Ápol valaki otthon idős nagyszülőt? Hogy birjátok?

Nekem nem kellett ápolnom anyámat, vele csak egy gond volt: a memóriája. 42 volt, mikor egyszer csak elfelejtett dolgokat, ami elég messzire ment.

Soha nem felejtem el, hogy éjjeleken át keresztrejtvényt fejtett, hátha visszatér neki az emlékező tehetsége, tudta, hogy beteg. Az utolsó éjjelén is ezt tette, hajnalban, mikor készültem suliba kiült hozzám, mintha tudta volna, hogy meg fog halni.

Rengeteg cetli lett neki hagyva, a lakás kulcsot elzártuk tőle, nehogy elmenjen és ne találjon haza, a viselkedése egyenlő lett egy 4-5 éves gyerekének (voltak olyan hiszti rohamai, 15 évesen nekem nagyon furcsa volt, nem tudtam elfogadni, elhinni), de voltak felnőttesebb dolgai. Imádott olvasni, akkor is olvasott, de elsírta magát, mert nem emlékezett rá, hogy mit olvasott addig, arra se emlékezett, hogy milyen műsort nézett, vagy mikor születtem, de a napok se maradtak meg neki.

Bocsi, kicsit kifakadtam, de a kérdésed emlékeket ébresztett fel, amiket azt hittem örökre eltemettem már...

Hmm.. hát én kb 22 éves korom óta ápolgatom a nagymamámat, lassan 4 éve. Ő 83 éves most, de egyre jobban épül le fizikailag-szellemileg. Én szeretem őt, de gyakran akadok ki magamban, mert nem önként vállaltam ezt a szerepet, hanem az anyám, testvérem, többi családtag egyszerűen nem hajlandó tenni semmit, ilyen-olyan okok miatt..

Igazából elég változatos a kórkép, néha vérző fekélyeket kell kötözgetni, néha összetakarítani a WC-t, és a többi dolog, mint kaját csinálni, mosni, fürdetni.. Ő nagyon jó szándékú, de az agyával is problémák vannak már, és ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy képes órákon keresztül beszélni olyan dolgokról, amit ezerszer elmesélt már. Gyakran összefüggéstelenül és értelmetlenül.. Társaságra van szüksége, így kénytelen vagyok végighallgatni. A lábát nem teheti ki a házból, mert félig mozgásképtelen, ezen kívül már képtelen tájékozódni is.

Egyedül hagyni sem nagyon lehet, mert fél egyedül, és hát én pedig ugyebár mennék.. Kicsit úgy érzem, mintha gyerekre vigyáznék, márpedig azért nincs gyerekem, mert egyenlőre még mással szeretném kitölteni az életemet.

Anyámmal nem igazán jönnek ki jól, mindketten hajtogatják az igazukat, és aztán mindketten hozzám jönnek panaszkodni a másikra. Mindkettőnek igaza van.. az én idegrendszerem meg egyre inkább megy tönkre.

Kicsi korom óta nagyon közel álltam a mamámhoz, és nagyon megvisel, hogy ilyen állapotban kell őt látnom, tudva hogy ez csak rosszabb lesz. Tudom, hogy csak rám számíthat, bennem bízik és nincs kire átpakolni a felelősséget.. És tudom, hogy nincs túl sok ideje hátra, és bűntudatom van, amiért kényszernek érzem az egészet.

Bárcsak ismét felépülne! 4 év sok idő, és ki tudja még mi jön ezután..