fogtam magam írtam egy egy-egy levelet nekik és feledtam a postán. Mire odaért a levelem addigra én már nem voltam az országba. Beszélni beszélek velük de látni még egy darabig nem akarom őket mert még mindig nem tudtam feldolgozni a történteket. Életem legjobb döntésének tartom és még mindig nem tudom elhinni hogy meg tudtam/mertem ezt lépni. Bár így sem tudok felhőtlenül élni mert tudom hogy az otthon maradt kistestvéremmel is ezt teszik amit velem.
válasza:jó dontesnek
mindketten vertek, eszkozunek hasznaltak egymas ellen, manipulaltak..
volt hogy kest kellett tartanom (7 eves voltam) apam hatahoz, hogy engedje el anyamat, mert nem izlett neki az a leves, amit anyam fozott..
kinti wcnk volt (Csaladi haz), es nem mertem kimenni, amikor mar le volt valasztva a haz, nehogy megverjen
direkt dorombolt es ordibalt apam, hogy ne tudjak aludni
anyam is vert, en meg szabadkoztam torna óran a kek zold foltok miatt
apam (vagy anyam) megmergezte a kutyam (azt hiszem anyamnak sikerult, mert apam "csak" agyon akarta verni, nem sikerult neki)
szoval elmentem, es eletem legjobb dontese volt
Egyik válaszolóm kérdezte, hogy az én családomban mi a helyzet... Megpróbálom pár mondatban összefoglalni.
A szüleim rám kényszerítettek egy egyetemet, amit szívből gyűlöltem, hiába könyörögtem egész évben, hogy hadd iratkozhassak ki, nem engedték, vígan elnézték a szenvedéseimet. Végül, egész nyáron át artó veszekedések árán megengedték, bár ez is maga a csoda. Most nem járok sehova, a fölvételit már régen lekéstem, amikor “megenyhültek”. Jövőre fölvételizek újra. Apám kiskorom óta rajtam vezeti le a feszültségét, ha rossz napja van, a semmiért leordibálja a fejem, néha meg is csap. Folyamatosan sérteget, életképtelennek nevez, hogy nélküle éhen döglenék. Mindig leparazitáz, hogy elszívom az életenergiáját meg rám költi az összes pénzét, pedig pénzt alig kérek tőlük, csak annyit, amennyi a sulira kell, most azt se, nem kérek se ruhákat, se édességet, se ékszereket, semmit. Egyébként is mindent sajnálnak tőlem, cask azt kapok, ami szinte elengedhetetlen a létezéshez, pedig volna miből venniük. A házimunkában kiveszem a részem, anyának minden nap segítek valamit, porszívózok, mosogatok, rakodok, befizetem a számlákat, amit ad, most szinte minden egyes nap én főzök, apám szerint ez egy nagy 0. A legutóbb azt mondta rám, hogy egy nagy rakás szar vagyok. Szó szerint. Még tartott az egyetem, a jegyek miatt állandóan csesztetett, hogy miért nem kapok magasabb osztályzatot, hogy végre dicsekedhessen is velem... Állandóan azzal jönnek, hogy az XY gyereke ilyen egyetemre jár, olyan szép meg milyen sikeres az élete... Anyukám soha nem fogja a pártom, mert nem akar szembe menni apámmal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!