Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit gondoltok az örökbefogadás...

Mit gondoltok az örökbefogadásról? Van itt olyan ember, akit örökbefogadtak, vagy aki örökbefogadta a gyerekét?

Figyelt kérdés
Huszas éveim elején járó lány vagyok. Régen még szerettem volna saját gyerekeket, azonban azóta felvilágosítottak néhány dologról. Nem feltétlenül az alakom féltem, vagy ilyesmi... dee... pl a nagymamámnak, mint kiderült, azért évekig kint lógott a húgyhólyagja (úgy kint, igen...), mert megszült 2 gyereket, és ugye bent megereszkedtek a szalagok. Anyámnak ugyanez a baja lett egy műtét után. Én nem szeretnék így járni... a másik a cukorbetegség, amiről hallottam. Így is kétféle diétát tartok betegség miatt (liszt, tej), nem szeretnék még egy harmadikat is, nem bírnám lelkileg. Ráadásul van egy családi titok, ami miatt lehetséges, hogy nekem könnyebben születne fogyatékos gyerekem, azt sem bírnám ki, bele sem merek gondolni. Mindent összevetve, oda jutottam, részben önzőségből, részből a leendő gyerekem féltéséből, hogy lehet jobb lenne majd örökbefogadnom a párommal. Persze elég bonyolult dolog ez is, de így nyugodt lehetnék mindenkit illetően, és szerintem egy másik kisbabát is ugyanúgy tudnék szeretni, ha én választanám és én nevelhetném. Külsőre lehet nem, de belsőre ugyanúgy hasonlíthat rám, mint egy saját gyerek, szerintem nem a vér a fontos, ráadásul egy örökbefogadott gyerek szerintem hálásabb is a szüleinek, hogy volt ki felnevelte és szerette. Mit gondoltok erről az egészről?
2011. ápr. 7. 10:45
1 2 3 4 5
 31/46 anonim ***** válasza:
64%

Újra 13:14 vagyok. Most olvastam végig az egészet. Arra számítottam, hogy lesznek hozzászólások pro és kontra, de a te egyik kommented meglepett.

Azt írtad, hogy haragszol a szüleidre az öröklött dolgok miatt. Mivel kivédeni nem lehetett, hogy ezeket neked továbbadják, annyit tehettek volna, hogy nem vállalnak gyereket. De akkor te nem lennél.

Ezek nem annyira szörnyű dolgok, hogy ne karna miattuk élni az ember.

Tej és lisztallergia. Lehet, hogy ez régen nagyobb baj volt, de most rengeteg olyan élelmiszer kapható, amit nyugodtan ehetsz. A legkisebb lányom szójaallergiás, az élelmiszerek túlnyomó többségében van szója, de már az interneten is van olyan lista, ahol a gyártó feltüntetésével vannak fönn a fogyasztható termékek allergiákra bontva.

Ezek nem is igazán betegségek, hanem állapotok, amikkel meg kell tanulni együtt élni, mint én a diabétesszel, amit egyébként apámtól örököltem, de eszembe sem jutna haragudni rá ezért. Hiszen annyi szép és jó dolgot is öröklünk, majd kapunk a későbbiekben a szüleinktől.

Ne légy ennyire keserű! Majd kialakul az életed.

2011. ápr. 7. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/46 A kérdező kommentje:

"Azt írtad, hogy haragszol a szüleidre az öröklött dolgok miatt. Mivel kivédeni nem lehetett, hogy ezeket neked továbbadják, annyit tehettek volna, hogy nem vállalnak gyereket. De akkor te nem lennél."


Én ezt egy szóval sem írtam. Azt írtam, hogy abban hibásak mindenképp, hogy nem figyeltek oda rám pici koromban, mert mindegyik betegség időben felfedezhető lett volna, esetleg ki is lehetett volna védeni. Csak oda kellett volna figyelni, mikor a gyerek sírt, hogy fáj a hasa. De ők nem tették.

