Mit tegyek? Ne menjünk hozzájuk egy ideig?

Hasonló dolog történt nálunk is, csak nálunk anyósom kezdett el pofozkodni. Egy darabig nem is engedtem oda, mondjuk a lányom sem nagyon kívánkozott. anyósom soha nem ütötte meg a fiát. Viszont van a családban egy anyuka aki veri mindkét gyerekét, és ez anyósomnak módfelett megtetszett. A pofon elött már fél évvel azt hallgattuk, hogy a lányunkat meg kellene verni ( oka nem volt, kezelhető volt mindíg, a hisztikorszakot is megúsztuk egy(!) toporzékolós kiborulással, a többit szinte észre sem vettük. Anyós meg csak nyomatta a szöveget, hogy meg kell verni, meg hülye, meg neveletlen, mindezt persze a kislány jelenlétében. Volt olyan hogy náluk voltunk, és anyós kitalálta hogy a kislány nem ülhet a fotelba, csak a sámlira, mert ő azt mondja, és addig szekálta a gyereket amíg az sírni nem kezdett, aztán elmondta minden hülyének. Vagy pl elvette előle az ételt azzal a szöveggel, hogy nem adok többet mert te rossz vagy. ( a kislány még csak meg sem szólalt, evett szépen ) Szóval anyós megbolondult, és miután meg lett neki mondva hogy márpedig mi nem vagyunk hívei a gyermekbántalmazásnak, teljesen kiakadt. A kislány bekerült oviba, ahol eltanulta a többi gyerektől, hogy kidugja a nyelvét, de nem tudta hogy ez mit jelent ( én sem tudom :D ). Azt hitte vicces, és anyós meg szó nélkül szájonvágta, majd elviharzott, mikor szóvá tettem, hogy ne verje a gyerekemet, mert ha én nem teszem, akkor neki meg végképp nincs hozzá joga. A lányunk a mai napig azt hiszi, hogy azért kapta a maflást, mert nyalogatta a száját, ugyanis még mindíg nem tudja hogy mit jelent ha kidugja a nyelvét.

Ezután nem ment hozzájuk, és most sem szívesen engedem.

Nem célom, hogy bárkit is megbántsak, ám komolyan nem értem a mai anyukák szemléletét. Sokak számára a gyerek szent és sérthetetlen, az ember még a szavát sem emelheti fel előttük, mert "sérül a lelkivilága".

Egyébként a félreértések elkerülése végett most leszögezném: nem vagyok sem szadista, sem "gyerekverő". Azt a nézetet vallom, hogy folyamatos veréssel nem lehet nevelni sem embernél, sem állatnál. Mégegyszer kihagsúlyozom: FOLYAMATOS bántalmazást, terrort értek ezalatt! Megbocsáss, de az, hogy a csemete a gyermekévei alatt körülbelül öt pofont, három seggrecsapást kap, az nem bántalmazás kategória. Ez egy figyelmeztetés, ami az őt érdekeit szolgálja. Vagy csak nem azt akarod mondani, hogy szívesen végignéznéd, amint a kislányod a heves ugrálásban leesik az ágyról és - teszem azt - eltörik valamije? A bajt meg kell előzni! Amennyiben a veszélyhelyzetek alkalmával nem kap erős figyelmeztetést, újból és újból belebotlik abba. Addig folytatja, amíg komoly baj nem történik. Figyelmeztetnélek, hogy a "majomszeretet" NEM igazi szeretet!

De nekem ne higyjen senki, inkább nézzen meg egy példát az életből. Itt van a régi iskolarendszer. A körmösök, kukoricán való térdelések korszaka. Az idősebb rokonok ennek még tanúi voltak, igazolni tudják, hogy akkor még csend és fegyelem volt a tanórákon. Ezzel szemben mi van napjainkban? A tanártól megvontak minden fegyelmező ezközt, elég csúnyán néznie a csínytevő diákra, az már indul is feljelenteni, vagy rosszabb esetben kezet is emel rá. A tanórákon ricsaj van, képtelenség haladni a tananyaggal... Ez miért lenne jobb? Ide vezet a túlzott engedékenység. Meg is nézhetjük mi lesz ezekből a gyerekekből: felelőtlen, primitív kamaszság, majd képzetlen, munkanélküli, alkoholista felnőtt réteg.

Még egy dolog megragadta a tekintetemet, mégpedig az "igen intelligens" válaszolók írásai.

"Nem számít, hogy ki bántja a gyerekemet, még akkor is kitaposnám a belét, ha a tulajdon apámról lenne szó!" (Nem szó szerinti idézet, de a lényeget visszaadja.)

Igen tisztelt válaszoló Édesanya! Hol van benned a tisztelet apád iránt, aki felnevelt Téged? Neked komolyan az a fontosabb, hogy megkapd a "szuperanya" címet, a tulajdon apádat megtagadva? Ezzel a kijelentéssel állítottad ki a saját szegénységi bizonyítványod. Tisztában vagyok az anyai ösztönök erősségével, de talán ilyen esetben kordában kellene őket tartani. Vagy számodra mi az első? A heves, zabolátlan anyai ösztön, vagy a példamutatás és a tisztelet?

Pontosan ilyen hálátlanok a gyermekek a kisiskolás életszakaszuktól fogva. Aztán Ha már megszületik a saját csemetéjük, a szülők mehetnek a süllyesztőbe, mert "az én drága gyermekem az első". Tényleg? Ő volt az, aki felnevelt és gondoskodott rólad? Hát nem! Akkor kinek is tartozol tisztelettel és hálával elsősorban?