Nagyon kérek mindenkit! Megcsalna? Most mit tegyek? Hazudott, hogy szeret? Mi a hűség? Vagy csak nagyon féltékeny vagyok?
a pasimmal neten ismerkedtem meg,és amikor összejöttünk én végleg otthagytam az oldalt, de ő nem. vakon megbíztam benne. Fél év után még mindig rajta van ezért gyanús lett. Tegnap egy álnéven egy álszemélyiséggel beregisztráltam és chateltem vele.(nevezzük ezt Sarah-nak) Sarahnak azt mondta, hogy szingli, és nem is szerelmes, közben nekem állandóan azt mondja, hogy szeret, valamint azt írta, hogy már mondta vkinek, h. szerelmes belé, de a lány nem viszonozta (ez a volt szerelme, tehát nem is én). Sarah sokat csalódott már a férfiakban, és azt írta neki a barátom , hogy szeressen belé, és akkor nem fog csalódni, merthogy ő (a barátom) hűséges. Normálisan flörtölt Sarah-val, pedig próbáltam egy undok nő tulajdonságaival felruházni, mégis udvarolt neki. Még elérhetőségeket is kért, de nem adtam neki.
Már egy egész éjjelt végigbőgtem, mert nagyon fáj ez, hogy így a semmibe vesz. Hogy a szemembe hazudik, hogy szeret, hogy hetente csak 3 napot szán rám (messzebb lakik), ha én nem keresem őt, akkor ő sem keres (tehát semmi üzenet, semmi sms...). De nagyon szeretem őt, és nem akarom elveszíteni őt. Tudom az sem szép, amit most én csinálok, de megszólalt a kisördögöm, de nagyon szégyellem is magam miatta.
köszi mindenkinek
Kedves 12:15-ös én 11:02es vagyok:)
Drágám nekem még egy elcseszett kapcsolatom sem volt, hála Istenenk!
Ha voltak is problémák azt megoldottuk, én soha nem ragasztottam magamhoz, ha nem szeretne nem lenne velem.
Nem azt mondtam hogy 100%osan megbizom benne, de egy kis óvatossággal, odafigyeléssel, olyan 99%ban igen!
Valószinűleg nem halmozna el virággal, nem éreztetné velem mennyire szeret, és nem akarna velem éjjel nappal szeretekzni ha nem szeretne.
Tudod, én mindig azt mondtam hogy egy tényleges megcsalást már nem tudnék megbocsátani, de ahogy telik az idő úgy gondolkodok mindenről másképp.
Nem szabad hogy odáig fajuljon a helyzet, épp ezért fenn kell tartani a tüzet, a szenvedélyt, még ha nem is olyan szinten mint a kapcsolat elején.
Szerinted az a pasi akit nem kaptál még rajta ilyen olyan dolgokon, próbálkozásokon-annak ilyen dolgok nem is fordulnak meg a fejében?
Ajánlom hogy nézd meg az elhajlási engedély cimű filmet!
12:02
"Beszéljetek meg randit egy szupi kis helyen, vegyél magadnak valami dögös uj cuccot, menj el fodrászhoz-hogy amikor meglát örüljön hogy te vagy ott és nem összevissza idegen nők:) "
Te eszednél vagy??? mindjárt vigyen virágot is neki, nem?
Kedves kérdező, ne legyél már ilyen naiv, ha te nem keresed, akkor ő nem keres?? ez azt jelenti, hogy egyoldalú a dolog, akkor miért szepletni egy olyan ember után akinek fáj a könyöke, hogy élsze vayg nem?
már meg se haragudj, de ez nagyon nem normális, mielőbb szabadulj meg tőle, vedd észre, hogy 29 válaszból 27 azt mondja, hogy rakd ki a szemétládát és 2 válasz van a tartsd meg mellett (amit persze ugyanaz a személy írt), legyél már észnél, megalázott, elmenne randira mással, s még te gondolkozol azon, hogy vajon azért mert nem szereted te eléggé???
aztahej, beléd beléd kell verni, hogy ne csináld tovább, mert magadnak ártasz? szerinted még meddig fogsz azon gondolkozni, hogy vajon most is elmenne mással, vajon most is chatel, levelezik, flortol, randizik mással??? képes volnál éveken át sanyargatni magad ilyen kételyekkel??
hidd el nekem, ha egy módja volt, hogy megcsaljon 100%, hogy megtette, letagadja, hogy baratnője van, elmondja idegennek, hogy nem szeretett csak 1et, aki nem te vagy???
térj észhez légyszives
Egyáltalán nem vagy buta, hülye, agyatlan liba!
Akkor leszel az ha nem zavarod el azt a senkiházit!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!