2011. ápr. 7. 14:46
 33/46 anonim ***** válasza:
85%

Más embernek épp annyiféle betegsége van mint neked. Más gyerekének épp annyi baja lehet, mint a tiednek..ennél sokkal rosszabbak is.


Egyszer egy is tanulólánynak összeszedtük, kinek mi a baja a műhelyben.

Mert betegségtudattal élt dislexia és gerincferdülése miatt.

P: súlyos depresszió és szívbetegség

C: tyúkmell

E: polip az agyában(halálos)

J: makacs herpesz, koszorúér-szűkület, immungyengeség

T: Cukorbeteg

E: Súlyos és sokféle allargiák

I: kóros elhízás, bőrbajok

G: hepatitis C(halálos)


Mindannyiunknak volt valami.

Az átlagéletkor 30 körül volt és nem szoci-fogi. Normál hely, jól képzett munkatársakkal

2011. ápr. 7. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/46 anonim ***** válasza:
85%
Ezek a te betegségeid nem olyan súlyos dolgok. Ennél sokkal rosszabbakkal élünk együtt. Csak nem mindenki mondja el. Majd te kivéded az unokánál előre. Ha egyáltalán jelentkezik.
2011. ápr. 7. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/46 anonim ***** válasza:
72%

attól, hogy valamiért harag van benned a szüleiddel szemben, nincs okod rá, hogy magadat ítéld meddőségre!

Beszélj a szüleiddel, mondd el, mi bánt!

2011. ápr. 7. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/46 anonim ***** válasza:
74%
Azért még ne fuss a sterilizálóba!
2011. ápr. 7. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/46 anonim ***** válasza:
88%
Ha mindenki így gondolkozna mint te akkor nem lennének gyerekek sem, mert mindenki csak várólistára kerülne. Távol állnak tőlem ezek a dolgok de szerintem te már annyira de annyira bebeszélted magadnak h a gyerekeid betegek lesznek, hogy lassan beleőrülsz. Tesóm Chrone-beteg, barátnőmnek túlműködik a pajzsmirigye, unokatesóm szívritmuszavarban szenved én pedig allergiás vagyok...és ezt még írhatnám egésznap mert sok ismerősöm beteg, de egyiksem panaszkodik ennyire mint most te a liszt és a sima allergiád miatt. Nem bántásnak akarom írni, csak ez már olyan önzően hangzik, hogy muszáj volt leírnom. Így 17 éves fejjel is úgy gondolom, hogy változni fog a véleményed.
2011. ápr. 7. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/46 A kérdező kommentje:

Ha személyesen beszélgetek valakivel, nekem sem az a fő témám, hogy milyen beteg és szerencsétlen vagyok. Ez csak néha így rámtör, mert nagyon nehéz.

Egyébként meg a szüleim unokatestvérek. Kész csoda, hogy mi egészségesek lettünk. Ezek után tényleg rettegnék attól, vajon az én gyerekemen nem-e jön ki a vérfertőzés eredménye.

2011. ápr. 7. 18:43
 39/46 A kérdező kommentje:
Amúgy érdekes... :D A válaszadók fele nem is a kérdésre válaszolt, inkább fennakadt valami buta részleten. Nem kritizálást kértem, hanem véleményt az örökbefogadásról.
2011. ápr. 7. 18:46
 40/46 anonim ***** válasza:
90%

Igen, d e fura a vágyad, szokatlan. Engedd meg, hogyleírjam: szerintem van benned valami ilyen pszichés gátlás hogy te ne szülj - talán pont e miatt az utolsó dolog miatt amit írtál. Nekem mindegy, de szerintem nagyon jó lenne, ha egy pszichológussal feloldanátok ezt - súlyos tiltásod van a szülésre, de oktalanul! A szüleid helyett magadat bünteted!Szerintem nálad ez az egyetlen akadálya a gyerekvállalásnak. De ezen az örökbefogadás nem segít, szerintem bezavarna az anyaságodba tudat alól! Érdemes lenne tervbe venni egy pszichológust.

Külföldön van ahol engedélyezett az unokatestvérek közti házasság. A fél királyi családnál ez van.

2011. ápr. 7. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!